A címben szereplő kérdés azért merült fel bennünk, mivel a kedden nyilvánosságra került Mozgókép Közalapítvány-döntések értelmében a filmtervfejlesztési pályázaton a Puskás-film négymillió forintot nyert. Ez még önmagában nem lenne nagy hír, hiszen tudjuk: már több mint egy éve készítik elő a filmet. Viszont a pályázati anyag választ ad arra a régóta húzódó kérdésre, vajon a producer, Neményi Ádám kit ültet a rendezői székbe (vagy melyik rendező ül bele – nézőpont kérdése).

Rudolf előző rendezői munkája,
az Üvegtigris 2 forgatásán
A pályázatban a rendező rubrikájában Rudolf Péter neve szerepel. Eddig jobbára Antal Nimródról volt szó esélyesként, aki korábban maga is kifejezésre juttatta, hogy érdekli a téma, és vállalja a felkérést, ha meg tudnak egyezni a részletekben. Neményi Ádám is hasonlóan nyilatkozott legutóbbi beszélgetésünk során.

Most ismét felhívtuk, hogyan kommentálja Rudolf Péter feltűnését a pályázati anyagban. „A hír igaz” - szögezte le. „Péter régóta velünk dolgozik, együttműködtünk a forgatókönyv  kidolgozásában, és idővel egyre jobban sikerült őt bevonnunk a produkcióba.” Kérdésünkre, hogy ezek után a rendező személye véglegesnek tekinthető-e, Neményi úgy reagált, hogy Rudolf Péter mindenképpen részévé vált a Puskás-film munkálatainak, ám társrendező szerződtetését is tervezik, aki könnyen lehet, hogy külföldi szakember lesz. Neményi ezt a döntést a külföldi koprodukciós partnerek bevonásától teszi függővé – ezekkel továbbra is komoly tárgyalásokat folytatnak.

A producer hozzátette: Rudolf Péter kiválasztásában kulcsszerepet játszott, a színész-rendező focista múltja (ifistaként a Vasas csapatában játszott ígéretes tehetségként, ám később a színészi pálya mellett döntött),  tehát „ismeri és szereti a futball-öltözők közegét, és sokat jelent neki Puskás Ferenc személye.” Rudolf Péter éppen egy repülőn, telefonja kikapcsolása előtti utolsó pillanatokban sikerült elérnünk, tehát röviden ő is csak megerősíteni tudta a hírt, s abban maradtunk vele, hogy a következő hetekben hosszabban is lesz lehetőségünk megkérdezni a részletekről, s arról, milyen személyes viszony fűzi a Puskás-legendához.

Neményi az MMK-döntéshez azt fűzte hozzá továbbá, hogy a legfontosabb kiderült számukra: a Közalapítvány szándéka a film támogatása, és elfogadták, hogy nemzeti ügy a világhírű magyarról készülő film. Eddig az elnyert négymillió forint háromszorosát költötték az előkészületekre: ennek eredménye, hogy elkészült – Szőllősi György vezényletével – az irodalmi forgatókönyv, amelyet most script-doktorok és forgatókönyvíró szakemberek vettek kezükbe, hogy az rövidesen filmes forgatókönyvvé váljék. A produkció iránti érdeklődésre jellemző, hogy mindkét nagy kereskedelmi tévé támogatni szeretné a projektet, adott tehát a piaci verseny.

A producer hisz abban, hogy nemzetközi szinten is sikeres filmet készítenek a legenda életéből. Ennek jele, hogy akár külföldi cégek is nyitottak a film támogatására – ezek részleteiről, ahogy a színészek kilétéről sem tudhatunk egyelőre konkrétumokat. A 2009-es bemutató dátuma viszont tartható – zárta a beszélgetést Neményi Ádám.