Néhány hete fejeződött be a Mátyássy Áron rendezte Víkend vágása, melyről a produkció saját mikroblogján is beszámolt. A vágás azért húzódott el, mert a filmnek kétféle vége lesz: készült ugyanis egy, az eredeti forgatókönyvnek megfelelő befejezés, illetve egy rendezői változat, amely kizárólag a DVD-extrák közé kerül majd fel. Az „első magyar szarvasvadászos thrillerként” emlegetett Víkend egy tragikusra forduló hétvégi vadászat történetét meséli majd el: a vadászkaland főszereplői harmincas éveikben járó budapesti sikeremberek, a történet az üzleti világ titkos játszmáinak szövevényes világában játszódik, a hazugságok egyre mélyebbre húzó örvényét mutatja meg. A főbb szerepeket Gryllus Dorka, Vass Teréz, Simon Kornél és Lengyel Tamás játsszák, a forgatókönyvet Gál Péter, Tóth Csaba és Mátyássy Áron jegyzi, a rendező Mátyássy Áron, az operatőr Győri Márk, a film producere Csortos Szabó Sándor és Pusztai Ferenc. A film a tervek szerint szeptemberben kerül majd a mozikba, az azt felvezető kampány azonban már május-júniusban kezdetét veheti, az első trailereket jelenleg vágják.

csortos1

Lengyel Tamás a Víkendben (Forrás)

Térben és időben is teljesen más lesz a Helka, amely Nyulász Péter kiskamaszoknak íródott regénye alapján ered a balatoni legendák nyomába (alapvetően tehát nem egy az egyben adaptációról van szó). Az animációs film forgatókönyvét – a Mundruczó Kornél mellett dolgozó – Zabezsinszkij Éva dramaturg, illetve Kormos Anett író, stand up komikus jegyzi. Csortos Szabó Sándor elmesélte, hogy kettejük párosát ő javasolta, hiszen Zabezsinszkij és Kormos már egy korábbi animációs projektnél, a Lóti és Futinál is együtt dolgoztak, és már akkor is kiderült, hogy jól megértik egymást, jól tudnak együttműködni. A Helka tehát – a kecskekörömtől kezdve a tihanyi visszhangon át – számos balatoni legendát dolgoz fel, miközben az egészet egy fantasyszerű történetre fűzi fel. A producer elmesélte, hogy amíg kicsik voltak, sokat utazott a lányaival az országban, és akkor nagyon jól jött volna egy olyan „kalauz”, amely segít eligazodni a helyi legendák között. A Helka ugyan nem ezért készül, de hasznos lehet mindenkinek, akit a Balaton-felvidék mondavilága is érdekel. A tervek szerint a forgatókönyv-fejlesztés az idén befejeződik (ezt egyébként a Filmalap 3 millió forinttal támogatta), és elindul a gyártás-előkészítés. A Helka rendezőjét még keresik, a producer egyelőre nem szeretett volna neveket mondani.

csortos2

Haragos Péter grafikája a Pult Fiksönhöz

Szintén előkészítés alatt áll a Pult Fiksön munkacímmel futó projekt, melynek treatmentje a Magyar Filmhét forgatókönyvbörzéjén tűnt fel, és lett egyike a három legjobbnak. Íróját, Sallai Ervint a pitch után többen megkeresték, ő végül Csortos Szabó Sándort választotta. Jelenleg a forgatókönyv-fejlesztés zajlik (a first draftra a Filmalap 1,5 millió forint támogatást ítélt meg), és az év végéig el kell készülnie a végleges változatnak is. A Pult Fiksön hőse egy Magyarországon élő indiai srác lesz, aki abbahagyja az egyetemet, majd egy testépítő szalonban pultosnak áll, miközben az otthoniaknak azt kamuzza, hogy már végzett ügyvéd. Egy szép napon azután nagyobb összeget örököl, az indiai rokonság pedig a saját szemével szeretné látni, hogy jó helyre kerül a pénz, és a fiú valóban az itteni közösség megbecsült tagja. Hősünknek tehát villámgyorsan ki kell találnia valamit, ebben pedig a helyi bádibilderek is a segítségére lesznek. Csortos Szabó Sándor szerint a Pult Fiksönben teljes mértékben megvan az extrém, vicces film lehetősége, egyelőre azonban még nincs eldöntve, hogy ki rendezze. Az viszont nem kizárt, hogy bizonyos jeleneteket Indiában forgassanak le, aminek a szervezését megkönnyíti, hogy részben a Víkend is ott forgott, és ugyanígy elképzelhető, hogy majd indiai színészeket vonjanak be a filmbe.

 csortos3

Haragos Péter grafikája a Pult Fiksönhöz