A 2017. március 29. és április 2. között megrendezendő Friss Hús rövidfilmfesztiválon a vetítéseken kívül szakmai programok is várják a közönséget. A fiatalabb korosztályt várják az iskolák nyílt napján; filmes szakemberek és rendezők vitatják meg a VR, azaz virtuális valóság térnyerését egy kerekasztal-beszélgetésen; a filmes újságírás iránt érdeklődők kritikaíró workshopon vehetnek részt, majd kritikaíró versenyen is bemutathatják tehetségüket; a tavalyi, nagy sikerű beszélgetés folytatásaként szó lesz a tévésorozat-gyártás jelenlegi trendjeiről és a gyerekek médiafogyasztási szokásairól; illetve a harmadik magyar pitchfórumon új rövidfilmterveket ismerhet meg a szakma és a közönség.

Forrás: Friss Hús

ISKOLÁK NYÍLT NAPJA

Filmvetítéssel egybekötött pályaorientációs program a filmezés iránt érdeklődő 10., 11. és 12. osztályos diákoknak, ahol a filmes felsőoktatási intézmények bemutatkoznak, képzéseikről és gyakornoki lehetőségekről tartanak prezentációt. A prezentációk után lehetőség nyílik az egyes iskolák képviselőinél részletesebben is tájékozódni. A program résztvevői: Színház- és Filmművészeti Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Budapesti Metropolitan Egyetem, illetve bemutatkozik a Filmesgyakornok.hu szakmai képzési program is.

Időpont: 2017. március 29. (szerda) 10.00-12.00

Helyszín: Toldi mozi (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36–38) A regisztráció március 22-én lezárult.


VR-KEREKASZTAL

A VR izgalmas kísérletezőterep a filmesek számára és „wow”-élmény a közönségnek. E kettő tulajdonsága már elég volt ahhoz, hogy a reklámipari szereplőktől kezdve a technológia-gyártókon át sokaknak felcsillanjon a szeme (kinyíljon a pénztárcája) és azt remélje, a VR mindent felforgat majd. Csakhogy úgy tűnik, még mindig nem headsettel a fejükön ülnek otthon az emberek. A VR ma az a multimilliárd dolláros üzlet, amely épp megtorpant, és az útját, közönségét keresi. Vajon meg fogja találni? Többek között erre keressük a választ alkotók, reklámszakemberek és az alakuló VR-szakma segítségével.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

  • Galácz Karolina kreatív igazgató, Young&Rubicam Budapest
  • Pálfi György rendező       
  • Szeiler Péter rendező       
  • Herner Dániel producer

A beszélgetést Áprily Zoltán filmrendező vezeti.

Időpont: 2017. március 30. (csütörtök) 14.00–15.30

Helyszín: Toldi mozi (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36–38) Ingyenes, regisztrációhoz nem kötött program.

Forrás: Friss Hús 

PITCHFÓRUM

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a rövidfilmes pitchfórumot. A rendezvény célja, hogy lehetőséget teremtsen fiatal filmes alkotóknak előkészületben levő projektjeik prezentálására és azok megvitatására. A nyilvános pitchfórumon a beérkezett pályázatok közül egy előválogatást követően 10 projektet mutatnak be az alkotók (rendezők/forgatókönyvírók/producerek – stábonként maximum hárman). A rendezvényen a részvétel ingyenes. A legjobb filmterv a fiatalon elhunyt producerről elnevezett Lovas Nándor díjat kapja, amely 300.000 forintos pénzjutalommal jár.

A szakmai zsűri:

  • Pálfi György rendező
  • Pusztai Ferenc producer
  • Lengyel Balázs forgatókönyvíró
  • Zabezsinszkij Éva forgatókönyvíró, casting director
  • Deák Dániel, a Daazo.com alapítója

A pitchfórumra bekerülő filmtervek:

  • Kolozsi László: A legjobb szándékkal
  • Bendó Zsuzsanna: A maci     
  • Bagota Béla: Bardó
  • Praznóczy Sebastien: Futóhomok     
  • Hermán Árpád: Goodbye Frank
  • Ferge Roland: Ha minden kötél szakad
  • Cibulya Nikol: Irinyi    
  • Regős Ábel: Piroska
  • Breier Ádám: Aliyah
  • Koncz Linda: Vasárnap

KRITIKAÍRÓ WORKSHOP

A Friss Hús tehetséges filmkritikusok felkutatásában is részt kíván vállalni, ezért a szervezők az idei Friss Húson első ízben kritikaíró versenyt hirdetnek, amelynek menete a következő: a regisztrált versenyzők szombat délelőtt megnézik a kijelölt filmeket, majd a vetítést követően a Toldi mozi előterében (vagy más, szabadon választott helyszínen) megírják a kritikáikat 16.00 óráig. Ezt követően a szakmai zsűri kiválasztja a nyertes pályaművet, amelyet a Friss Hús vasárnapi díjátadóján jelent majd be.

A szakmai koordinátor Gyenge Zsolt filmkritikus, a MOME tanára.

A zsűri:

  • Bujdosó Bori filmkritikus
  • Deák Zsuzsanna, a Friss Hús sajtósa
  • Gyenge Zsolt filmkritikus

A fődíj 50.000 forint. Időpont: 2017. április 1. (szombat) 10.00-11.00Helyszín: Toldi mozi (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36–38) Regisztráció: a zsofi@daazo.com e-mail-címen

TELEVÍZIÓS KEREKASZTAL

A tavaly nagy érdeklődéssel kísért hazai tévésorozat-gyártás jelenéről és jövőjéről folytatott szakmai vitát idén folytatják: a szakértők a sorozatok nemzetközi és hazai aktuális trendjeiről beszélgetnek, valamint megvizsgálják, mi változott tavaly óta – kitérve az azóta megrendelt, elkészült, adásba került magyar sorozatok és pilotok fogadtatásáról és sajátosságairól.

Vendégek:

  • Hámori Barbara, a ContentLab & Factory vezetője
  • Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese
  • Krigler Gábor, az HBO Europe kreatív producere
  • Temesvári Marietta, a Sony Pictures Television Networks közép-európai régió programigazgatója
  • Kormos Anett, a Mi kis falunk forgatókönyvírója
  • Radóczy Katalin, az AMC Networks International-Central Europe programigazgatója

A beszélgetést Varga Attila „Sixx” vezeti.

Időpont: 2017. április 1. (szombat) 12.30-14.00

Helyszín: Toldi mozi (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36–38) Ingyenes, regisztrációhoz nem kötött program.

GYEREKPROGRAM – SZAKMAI BESZÉLGETÉS

Beszélgetés a gyerekek médiafogyasztásáról: miként hat rájuk a tévézés vagy a youtube-ozás. Hogyan kezeljék ezt a szülők? Tiltsák vagy engedjék? Ha engedik, akkor hogyan?

Vendégek:

  • Polus Enikő, a Mesekő alapítója, mentálhigiénés szakember, pedagógus, tréner
  • Martsa Zsuzsa gyerekpszichológus
  • Glaser Kati animációs rendező

Időpont: 2017. április 2. (vasárnap) 13.30–14.30

Helyszín: Toldi mozi (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36–38) Ingyenes, regisztrációhoz nem kötött program.

Forrás: Friss Hús