Fesztiválozásunk második etapját egy japán double feature-rel indítottuk. Mindkét film sikeres direktor munkája, egyikük a kritikusok és a haladó filmrajongók kedvence, másikuk egy ikon, a leghíresebb élő japán rendező Kitano mellett. Előbbi Kyoshi Kurosawa, utóbbi Takashi Miike. A "kis" Kurosawa művészi horrorokkal alapozta meg hírnevét, és ettől a zsánertől új munkája sem esik messze. A Before We Vanish (Mielőtt eltűnünk) apokaliptikus hangulatú, környezettudatos ufóinváziós sci-fi, amiben az űrlények a nagy megszállás előtt kémeket küldenek a Földre, mivel nem egészen értik az emberfaj szavakra épülő gondolkodását.

Before We Vanish


Kémeik rá tudnak venni embereket, hogy írjanak körül és képzeljenek el fogalmakat, majd amikor ez megtörtént, kiszívják az agyukból, szó szerint: az illető elfelejt mindent az adott témáról. Az eredmény egy filozofikus zsánerfilm, amiben a testrabló ufók kutatómunkája számos vicces vígjátéki jelenetet szül. A befejezése különösen zseniális: az ufó főhős a szeretet rejtélyére akar választ találni gazdateste feleségének agyában, és a többi már filmtörténelem (de egészen biztosan spoiler).

Before We Vanish

Aki nem ismerné, Miikéről annyit, hogy több mint száz nagyjátékfilmet rendezett, amiből ráadásul vagy tíz mestermű, de bármelyik filmjében belefuthatunk egy zseni remeklésébe. Ő rendezte az egyik leghíresebb japán horrort, a Meghallgatást, a Mátrix egyik ihletőjét, a Fudoh-t, a hírhedt Ichi the Killert és a Hollywoodban remake-elt Nem fogadott hívást. Olyan rajongói vannak, mint például Alejandro Jodorowsky. Már fizimiskáját tekintve is markáns arc, nem véletlenül cameózott kéjgyilkosként Eli Roth híres horrorjában, a Motelben. Az új filmje viszont sajnos nem lett igazán jó: a The Blade of the Immortal látványos, véres, vicces és stílusos, de a sztorija még Hegylakó-koppintásnak is elhibázott.

The Blade of the Immortal


A főhőse halhatatlan, azaz sokkal erősebb ellenfeleinél, ennek pedig fordítva kellene lennie, mert így nem áll előtte kihívás. Kárpótolt minket, hogy Kurosawa mellett Miike is eljött Sitgesbe, és kérdezhettünk tőle egyetlen egyet egy kerekasztal-interjú keretein belül. Arról kérdeztük az 57 éves rendezőt, mi a titka, hogyan képes ennyi filmet csinálni, amik ráadásul többségükben egészen színvonalasak. Azt mondta, hogy gyerekként gyenge tanuló volt, és ezt kompenzálja munkaalkoholizmussal, és hogy ő jópár művészfilmes rendezővel ellentétben nem akkor készít mozit, amikor el akar mondani valamit. Szerinte az ő munkái is vannak olyan jók, mint bárki másé, és a témájuk is ugyanolyan releváns, de ő egy szakácsmesternek tekinti magát, akinek a forgatás olyan, mint egy fogás elkészítése, és gyakran felkérésre dolgozik, színészek, producerek, írók keresik meg.



Takashi Miike

A fesztivál zárásaként megnéztük a Happy Death Day-t (azaz a Boldog halálod napját), ami a magyar mozikba is befut majd. Az amerikai film pazar ötvözete a slasher horrornak és az Idétlen időkignek (Groundhog Day), azaz időhurkos film, mint a Hurok Madarász Istitől. Biztos mindenki emlékszik: az Idétlen időkig az a film, amiben Bill Murray pokróc riportere egy nap minden reggel ugyanarra a napra ébred, és csak azzal töri meg végül az átkot, hogy elkezd kedves lenni az emberekhez. Kevesen tudják, hogy a forgatókönyvben volt egy logikus magyarázat is az időcsapdára: Murray karakterét megátkozta az egyik dühös exe, aki igencsak járatos az ezotériában. Ez a jelenet kimaradt a filmből, és ezzel zsáner született, aminek eddig talán legizgalmasabb darabja a Happy Death Day.

Happy Death Day

Ahogy a slasherekben megszokhattuk, a film úgy kezdődik, hogy egy üresfejű és beképzelt plázacicát megöl egy maszkos gyilkos, csak az a bökkenő, hogy a lány újra és újra felébred halála napjának reggelén, aminek a végén megint megölik, ha csak nem tesz ellene. Elkezd nyomozni a gyilkos kiléte után, és ahogy rájön, hogy milyen sokaknak van indítéka, személyiségfejlődésen megy keresztül. A menetrendszerűen érkező, kreatív gyilkosság-szcénák és a titokzatos kilétű gyilkos utáni nyomozás toposzai kapnak új, vígjátéki csavart ebben a remek filmben. Zárófilmnek azért is tökéletes volt, mert ebben a filmben a holnap nem garantált, és ezen a fesztiválon sem volt holnap. Elégedetten távoztunk Sitgesből, pláne, hogy Mundruczó Kornél filmje, a Jupiter Holdja elvitte a fődíjat, ami előtt beszélgettünk is a rendezővel, interjúnk hamarosan érkezik.

Fotó: Baski Sándor