Szerda este Mészáros Márta múlt héten elkezdett Napló-trilógiájának folytatása, a Napló szerelmeimnek kerül képernyőre. A rendező harmadik nagy korszakának egyik meghatározó filmjét valószínűleg senkinek kell bemutatni, talán érdekesebb az, ha egy korábbi, az egyébként szintén legendás Zsugán István által készített nagyinterjúból idézve maga Mészáros néhány gondolatát elevenítjük fel a filmmel kapcsolatban:

„Ha úgy tetszik, egy generáció története a Napló szerelmeimnek. Illetve mégsem, mert én – sajátos helyzetem következtében – egyik generációhoz sem tartoztam igazán. Olyasféle ostobán ösztönös csitri voltam, mint a filmbeli Juli. Egy kamaszlány, aki rájön, hogy az apját ártatlanul meggyilkolták, aztán rehabilitálták, de sírja máig sincsen – tudja azonban, hogy tovább kell élnie egy olyan országban, amit a magáénak vall. (…) Az olyan alkotó a példaképem, aki az érettség bizonyos fokán képes önmagával szembenézni; a saját életébe, múltjába is merészel mélyen belekotorni; föl meri mutatni a hiteit, a szenvedélyeit, a szerelmeit, de a gyengéit, a gyávaságait is.” (Filmvilág, 1987/02)

Az '50-es évek legvadabb Rákosi-rendszerében játszódó történetért ’87-ben Ezüst Medvével díjazták a rendezőt, ami korántsem meglepő a nagy fesztiválok közül már akkor is leginkább átpolitizált Berlinale zsűrijétől. Az arany persze szebben csillog, mint az ezüst – mondhatnánk keserédesen, csakhogy Mészáros polcán akkor már ott volt az 1975-ös Örökbefogadásért járó legrangosabb elismerés, az Arany Medve is. Ha mindehhez hozzáadjuk a 2007-ben egyfajta életműdíjként neki ítélt Berlinale Kamera díjat, a zseniális Napló-trilógia mellett berlini Medve-trilógiájára is büszke lehet az alkotó.

 

A Coppola família üdvöskéjének, a már A keresztapa harmadik részében színészként megjelenő Sofia Coppolának ugyan nem a bemutatkozó munkája, de egyértelműen az áttörést meghozó filmje volt a 2003-as Elveszett jelentés. A Bill Murrayt kedvét vesztett, már főként csak reklámszerepeket vállaló színészlegendaként, Scarlett Johanssont pedig a folyton távollévő férje mellett a magánnyal és az unalommal küzdő fiatal feleségként ábrázoló film egy szerencsés véletlen folytán összehozza a feleket, akik között egy egészen különleges barátság veszi kezdetét. A rendezés mellett az írást is magára vállaló Coppola utóbbiért elnyerte 2004-ben a Legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscart, a fenti jelenet pedig igazolja, hogy a rendezés vagy épp a remek zenehasználat terén is sokmindent ellesett otthonról.

 

Elveszett jelentés (Sofia Coppola, 2003), Digi Film, 11:00

Csokoládé (Lasse Hallström, 2000), Paramount Channel, 16:20

Napló szerelmeimnek (Mészáros Márta, 1987), Duna, 22:10

Csak egy kis pánik (Harold Ramis, 1999), Viasat3, 21:00

Kecskebűvölők (Grant Heslov, 2009), AMC, 00:15