Enyedi Ildikó nagyjátékfilmes visszatérésére tizennyolc évet kellett várni, ám a Testről és lélekről nemcsak azért üdvözlendő alkotás, mert mozgóképművészetünk egyik emblematikus alakja jelentkezett vele hosszú idő után: ritkán látni ennyire nemesen egyszerű, mégis hihetetlenül komplex érzelmeket és finom rezdüléseket felvonultató szerzői filmet.

Enyedi filmjeinek befogadásakor különösen fontos, hogy a néző kétkedés nélkül elfogadja az adott mű által felállított szabályrendszert. Az én XX. századom című elsőfilmben a mesei elemeket kell (f)elismerni, majd azokból felfejteni a filmszövetben megbúvó társadalmi jelentést. A Bűvös vadászban a különböző világok átjárhatósága jelenti az alapszabályt, a Simon mágus bibliai motívumokat forgat ki, a Tamás és Juli pedig az évszakmetaforákkal és a két főszereplő érzelmi analfabetizmusával játszik el. A Testről és lélekről az utóbbi film rokona – egy szerelem kibontakozását meséli el két olyan ember között, akiknek meg kell tanulniuk szeretni. Most azonban egy újabb fantasztikumot kell elfogadnunk: egy nő és egy férfi minden éjszaka ugyanazt álmodja.

Forrás: Mozinet

Enyedi e narratív trükk segítségével egy nagyon is hétköznapi szerelmi történetet mesél el, melyet az álmok rejtélye mellett a helyszín tesz különlegessé. Endre (Morcsányi Géza) egy vágóhídon dolgozik gazdasági igazgatóként, a szocreál épületegyüttes belterjes közösségét pedig egy eseménytelen nyáron Mária (Borbély Alexandra), az új minőségellenőr érkezése forgatja fel. Az autisztikus jegyekkel rendelkező nő nehezen illeszkedik be, Endre érdeklődését azonban már az első pillantástól kezdve felkelti. A történet így Mária és Endre egymásra találásáról szól, melyet bonyolít Mária zárkózottsága és a bal karjára béna Endre vélhetően traumatikus múltjából következő érzelmi kiüresedettsége. Mindkét főszereplő automatizáltan, sémák mentén éli az életét egyedül, a bonyodalmat pedig a már említett közös álom adja: ők ketten minden éjjel szarvasokként találkoznak egy téli erdőben.

Ezt az abszurd fordulatot a történet több szereplője (például a pszichológusok szerepeiben remekelő Tenki Réka és Jordán Tamás) kategorikusan elutasítja, Enyedit azonban a forgatókönyv néhány kételkedő mondatán kívül nem az álomkutatás foglalkoztatja, hanem a két főszereplő testi és lelki rezdülései. Ezek ábrázolásától kerül magasabb regiszterbe a Testről és lélekről. A rendező hihetetlen érzékenységgel tapint rá szinte láthatatlan, apró gesztusokra, és a színészeket is úgy vezeti, hogy minden egyes pillantás kisiklott életutakról és összetett érzelmekről tudósít. A szereplőválasztás ennek megfelelően kardinális kérdés volt, a profi castingnak köszönhetően a nagyjátékfilmes tapasztalattal nem rendelkező Borbély Alexandra, és a színészi előképzettség nélkül a kamerák elé lépő, civilben ex-könyvkiadó-igazgató, valamint színházi dramaturg Morcsányi Géza hiteles, jól működő párost alkotnak a vásznon. Nagyon nehéz meghatározni, mitől kiemelkedő a két főszereplő jelenléte, mivel ebben az esetben a hitelesség, a zsigeri őszinteség csak elkoptatott frázisok, közel sem írják le azt, ami a szűk két óra alatt a vásznon történik. Ezt a filmet érezni kell, és ez vonatkozik a főszereplők színészi munkájára is.

Forrás: Mozinet

Enyedi ennek megfelelően elvárja a befogadótól a teljes odaadást és a komoly figyelmet. Már a felszínen is nagyon sok az olyan filmnyelvi elem, melyeket dekódolni kell: a Testről és lélekről hangsúlyos színszimbolikával dolgozik, Endre és Mária megjelenését eltérő árnyalatok kísérik, míg aztán ezek szép lassan, például a szereplők ruhadarabjaiban vagy a tetőpontként funkcionáló tragikomikus jelenetben összefonódnak. Endre lebénult bal karja is egy sor metaforát nyit meg, többek között a címben említett test és lélek összefüggései kapcsán, de Enyedi mer és tud sokkolni is, hiszen ellentmondást nem tűrve mutatja meg a vágóhídon zajló állatöléseket, a tökéletes ritmusú vágás segítségével a levágott marhákat a szarvasokkal és az emberekkel is összeköti.

A képi világot uraló statikus snittek, a jobb természetfilmeket idéző szarvas-jelenetek és az említett ritmus különös filmélményt adnak. A Testről és lélekről néhol melankolikus, máskor kíméletlenül szenvtelen, a filmszövet éteri lebegéséhez pedig kiválóan illik a forgatókönyv fanyar humora. Enyedi Ildikó és alkotótársai arra biztatnak, hogy bontsuk le a falakat, amiket saját boldogságunk útjába építettünk hosszú évek kitartó munkájával, és kezdjünk el végre élni. Érdemes hallgatni rájuk.