Ám Jelenczki többet akar, ő Tóth Ilona ártatlanságát akarja bizonyítani (ami messze nem egyenlő a vád tarthatatlanságával), ám ekkor már túllép a bizonyíthatóságon, és vélekedéseket, feltevéseket kever a tudományosság légkörébe, ami igen érdekes eljárás. Hiszen Jobbágyi Gábor, M. Kiss Sándor, Kiss Réka és mások tényeket és vélekedéseket kevernek, ugyanakkor mindannyian meg vannak győződve Tóth Ilona ártatlanságáról. Ugyanakkor teljesen hiányoznak azon történészi vélemények, amelyek vitatják a koncepciós per koncepcióját, vagy az ártatlanság tényét.

Itt kell rátérnünk Jelenczki filmjének filmes hibáira: a történet elmondása valószínűleg egy nagyon egyszerű szerkezetben bárki számára könnyen követhető lett volna: mondjuk egy narrátor rekonstruálta volna a vádat, majd következhettek volna az ellenérvek, végül a konklúzió. Ehelyett rengeteg a csapongás, rendre hatásvadász effektek, komor zene, baljós árnyalat vágóképek ugrik be a rekonstrukció folyamatába; a film folyamatosan akar hatni az érzelmekre is. És mégis, a beszélő fejes interjúk egy idő után csak a téma iránt érdeklődő fanatikusok figyelmét tudják lekötni, márpedig egy ilyen filmnek önérdeke érdekes, egyszerűen követhető formát választania. Az archív képek rendre visszatérő szekvenciái is szegényesek. Jelenczki túlságosan instrumentalizálja a dokumentumfilmet.

A film végső képei, a kordonnal lezárt Kossuth tér, vagy az új 56-os emlékmű bitófával összemontírozott képe ezt teszi egyértelművé. Jelenczki itt azt az átpolitizáló hagyományt folyatja, amelyet amúgy az egyik szakértő kárhoztat filmjében a Tóth Ilona-ügy kapcsán. Az biztos, hogy a napi politikai utalások, szemiotikai erőtér beemelése egyrészt méltatlanul propagandisztikus fogás, másrészt nem segíti az igazság, de akár a Jelenczki által sugallt üzenet érvényesülését sem. S amilyen kritikus a politikummal a film egyfelől, olyan visszás, ahogy felhasználja másfelől: a film végén elhangzó mondat (kb.: a törvényi mentesítés után immáron kegyeleti jogot is sért az, aki bármilyen mértékig is bűnösnek állítja be Tóth Ilonát) fenyegető éle végképp elsöpri a film addig felmutatott pozitívumainak diszkurzív erejét.