A fesztivál nyitófilmjéről, a Sonitáról korábbi cikkünkben írtunk, de érdemes (sőt, erősen javasolt) elolvasni a Verziót megnyitó Schilling Árpád beszédének leiratát is. A sort stílszerűen a Demokrácia című nemzetközi koprodukcióval kezdtük. David Bernet és stábja több éven át forgathatott Brüsszelben, az Európai Parlamentben, ami önmagában is figyelemre méltó esemény, lévén korábban nem volt rá példa, hogy bárki kamerával dokumentálhasson egy törvényhozási folyamatot annak minden lépcsőfokával, így a shadow meeting-eknek nevezett, színfalak mögötti tárgyalásokkal együtt.

 

Jan Philipp Albrecht, a Zöld frakció tagja karolja fel azt a kezdeményezést, mely szerint jelentősen szűkíteni kell az állampolgárok személyes adatait felhasználók körét, illetve komoly szankciókkal sújtani azokat, akik ezt mégis megteszik az új törvény ellenére. Nézőként először is tisztázni kell magunkban, hogy személyes adataink védelme alapvető emberi jogunk. Ezt tudniillik nem csak az azokat felhasználó nagyvállalatok felejtik el, de sokszor az érintettek is természetesnek veszik, hogy (például) egy repülőjegy online vásárlása esetén rengeteg, egyébként teljesen irreleváns adatot kell megadniuk magukról.

Albrecht és támogatói eleinte szélmalomharcot vívnak a mammutcégek lobbistáival, vagy az utóbbiakkal közös platformon elhelyezkedő képviselőkkel, az új szabályozás masszív ellenállásba ütközik. A politikai játszmákkal tarkított folyamat már épp zátonyra futna, amikor az Egyesült Államokban nyilvánosságra kerül a Snowden-ügy (ennek részleteit a tavalyi Verzión vetített Citizenfour mutatta be). A személyes adatokkal kapcsolatos klímaváltozás kimondottan jót tesz Albrechték elképzeléseinek, melyek végül át is mennek a képviselők többségi szavazásán.

Majtényi László volt adatvédelmi biztos, a Demokráciát követő beszélgetésen

Bernet filmje azért is kuriózum, mert rávilágít a tényre, hogy gyakran mi magunk sem vagyunk tisztában saját jogainkkal. Pedig a vizsgált téma ugyanannyira alapvető, mint például a lakhatáshoz való jog. Utóbbi a német Markus Lenz Ruina című munkájában merül fel, venezuelai házfoglalók történetén keresztül. A Caracasban élő populáció nem kicsiben játszik: egy becsődölt bank egykori épületét, egy 200 méteres felhőkarcolót vesznek birtokba, a film forgatásának idején közel háromezer lakossal, 30 emelet magasságban.

A függőleges nyomornegyednek is nevezett Torre Coninenzas lakói azonban jóval civilizáltabban élik életüket e közösségben, mint városszerte a többiek, társadalmi rétegtől függetlenül. A vezetékes víz nélküli, néhány tartállyal ellátott épület megvalósult kommunaként működik a reggelire kokalevelet rágcsáló Chavez elnök országában. Lenz és stábja átfogó képpel szolgálnak a ház működéséről, a lakóközösség sajátos felépítéséről, és néhány kiválasztott család mindennapjairól.

Nagy Dénes dokumentumfilm-rendező a nézők között

Nem beszéltünk még a ZOOM IN diákverseny meglepően erős mezőnyéről, a globális felmelegedés hatásait vizsgáló A jég hátán blokkról, vagy a Fókuszban Ukrajna válogatásról, melyek további gócpontokat próbálnak kibogozni. Szintén érdekes alkotásokkal találkozhatunk a Magyar és a Nemzetközi panoráma műsorán. Zárszó helyett megmutatjuk, szerintünk hogyan lehet kihozni a maximumot az előttünk álló három napból.

November 11. péntek

14:30 Toldi: Őrizetben (Úton és otthon)

18:00 Művész: Rokonok (Fókuszban Ukrajna)

20:30 Toldi: Ukrán seriffek (Fókuszban Ukrajna)

22:30 Toldi: Az esemény (Nemzetközi panoráma)

November 12. szombat

12:00 Toldi: Egy nap az életünkből (Magyar panoráma)

14:30 Toldi: Anyám levelei Szálin elvtárshoz + Volt egyszer két balerina (Magyar panoráma)

16:15 Toldi: Barátom, Borisz Nyemcov (Nemzetközi panoráma)

18:15 Művész: Mese a tundráról + Visszhangok + A lázadó (A jég hátán)

20:15 Toldi: A föld, ahol mamutok szunnyadnak (A jég hátán)

22:00 Művész: Az út (Nemzetközi panoráma)

November 13. vasárnap

14:15 Toldi: Dizájneren (Magyar panoráma)

16:00 Toldi: Havanna tranzit (Nemzetközi panoráma)

18:00 Toldi: Behemót (Zárófilm)

20:30 Toldi: A legjobb diákfilm és a legjobb emberi jogi film ingyenes vetítése

A filmek rövid tartalmi leírásai a fesztivál honlapján találhatók. Fotók: Verzió Facebook. Címlapon: Havanna Tranzit (Daniel Abma, 2016)