Az amerikai filmrendező nevével összeforrt széria nálunk is hatalmas népszerűségnek örvend, amiben nyilván benne van az a még ma is felfoghatatlan tény, hogy a Magyar Televízió már 1991-ben, durván egy évvel az amerikai premiert követően műsorra tűzte Lynch a krimit, a misztikumot és a családregényt korábban soha nem látott módon ötvöző szappanoperáját. Hogy az MTV akkori programfelelőseinek hogyan sikerült elkapni egy ennyire kurrens médiaeseményt, az majdnem akkora rejtély, mint amekkorával a címszereplő amerikai kisváros lakossága szembesült a helyi középiskola 18 éves szépségkirálynője, Laura Palmer meggyilkolását illetően.

A Twin Peaks mindenesetre olyan széles közönséghez juthatott el az akkor még egyeduralkodó állami csatorna jóvoltából, mint a Szomszédok vagy a Dallas – nem csoda, hogy egy ekkora halmazból könnyen kialakulhatott a keménymag, akik később Lynch előzményfilmje, a Tűzz, jöjj velem!, vagy a két, kapcsolódó regény, Laura Palmer és Dale Cooper naplója megjelenését is nyálcsorgatva várták. A harmadik Twin Peaks könyv azonban nem csak nekik lehet érdekes, hanem mindazoknak, akiket egy kicsit is érdekel a populáris kultúra – a sorozat tudniillik ennek megkerülhetetlen része.

Mark Frostot, a kötet íróját (és a sorozat társíróját) minden túlzás nélkül megilleti a Twin Peaks projekt ügyvezetői titulusa. Már 1990-ben is neki volt köszönhető, hogy végigment a sorozat: Lynch az első évadot kitevő nyolc epizód után szívesebben foglalkozott a Veszett a világ filmtervével, mint a széria anyacsatornájának executive-jaival való izmozással, akik a növekvő népszerűséggel egyenes arányú mértékben próbálták befolyásolni a sztori menetét. Azzal együtt, hogy a második évad vitathatatlanul gyengébb és kuszább a nyitánynál, Frost még mindig elegendő titokkal töltötte meg ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődést.

Ezeknek a titkoknak a nyomába ered a könyv, amely formáját tekintve egy FBI ügynök, Tamara Preston jelentése egy hozzá eljuttatott, rejtélyes dossziéról. A dosszié, amely számtalan hivatalos irat, újságcikk vagy naplóbejegyzés gyűjteménye, az Archivista nevű kutató munkája. Az Archivista kilétét homály fedi – egészen a könyv végéig, amikor sok más mellett erre is fény derül. Az összegyűjtött anyag a nyugati telepesek környékbeli megjelenésétől dokumentálja Twin Peaks történetét, amivel párhuzamosan az Egyesült Államok kormányzatának és legfelső szerveinek az okkultizmushoz, vagy a későbbi UFO-jelenségekhez való kapcsolatát boncolgatja.

Akit a sorozat iránti rajongása vezet a szemre is tetszetős könyv elolvasásához, az első fejezeteket követően még hiányolhatja a direkt kapcsolódási pontokat, de aggodalomra semmi ok: a kisváros jól ismert, jellegzetes figurái, eseményei vagy helyszínei egyre markánsabban jelennek meg az Archivista kollekciójában, rengeteg, színfal mögötti információval látva el az olvasót. Frost ügyesen bánik a rejtélyekkel, nem jelenti ki, csak sugallja az esetleges megoldásokat, jó néhány kaput hagyva nyitva maga mögött.

 

Dale Cooper mellett számos régi karakter tér vissza a jövőre a képernyőre, akiknek a múltja legalább olyan érdekes, mint a jövője. Frost Twin Peaks cseresznyés pitétől és friss kávétól illatozó városának történetén keresztül ezeket a személyes múltakat, illetve a köztük összekuszálódott kapcsolati hálót bogozza, lebilincselően izgalmas és szórakoztató módon.