A martfűi rém / Big Bang Media

Idén több fronton is jelen voltak a magyarok: Sopsits Árpád A martfűi rémmel debütált, Ernelláék Prága után ide is ellátogattak, egy külön szekcióban pedig Fliegauf Bence Liliom ösvényét vetítették, a rendező ezen kívül a nemzetközi zsűrizésben is részt vett. A három nagy mellett Simonyi Balázs Indián című kisfilmje is versenyben volt: a film a késő-szocializmus árnyékában követi egy fiatal fiú felnőtté válásának első lépéseit.

Ralitza Petrova: Godless / Varsói filmfesztivál

Rengeteg filmet vetítettek Kelet-Európa legkülönbözőbb pontjairól – az egyik legjobb élmény a fesztiválról, hogy ugyanakkora érdeklődés volt az ukrán, bolgár, szerb, horvát vagy magyar filmek iránt, mint például az amerikai vagy angolok felé. Egyik kedvencünk a válogatásból (és a FIPRESCI zsűrijének díjazottja) Ralitza Petrova Godless című filmje lett. Főhőse Gana, egy bolgár kisvárosban dolgozó nővér, aki házhoz megy az idős emberekhez, de a gyógyszerek kiosztása és tisztálkodás mellett ellopja a személyi igazolványukat is, és a társa segítségével eladja őket a fekete piacon. Morfium-függőségével tompítja a hétköznapok nyomorát és az intimitás-nélküli életet, egy új páciense azonban felnyitja a szemét, és változtatásra ösztönzi a lányt. A nagyszerű képek, a fojtogató, szürke táj és a poszt-kommunista város pontos bemutatása mellett (három évet élt ott a rendező, mielőtt forgatni kezdett), a film kulcsa a főhősben rejlik: elképesztően erős Irena Ivanova jelenléte (aki valójában költő, és soha nem játszott még filmben), férfias termete és erős pillantása mögött egy törékeny lélek küzdelmei bújnak meg. A film a Locarnóban elnyerte a többek közt a Legjobb színésznő és a Legjobb Film díját is.

Parviz Shahbazi: Malaria / Varsói filmfesztivál

A fesztivál fődíjasa az iráni Parviz Shahbazi Malaria című filmje lett. Főhőse két fiatal, akik a szülői szigor elől menekültek Teheránba, eljátszva a lány elrablását, váltságdíjat követelnek a szigorú apától. A párnak sok megpróbáltatáson kell átmennie: házasságlevél nélkül nem kapnak hotelszobát, a fiút lecsukják, a dühös apa pedig annak a kedves idegennek az ajtaját veri, aki önzetlenül kisegíti a fiatalokat. Mindezt a nyüzsgő és színes Teherán utcáin élik át, a telefonos felvételek és dokumentumfilm-szerű megfigyelő képeknek köszönhetően mi is részesei leszünk a sodró tömegnek, és átéljük a lány megpróbáltatásait. A szigorú szabályokra épülő tradíciók, a patriarchista berendezkedés és a szabadság megkötése ellen lázadnak a főhősök, és egy utcai zenekar, amit Malaria-nak hívnak.


Az első és második filmesek versenyében, a zsűri külön kiemelte Hana Jušić Quit Staring at My Plate című alkotását, ami egy huszonéves horvát lány megpróbáltatásait követi, ahogy rendet próbál csinálni a tökéletesen működésképtelen családjában. Miután keménykezű apja agyvérzést kap, a férfi folyamatos ápolása mellett, Marijana feladata lesz eltartani a család többi tagját is: az elkényelmesedett, undok anyját, és értelmi fogyatékkal élő bátyját. Hamarosan két munkát végez, hogy ételt rakjon az asztalra, miközben a családi konfliktusok elől különböző szexuális kísérletezésekbe menekül. Bár a történet sötét, a rendező időnként fekete humorral enyhíti a nyomasztó történetet, végső soron pedig megadja a lánynak a szabadulás lehetőségét, a kérdés az, hogy él-e vele. A filmet San Sebastianban és Velencében is vetítették. 

Brillante Mendosa: Ma'Rosa / Varsói filmfesztivál

Nem díjazták, de szerettük a Cannes-ban többszörösen díjazott és visszatérő kedvenc, Brillante Mendosa Ma’Rosa című filmjét is. Főhőse Rosa, egy filippínói család feje, aki kisebb drogkereskedésből tartja el hat gyermekét, de mikor a rendőrség razziát tart az üzletében, a ház asszonyának két választása marad: vagy börtönbe vonul, vagy megbízza a gyerekeit, hogy szedjék össze a pénzt, amivel lefizethetik a korrupt rendőröket. A filippínói Manila legszegényebb negyedének látlelete sokkoló és elgondolkodtató, főleg ha tisztában vagyunk az ország jelenlegi politikai és gazdasági helyzetével. A film főhőse Cannes-ban elnyerte idén a Legjobb színésznő díját.

A fesztivál nyertesei:

Nemzetközi verseny

Fődíj: Parviz Shahbazi - Malaria (Irán)

Legjobb rendező: Guðmundur Arnar Guðmundsson - Heartstone (Izland)

Zsűri különdíja a legjobb színésznek: Ahmad Thaher - Blessed Benefit (rendezte Mahmoud al Massad, Jordánia)

Külön említés színésznek:  Baldur Einarsson - Heartstone (rendezte Guðmundur Arnar Guðmundsson, Izland)

Első-, és másodikfilmes verseny

Fődíj: Laurent Teyssier - Toril (Franciaország)

Külön említés: Bartosz M. Kowalski - Playground (Lengyelország)

Külön említés: Hana Jušić - Quit Staring at My Plate (Horvátország)

Dokumentumfilmes verseny

Fődíj: Anna Zamecka - Communion (Lengyelország)

Külön említés: Khushboo Ranka, Vinay Shukla - An Insignificant Man (India)

Free Spirit

Fődíj: Johannes Nyholm - The Giant (Svédország, Dánia)

Külön említés: Vladimir Kozlov - Anomia (Oroszország)

Rövidfilmes verseny

Fődíj: Agnieszka Elbanowska - First Pole on Mars (Lengyelország)

Legjobb élőszereplős díj: Tomasz Gąssowski - Play Off (Lengyelország)

Legjobb animációs díj: Alain Delannoy - The Talk. True Stories About the Birds and the Bees (Kanada)

Legjobb dokumentumfilm díj: James Scott - Love Bite: Laurie Lipton and Her Disturbing Black & White Drawings (Anglia)

Külön említés: Brett Foxwell - Fabricated (USA)

FIPRESCI díjai

Fődíj: Ralizta Petrova - Godless (Bulgária)

Fiatal zsűri díja: Grifor Lefterov, Todor Matsanov - Hristo (Bulgária)