Az öt napon át tartó esemény vetítései szinte kivétel nélkül telt házasak voltak. A budapesti közönség figyelme mellett egyre nagyobb nemzetközi érdeklődés is övezte a fesztivált, a külföldi közönséget az angol feliratozás segítette a fesztiválozásban.

A 36 versenyfilmet felvonultató magyar szekció fődíját Freund Ádám alkotása, a Földiek című film kapta, amely egy fiú intergalaktikus döntését mutatja be mutatja be 26 percben. „A film sikeresen egyesíti a dráma, a komédia, a sci-fi, a musical és a felnövéstörténetek elemeit. Szórakoztat, de egyben fontos üzenetet közvetít arról, miként lehet fellázadni a status quo ellen” – indokolt a zsűri, amelynek tagjai Bognár Péter filmforgalmazó, Oana Iancu producer (Románia) és Tibor Keser producer (Horvátország) voltak.

Freund Ádám: Földiek

A legjobb magyar animáció Tóth Luca Superbia című, a nemek harcát egy elképzelt világban megmutató, 15 perces alkotása lett. „Ambiciózus és egzotikus film, amely filozofikus és vicces” – hallhattuk a zsűritől. A két film alkotói egyaránt 500.000 forintos jutalomban részesültek, melyet az NMHH Médiatanácsa ajánlott fel. A Földiek és a Superbia mellett elismerő oklevelet kapott Fatér Ambrus Légmell és Szentpéteri Áron Láthatatlanul című filmje.

A fesztivál történetében először a legjobb magyar színésznőt és színészt is díjazták. A legjobb színésznőnek járó elismerés Láng Annamáriának járt Csoma Sándor Nem történt semmi című filmjében nyújtott alakításáért, a legjobb színésznek pedig Vilmányi Benett bizonyult, akinek két filmben is (Asszó; Welcome) lehetősége volt bizonyítania.

A Nem történt semmi című film stábja (Balázs István Balázs operatőr, Láng Annamária színésznő, Csoma Sándor rendező)

A fesztiválon nem csak magyar, de nemzetközi versenyblokkokat is láthattunk, az itt vetített filmek közül a Deák Kristóf filmrendező, Pusztai Ferenc producer és Tóth Luca animációs filmrendező összetételű zsűri Erik Ivar Saether és Nicolai Berg Hansson Glass House című tízperces alkotásának ítélte az 1000 euróval járó fődíjat.

A Friss Húst szervező Daazo fesztiválforgalmazói díját Halász Júlia és Rubi Anna A Birodalom utolsó napja című groteszk, 13 perces filmje kapta. „Eredeti módon ábrázolni egy történelmi fordulópontot az egyik legnehezebb filmkészítői feladat, különösen egy rövidfilmben. Ez sikerült A Birodalom utolsó napja rendezőinek. A Daazo úgy gondolja, segítheti a produkciót abban, hogy ezt nemzetközi fesztiválokon is észrevegyék.” – mondta Deák Dániel, a portál alapítója.

Fekete Tamás: Asszó (Jobb oldalt: Vilmányi Benett)

A legígéretesebb 30 év alatti magyar rendezőnek ítélt, 250.000 forintos pénzdíjjal járó OTP Junior-díjat Fekete Tamás Asszó című filmje kapta. „A film mesterien építi fel a két féltestvér kapcsolatát ábrázoló erőteljes történetet. A főszereplők színészi játéka is kiemelendő.” – hangzott az indoklás.

Idén először kritikaíró workshop és pályázat is színesítette a fesztivált, amelynek zsűrije Bilsiczky Balázs, Bujdosó Bori és Gyenge Zsolt filmkritkusok, valamint Deák Zsuzsanna, a Friss Hús sajtóreferense voltak. Gyenge Zsolt zsűrielnök hangsúlyozta, hogy a verseny a zsűri számára is meglepően magas színvonalú írásokat eredményezett.

Halasz Julia - Rubi Anna: A Birodalom utolsó napja

A nyertes pályamunka Rostoványi Nóra A Birodalom utolsó napja című filmről írt kritikája lett: a zsűri elsősorban „az átgondolt elemzést, az általános érvényű, a konkrét időbeli és térbeli vonatkozásokon túllépni képes értelmezést, valamint az érzékeny és kifinomult nyelvi megformálást” értékelte. A győztes 50.000 forint pénzjutalmat kapott. Elismerő oklevélben részesült továbbá Benke Attila, Illyés Bence, Varga Ákos és Szerényi Tamás. A győztes kritikát, illetve a további négy, jutalmazott pályamunkát kedden közöljük oldalunkon.

Címlapon: A legjobb film díját elnyert Földiek c. film stábja (Mártonffy Zoltán producer, Freund Ádám rendező, Gyuricza Mátyás operatőr) / Forrás: Friss Hús