Hétfőn kosztümös kalandfilmel kezdünk, Mikszáth Kálmán nyomán. Fejér Tamás rendezése, a Beszélő köntös középpontjában egy különleges szabású kaftán áll, amelyet Lestyán Miksa (Iglódi István) kap ajándékba a török szultántól. A magyar követ rádöbben, hogy a titkos jellel ellátott ruhadarab viselőjének minden kívánságát teljesítik az országot elfoglaló törökök, így segítségével felszabadítja városát, Kecskemétet. Miksa apja, a helyi szabómester (Páger Antal) pedig megpróbálja lemásolni a csodaköntöst. Ebéd után Makk Károly lírai meséje, a Szerelem a ládában mutatja be milyennek tűnik a felnőttek világa gyerekszemmel, egy pesti bérház belső udvaráról. A főszereplő gyerekek mellet Darvas Iván és Garas Dezső is felbukkan a gangon.

Hajdu Szabolcs duplázik a héten: kedden családjával közösen készített lakásfilmje, az Ernelláék Farkaséknál kerül műsorra, szerdán pedig korábbi alkotásával, a Délibáb c. neo-easternel jelentkezik. A film főhőse, Francis (Isaach De Bankolé), afrikai futballjátékos, aki egy megbundázott mérkőzést követően menekül a pusztába. Balszerencséjére búvóhely helyett modernkori rabszolgatartók tanyájába botlik, ahol a legszebb western hagyományoknak megfelelően végül kénytelen lesz alaposan rendet vágni. Szerdán láthatjuk még Sára Sándor II. világháborús drámáját, a Könyörtelen időket is. A Tizedes meg a többiek felütéséhez hasonlóan a háború végén járunk, amikor a németek még egy utolsó, reménytelen kísérletet tesznek az országban egyre előrébb nyomuló vörös hadsereg feltartóztatására. Magyar katonák egy kis csapata (többek között Szarvas József, Seress Zoltán és Stohl András) vidéken bujkálva próbálja túlélni az utolsó napokat. Látszólagos szerencséjükre egy hivatalos pecsét kerül birtokukba, amely alkalmas a nyílt parancsok hamisítására. Mivel azonban nincs velük egy olyan dörzsölt vezető, mint Molnár Tizedes, az események hamar rosszra fordulnak.

Sára Sándor: Könyörtelen Idők

Csütörtökön Adj király katonát! Erdős Pál rendezésében. A drámai történetben az árvaságra jutott tinédzser, Jutka (Ozsda Erika) viszontagságait követhetjük nyomon a budapesti éjszakában. Pénteken Málnay Levente fajsúlyos drámája, az Asszony a viharban kerül elő a filmarchívumból. Szombaton Kern András és Garas Dezső nagyszerű párosát láthatjuk brillírozni Sándor Pál a Ripacsok című játékfilmjében. ,,Egyedül nem megy!” - énekli a két sikeres kabarésztár közös számukban, majd erről meg is bizonyosodnak miután barátságuk és munka kapcsolatuk is felbomlik az eleinte nagy kiugrásnak ígérkező tévés szerződés következtében. Este Mészáros Márta Napló-sorozatának harmardik etűdje, a Napló apámnak, anyámnak eleveníti fel az 1956-os forradalmat követő időszakot Juli (Czinkóci Zsuzsa) és János (Jan Nowiczki) személyes történetén keresztül. Ha könnyedebb nyáresti kaland mellett döntünk, Kern András és Bujtor István ezúttal is készen áll segítségünkre sietni, most a Hamis a baba című Ötvös Csöpi-nyomozással. 

Vasárnap Gaál István invitál minket Keresztelőre. Két faluról elszakad értelmiségi keserű találkozásának lehetünk tanúi, a főszerplő szobrászt és az iskola-igazgatót Latinovits Zoltán és Koltai János játszák. Bessenyei Ferenc pedig ördögi nagybirtokost ad Fábri Zoltán Dúvad című drámájában. A mórcizi parasztvilág végnapjaiban járunk, ahol az egész falú a címszereplő ösztönember nagygazda kényét és szeszélyeit nyőgi. Rémuralmának csak a meginduló tsz-esedés tud megálljt parancsolni.

Július 10. Hétfő

Reményvasút (r.: Trecsényi Klára) 07:30 - HBO2

A beszélő kontös (r.: Fejér Tamás) 11:30 - Duna World

Szerelem a ládában (r.: Makk Károly) 13:05 - M3

Július 11. Kedd

Ernelláék Farkaséknál (r.: Hajdu Szabolcs) 07:00 - Cinemax2

Július 12. Szerda

Délibáb (r.: Hajdu Szabolcs) 02:45 - TV2

Levél Istenhez (r.: Topolánszky Tamás) 09:45 - Cinemax2

Zimmer Feri 2. (r.: Tímár Péter) 11:05 - Film+

Könyörtelen Idők (r.: Sára Sándor) 22:35 - Duna

Július 13. Csütörtök

Adj király karonát! (r.:Erdőss Pál) 22:45 - Duna

Július 14. Péntek

Asszony a viharban (r.: Málnay Levente) 02:15 - Duna World

Július 15. Szombat

Egy fiú bőrönddel (r.:Szőnyi G. Sándor) 02:10 - Duna World

Ripacsok (r.: Sándor Pál) 02:15 - M5

A kegyelmes úr rokona (r.: Podmaninczky Félix) 11:40 Duna World

Életjel (r.: Fábri Zoltán) 14:45 - Duna

Hamis a baba (r.: Bujtor István) 19:30 - Duna

Napló apámnak, anyámnak (r.: Mészáros Márta) 21:35 Duna World

Július 16. Vasárnap

Fejes Endre: Cserpes Margit házassága (r.: Szőnyi G. Sándor) 00:00 - M3

Keresztelő (r.: Gaál István) 11:25 - Duna World

Dúvad (r.: Fábri Zoltán) 15:20 - Duna