kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

A kamaszok fontossága a film világában azért emelkedik: a francia és cseh újhullám a hetvenes évek elejére már bőséggel szolgál nagy értékű mintákkal, a Négyszáz csapástól a Fekete Péterig. A magyar filmben ez a „belülről kifelé tekintet” – talán Sándor Pál Bohóc a falon-ját leszámítva, eddig a pillanatig teljesen ismeretlen. Az ugyancsak újdonság, hogy még a Budapesti Iskola indulása előtt, a dokumentarista játékfilm sajátosságainak honi meghatározásait megelőzve egy fiatal rendező magától értetődően azonosítja a kamasz-világot az amatőrvilággal, az őszinteséget a spontaneitással, és a rögtönzéseket és a véletlent beengedi az amúgy gonddal megírt forgatókönyv szövetébe. Mert hogy a forgatókönyvön igenis érezni a műgondot, ha egyszer éppen az a feladat, hogy a rögtönzött mondatok pontosan szervüljenek a súlyosan rendszer-kritikus „szituációs metaforákhoz”, mely A sípoló macskakő legfontosabb találmánya. A film a munka nélkül is működésben tartott építőtábort a létező szocializmus allegóriájaként mutatja be. A cselekmény - az allegória részelemei – egyrészt sorra veszik az ebből a világból kifelé mutató utakat, másrészt mindazt, ami az emberrel ebben a világban való céltalan vergődése közben megeshet.  Hogy éppen az építőtábor intézményét választotta ki a rendező az alegória színteréül, annak oka nem Gazdag különös vonzódása a kamaszvilághoz, hanem az a feltételezés, hogy a mindenkori kamaszok soha nem veszik természetesnek a természetellenest, tehát segítségükkel az allegória igen hitelesen kibontható. A film úgy ér véget, hogy tudjuk, nem csupán az építőtábor kisvilágában nem volt perspektíva, nincs méltó, vállalható folytatás, hanem abban a világban sem, ahová a hazaküldött gimnazisták megérkeznek. És ezt a vonatra fölszálló maroknyi kisebbség hamarosan tudatosítja.

Mintha a zárókép, a frusztrált nyugtalan tinédzser-arcokkal, máris a filmről a valóságra irányítaná a nézői tekintetet: A sípoló macskakő a hetvenes évek derekától a lassan formálódó fiatal ellenzék, a „második nyilvánosság” első kultuszfilmje, sőt néhány ifjú szereplője hamarosan annak részese is lesz. Ami pedig a filmművészetet illeti, itt ugyancsak A sípoló macskakőtől számítva történik valami. Meglehet, a hatvanas évek bővelkedik a kritikus indulattal formált alkotásokban, cenzúra-provokáló produkciókban, de ettől még a legalábbis az értékelés pillanatában illik feltételezni róla az „érted haragszom” attitűdöt, vagyis hogy alapvetően mégiscsak marxista elkötelezettségű, de legalábbis a szocialista Magyarország életfeltételeit alapvetően elviselhetőként megélő alkotó készítette. A hetvenes évek elejétől, és talán éppen A sípoló macskakőtől, lassan de biztosan növekszik azoknak a műveknek a száma – Gazdag, Jeles, Bódy, Gothár, Tarr, Bereményi filmjei – ahol a pártos kritika vagy a filmpolitikus hivatalosság ezzel a tiszteletkörrel többé meg sem próbálkozik. Még csak az alkotók védelmében sem: a filmek és szerzők mentegetése túl átlátszó lenne.