Fejlövés (1968)
Bacsó Péter
Hol cseszte el Peru a sorsát? -- kérdezi a Négy óra a Catedrálban egyik hőse, s a kérdés nagyon is aktuális lehetett volna a hatvanas évek magyar filmjében is: hol cseszte el a Kádár-kor a hatvanas évek közepéig ígéretesnek látszó jövőjét. Puha diktatúráról, kül- és belpolitikáról, elvetélt reformokról most ne beszéljünk, az „emberarcú szocializmus” már a mindennapi próbatételeken elbukott.
Aki tudni szeretné, milyen volt egy huszonéves számára a szocialista hétköznapok levegője, Bacsó negyedik játékfilmje, a Fejlövés pontos és kíméletlen választ ad rá: fojtogató. Nyoma sincs ebben a filmben zsarnokságnak, politikai sanyargatásnak, mert arra már nincs itt semmi szükség, megteszi a magáét a rendszer lényegéhez tartozó hétköznapi sivárság, és céltalanság. Egy velejéig konzervatív és kiürült társadalmat látunk, amelyben mindennek szabályokban megszabott helye van, épp csak az örömnek, a szabadságnak, s ilyen formán a fiatalságnak nincs benne hely. Mint minden konzervatív társadalomban, ádáz felnőtt diktatúra van itt is. A három főhős közül kettőt vasszigorral nevelnek: a hazalátogató Klárit az anyja azonnal lekurvázza, mihelyst egy pillanatra eltűnik arcáról a rákérgesedett gyászos életuntság: „Ilyen voltál te mindig, ilyen kalandos, kurvás természetű!” – teremti le nekividámodó lányát, akinél ez az utolsó csepp, elhatározza, elhagyja a szülői házat, és azt a mélységesen puritán és lehangoló paraszti világszemléletet, aminek pusztító hatásáról tucatnyi magyar regény és film festett már drámai képet a Gyásztól a Körhintáig. A lány fiúját, Lacit erkölcsháborodott apja terrorizálja: feljelenti fiát, mert azt hiszi, autót lopott.
Árulkodó hiány: az apát egyszer sem látjuk, csak a hangját halljuk, amint betevő sörét követeli az asszonyától. Bacsó kihagyásos, sűrített lélek- és társadalomrajzot ad; sem előző filmjeiben (Nyáron egyszerű, Szerelmes biciklisták, Nyár a hegyen), sem a Fejlövést követő trilógiában (Kitörés, Jelenidő, Harmadik nekifutás) nem tudta ehhez a nagyfeszültségű elbeszélésmódhoz tartani magát. A Fejlövés nagy érdeme ez a szorosra zárt, szikár, az agyonmagyarázást és az erkölcsi ítélkezést elutasító dramaturgia. Amit látunk épp elég az értelmezéshez. Egy villanásból megértjük, hogyan működik ez a társadalom: minden tilos, még a komp korlátján üldögélni is. Félszavakból gesztusokból is összeáll egy-egy személyiség, vagy egy kapcsolat. Klári útközben beugrik volt férjéhez, hátha visszafogadja, a férfit azonban nem érdekli a lány, felébred, cigarettára gyújt, majd újra a falnak fordul. Ebben az egy percben minden benne van, a tönkrement házasság dermesztő közönye épp úgy, mint a lány végzetes szétesettsége. Miközben volt férjének kínálkozik, odakint várja a fiúja. Klári huszonéves, de a családi és a társadalmi dresszúra láthatóan végképp elvette a kedvét az élettől, megtört, megkeseredett, mord és koravén, meddő már bármiféle érzelemhez, szabad akarata oda, másoktól várja a döntést, „súlytalan élete halálos szélre vár”, innen a vonzódás a közös halál gondolatához. Amit aztán éppoly esetlegességgel él túl, nem követi Lacit a halálba, Bélával együtt indulnak a nyugati határnak, hogy aztán ez a szabadulási kísérlete is kudarcba fulladjon. Nem annyira a balszerencse, mint a szabadságtól való félelme miatt.
A Fejlövés méltatlanul elfeledett film, pedig sok minden kezdődik itt, ez az első komolyan vehető roadmovie a hatvanas évek magyar filmjében. Hősei nem „bolondos vakáció” kedvéért indulnak útnak lopott kocsikkal, hanem mert – egy igazi roadmovie hőseihez illően -- nincs hol megmaradniuk, és nincs hová menniük, csakis útközben érezhetik otthon magukat, a megérkezés véget vetne minden illúziónak. A Fejlövés újsághírből vett igaz történetet mond el, a hetvenes évek második felére meghatározóvá lett dokumentarista-játékfilmek előfutára. Hősei civilszereplők, de nem a saját életüket játsszák (Kovács Kati ekkor már országos hírű táncdalénekes, és egy, a sztár mitikus figurájától igencsak távoleső figurát játszik el, ha szerény regiszteren is, de meggyőzően. Horváth Károly – a flegma vagány szerepében már a későbbi „Charlie-imázst” előlegzi.) A Fejlövés annak idején, habár dicsérték a kritikusok, okozott némi ijedelmet okozott, hősei nemcsak fiatalok (ez már önmagában is okot adott az aggodalomra), de „bűnöző életmódot” folytatnak, kerülik a munkát, autókat kötnek el, és szemmel láthatóan sem a bőrükben, sem a társadalomban nem érzik jól magukat. A kritika miközben kiemelte a fiatalok egy bizonyos csoportjára jellemző „lumpen-vagány” életmód pontos rajzát, igyekezett tudatosítani, hogy ez az életérzés „nem tipikus”. Pedig az volt; tíz év múltán A kis Valentinóban, Jeles András filmjében érik majd bizonyossággá, hogy mifelénk minden szabadság által megkísértett fiatalnak ez a sorsa: hiába kapja meg a lehetőséget, hogy azt tehesse, amihez kedve van, egyetlen egy nappal sem tud mit kezdeni. Mert nem a szabadságra született, hanem életfogytig tartó boldogságra egy minden ízében hazug fantomvilágban.
Árulkodó hiány: az apát egyszer sem látjuk, csak a hangját halljuk, amint betevő sörét követeli az asszonyától. Bacsó kihagyásos, sűrített lélek- és társadalomrajzot ad; sem előző filmjeiben (Nyáron egyszerű, Szerelmes biciklisták, Nyár a hegyen), sem a Fejlövést követő trilógiában (Kitörés, Jelenidő, Harmadik nekifutás) nem tudta ehhez a nagyfeszültségű elbeszélésmódhoz tartani magát. A Fejlövés nagy érdeme ez a szorosra zárt, szikár, az agyonmagyarázást és az erkölcsi ítélkezést elutasító dramaturgia. Amit látunk épp elég az értelmezéshez. Egy villanásból megértjük, hogyan működik ez a társadalom: minden tilos, még a komp korlátján üldögélni is. Félszavakból gesztusokból is összeáll egy-egy személyiség, vagy egy kapcsolat. Klári útközben beugrik volt férjéhez, hátha visszafogadja, a férfit azonban nem érdekli a lány, felébred, cigarettára gyújt, majd újra a falnak fordul. Ebben az egy percben minden benne van, a tönkrement házasság dermesztő közönye épp úgy, mint a lány végzetes szétesettsége. Miközben volt férjének kínálkozik, odakint várja a fiúja. Klári huszonéves, de a családi és a társadalmi dresszúra láthatóan végképp elvette a kedvét az élettől, megtört, megkeseredett, mord és koravén, meddő már bármiféle érzelemhez, szabad akarata oda, másoktól várja a döntést, „súlytalan élete halálos szélre vár”, innen a vonzódás a közös halál gondolatához. Amit aztán éppoly esetlegességgel él túl, nem követi Lacit a halálba, Bélával együtt indulnak a nyugati határnak, hogy aztán ez a szabadulási kísérlete is kudarcba fulladjon. Nem annyira a balszerencse, mint a szabadságtól való félelme miatt.
A Fejlövés méltatlanul elfeledett film, pedig sok minden kezdődik itt, ez az első komolyan vehető roadmovie a hatvanas évek magyar filmjében. Hősei nem „bolondos vakáció” kedvéért indulnak útnak lopott kocsikkal, hanem mert – egy igazi roadmovie hőseihez illően -- nincs hol megmaradniuk, és nincs hová menniük, csakis útközben érezhetik otthon magukat, a megérkezés véget vetne minden illúziónak. A Fejlövés újsághírből vett igaz történetet mond el, a hetvenes évek második felére meghatározóvá lett dokumentarista-játékfilmek előfutára. Hősei civilszereplők, de nem a saját életüket játsszák (Kovács Kati ekkor már országos hírű táncdalénekes, és egy, a sztár mitikus figurájától igencsak távoleső figurát játszik el, ha szerény regiszteren is, de meggyőzően. Horváth Károly – a flegma vagány szerepében már a későbbi „Charlie-imázst” előlegzi.) A Fejlövés annak idején, habár dicsérték a kritikusok, okozott némi ijedelmet okozott, hősei nemcsak fiatalok (ez már önmagában is okot adott az aggodalomra), de „bűnöző életmódot” folytatnak, kerülik a munkát, autókat kötnek el, és szemmel láthatóan sem a bőrükben, sem a társadalomban nem érzik jól magukat. A kritika miközben kiemelte a fiatalok egy bizonyos csoportjára jellemző „lumpen-vagány” életmód pontos rajzát, igyekezett tudatosítani, hogy ez az életérzés „nem tipikus”. Pedig az volt; tíz év múltán A kis Valentinóban, Jeles András filmjében érik majd bizonyossággá, hogy mifelénk minden szabadság által megkísértett fiatalnak ez a sorsa: hiába kapja meg a lehetőséget, hogy azt tehesse, amihez kedve van, egyetlen egy nappal sem tud mit kezdeni. Mert nem a szabadságra született, hanem életfogytig tartó boldogságra egy minden ízében hazug fantomvilágban.
