sex hikaye

Bubik István

 

színész, közreműködő

Életrajz

A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Nemzeti Színház társulatában kezdte pályafutását. 1993-tól 1996-ig a Művész-, később pedig a Thália Színházhoz szerződött. 1996-97-ben a Thália Társulat tagja volt. 1997-ben a Kelemen László Színkörben játszott. 1998-tól az Új Színház társulatának tagja volt. A magyar és a világirodalom legismertebb hősszerepeit játszotta, ezen kívül rockoperák főszerepeit énekelte. Játékát érzelmeken alapuló, aktív, robbanékony stílus jellemezte. A Színészzenekar dobosa volt. A színpad mellett a filmvásznon is feltűnt. Először 1982-ben játszott Dobray György Vérszerződés című filmjében. Igazi kritikai elismerést a 2002-ben Dér András által rendezett A kanyaron túl című filmdráma főszerepéért kapta, ahol egy papot alakított. A fiatalon elhunyt művész emlékére létrehozták a Bubik István-díjat, mely a Magyar Művészetért díjrendszer önálló értékű díja. A kuratórium elnöke Kubik Anna. Az elismerést évente ítélik oda, 35 évesnél fiatalabb színész vagy rendező érdemelheti ki. Díjai: Jászai Mari-díj - 1985 Rajz János- díj - 1985 Farkas-Ratkó-díj - 1986 Erzsébet-díj - 1988 Magyar Művészetért Díj - 1988 Érdemes Művész - 2000 POSZT: Legjobb férfi főszereplő - 2001 Ivánka Csaba-díj - 2004 (posztumusz)

Filmográfia

színész
 
2004 Igézet
2003 Az ember, aki nappal aludt
2001 A kanyaron túl
A titkos háború
Az alkotás folyamata
2000 Glamour
1998 Az öt zsaru
1997 Carlo Goldoni: A hazug
1994 Advent a Hargitán
1989 A férfi, aki virágot hord a szájában
A halálraítélt
1988 A tanítónő
1987 Katona József: Bánk bán
Nyolc évszak
1984 Az óriás
1983 Vérszerződés
1982 Akar velem játszani?
Nápolyi mulatságok
Cid
Déry Tibor: Óriás
Szószátyárok
közreműködő
 
2004 Szín-Játék

 

Referencia

kép
Nincs kép
videók
Nincs videó

Műfajok

akciófilm dráma ismeretterjesztő film portréfilm szatíra színházi felvétel történelmi vígjáték
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu