WALL-E

Szerelem a gépben

Bemutató: 2008. július 24.

Jól bevált pixáros módszer megragadni olyan emberi alaphelyzeteket, amelyek bármelyikünk életéből ismerősek lehetnek (szerelem), egy látszólag teljesen szokatlan környezetben (robotokkal a kihalt Földön) újrajátszani, és persze poénokkal megtűzdelni, amelyek az előbbi felállás ellentmondásosságát hangsúlyozzák. Ez történik a Pixar szerelmes ökorobotjával is.

A Wall-E urbán legend-szagú sztorija így szól -- derül ki a film mozielőzeteséből --: állítólag a mai Pixar vezető ötletelői körülbelül másfél évtizede egy étteremben ülve szalvétára vetettek néhány ötletet, ezek közül már mind megvalósult, most az utolsót, a Wall-E-t láthatjuk. Találkoztunk már ehhez kísértetiesen hasonló animációval, a Robotokkal, így kíváncsian vártam a mostani eredményt.

Wall-E (Waste Allocation Load Lifter Earth Class) egy spéci kis lánctalpas, amely szériájának immár egyedüli tagjaként szorgalmasan dolgozza fel a Földön felhalmozódott szeméthegyeket. Gyomrában összepréseli a kólásflakont, a papírszemetet és a fémhulladékot, majd az így tömörített kockákból 700 év alatt takaros kis szeméthegyeket épít, miközben az emberiség egy gigantikus méretű luxusűrhajón arra vár, hogy a kisebb-nagyobb szemételtüntető szerkezetek eltakarítsák a hátrahagyott piszkot.
 

A színes, de társravágyó robotmagányba érkezik EVA

A kezdő képeken az amerikai filmekből már megszokott felhőkarcolókat -- leharcolt állapotban -- és a melléjük épült hatalmas szeméttornyokat csodálhatjuk felülnézetből, miközben szerelmes musical sláger, egy részlet a Hello, Dolly!-ból szól. A hangok vezetnek el Wall-E-hoz, és így már kétségünk sem lehet, hogy a magányos kis szeméttömörítő szerkezetben értelmes-érzelmes alkatrészek csörömpölnek. Ezt persze erős lenne a Rövidzárlat széria alkotói felé tett homázsnak tekinteni, de ha már filmes vonatkozást kezdtem citálni, akkor a Halászkirály legendájának az a jelenete jut eszembe, amikor Robin Williams a szemétben turkálva egy eldobott pezsgős kupak kengyeléből hajtogat egy kis szív alakú széket szíve hölgyének, mondván, a szemétben kincsekre lehet bukkanni, Wall-E is eféle kincs, plusz ügyes kincskereső.

Hétköznapi rutinmunkája közben kiszúrja a saját felhasználásra alkalmas „újszerű” állapotú lánctalpakat és egyéb alkatrészeket -- hundert procent recicole! --, amelyeket szortírozva raktároz kis kuckójában. Dagadhat a honfiúi és honleányi kebel, hiszen a talált tárgyak eme nem hivatalos osztályán egy Rubik kocka is a sorozatos poénok forrásaként szereplővé válik.

Spéci kis lánctalpas, szériájának immár egyedüli tagja

Ebbe a színes, de társravágyó robotmagányba érkezik EVA, vagyis Éva, a hófehér, legújabb szériás, repülni képes felderítő droid. Wall-E tudja, őt kereste, és most megvan, csak ezt még Évával is meg kell valahogy értetnie, aki eleinte csak küldetésével hajlandó foglalkozni, és elsőre nem látja meg „élete” nyilvánvaló kiteljesedésének lehetőségét. Persze a Férfi dolga, hogy csapdába ejtse a Nő Szívét, amit Wall-E lankadatlan lelkesedéssel igyekszik is elérni.

Éva viszont haza indul, amint teljesítette feladatát, de a kis lánctalpas piócaként tapad, és hamarosan mindketten megérkeznek az emberiséget folyamatos ötcsillagos izomlazító, de méginkább hájsűrítő wellness-hétvége állapotba süllyesztő gigaűrhajóra. Itt a film egy szoft fogyasztói társadalom-kritikába és vastag eco-didaxisba megy át, de a poénok továbbra is szórakoztatóak. Sőt klasszikus módon a rohanás, futkosás fokozása a végkifejlet során az izgalmat is képes megtartani -- annak ellenére is, hogy borítékolható a happy end.

Az emberi is és „roboti” egymásra vetítése

Az eco-vonal mellett a képi beszéd, illetve annak hiánya is rokonítja a filmet a vizuális mestermunkának tekinthető Egon és Döncivel (ismét dagadhat a honi büszkeség). A Wall-E első majd húsz percében egyetlen szó sem hangzik el, és utána sem a dialógok jelentik annak erősségét, hanem az állandóan záporozó helyzetkomikumok, amelyek a két világ az emberi is és „roboti” egymásra vetítéséből fakadnak -- pl.: az ember kávé előtti és utáni állapota takarítómechanikára írva.

A film összességében úgy működik, ahogy a legjobb autógyárak termékei. Jól bevált alvázra dolgoznak rá új, ötletes formákat, és zseniális kütyük tömegével töltik meg a belsőt. A jól bevált „alváz-helyzet” egy szerelmi történet eltáncolása, amely olyannyira érdekli a többséget ennek a kékeszöld bolygónak a felszínén, és amelyet most embernélküli környezetben építettek újra Pixáréknál, de egyáltalán nem élettelenül!