Szex és New York

Film helyett minisorozat

Bemutató: 2008. június 05.

A Szex és New York film két és félórásra nyújtott története három évvel az utolsó évad záróepizódja után veszi fel a fonalat. Nem szpojlerkedem, mert a film elején végigpörgetik: Carrie még mindig Mr. Biggel (akit valamiért végig Johnnak szólítanak a filmben), Samantha még mindig Smith-szel, Charlotte még mindig Harryvel, és Miranda még mindig Steve-vel.

Noha a Szex és New York a szinglimítoszt hivatott volna isteníteni, valójában önnönmaga nimbuszát rombolta le, amikor a sorozat egyetlen lehetséges befejezésekét mind a négy lányt révbe ért. A szinglik alapvetően a párkapcsolati megalkuvások helyett választják a magányt, a függetlenséget, az önállóságot -- ezzel ellentétben főhőseink bár érett, komoly és erős nőként tündökölnek párjaik oldalán, azért kegyetlen kompromisszumok árán. Charlotte 15 éves kora óta férjhez akart menni, ehhez azonban először zsidóvá kellett lennie. Mirandának Brooklynban kell élnie, hogy férjét boldoggá tegye és Samanthát is elszólította a szerelem a Nagy Almából, és csak időnként látogatja barátnőit.

Carrie körül forog a világ

És itt van Carrie, aki körül az egész film forog. Mert míg a sorozatban azért minden szereplőnek volt egy-egy drámaibb történetszála (Charlotte meddősége, Samantha rákja, Miranda munkamániája), itt most Carrie van a középpontban. Összeköltözik Mr. Biggel, egy gyönyörű panorámás lakásba az Ötödik sugárúton, majd közös megegyezéssel úgy döntenek, összeházasodnak. New York utolsó szinglije férjhez megy, ez a pletykalapok hasábjaira való, sőt a Vogue külön összeállítást szentel a negyvenéves menyasszonynak. 200 fős vendéglista, puccos helyszín, próbavacsora, igazi Szex és New York pezsgés. Közben Miranda élete darabokra hullik, Samantha unalmában nyolc kilót felzabál magára, Charlotte-tal pedig kegyetlenül elbántak az írók, hiszen a filmidő nagy részében semmi nem történik vele.

Két és fél óra pszeudoproblémák pszeudoábrázolásával

 
Érdekes abba  belegondolni, hogy a Lost negyedik évadjának záró epizódját az írók nem tudták megírni 90 percnél rövidebbre, ezért duplarész készült, amelyben egy igazán ütős hullámvasútra ültették fel a nézőket, egyetlen perc üresjárat nélkül. A Szex és New York utolsó epizódja  ennek éppen az ellentéte volt, elkenték a konfliktusokat, összecsapták a happy endet, kulcsra zárták a sorozatot, ezzel fel is adva a leckét a moziváltozat készítőinek. Mert innen hova lehet folytatni? A filmváltozat két és fél órán át küszködik, mire kinyögi: sehova. Kaptak egy lehetőséget a részletes cselekményvezetésre, az elmélyült karakterábrázolásra, de sajnos kegyetlenül elbuktak. Az alapvetően 20-30-40 perces szériák számára dolgozó televíziós alkotók (például Michael Patrick King rendező) nem alkalmasak egy 90-120-140 perces feszes játékfilm megírására: a Szex és New York moziváltozata így nem más, mint egy ötrészes minisorozat a finálé mögé kanyarítva.

A sorozatban Carrie narrációja tartotta valamelyest egyben az epizódok kellemesen lazára vett szerkezetét, most azonban a levegőben lógnak a karakterek, a párbeszédek: Charlotte, mint említettem, szinte meg sem szólal, helyette borzalmas idegesítően sikongat, az egyébként vicces-gusztustalan, izzadós-szőrös Harry teljesen bárgyú, Steve egyféleképpen nyomja az esetlen műsort, Mr. Big pedig egy balek és egy szemétláda rosszul megírt keveréke, teljesen logikátlanul követik egymást a tettei.

Miért nem sikerült az egészből egy jó filmet csinálni?

Szóval nem lett jó film, mert súlytalan, buta és papírízű konfliktusokkal dolgozik, egynek mégis elmenne, ha nem éreznénk ötnek. Talán a Szex és New York-ot a készítői nem darálásra tervezték, képtelenség két és fél órán keresztül foglalkozni a pszeudoproblémák pszeudoábrázolásával. Egy-két erősebb pillanata mégis van a filmnek, de ez is inkább csak elkeserít, mintsem örvendeztet. Miért nem sikerült az egészből egy jó filmet csinálni?