Szerelem (1971)

Boldog, vagy ostoba utókor lesz-e, melynek már hazai nézői sem nagyon értik ezt a börtön-dolgot? Vajon közeledünk, beléptünk már ebbe a boldog-tudatlan korszakba? Fogalmam sincs, talán érettségizőknek volna érdemes időnként levetíteni Makk remekét (történelem óra előtt, után, helyett). A Szerelem persze azért a legszebb és legigazabb magyar filmek egyike, mert nagy ívben fütyül a történelem „igazságaira”: inkább az emberek és a tárgyak, emlékek sokkal erősebb igazsága érdekli.

A rendező Déry Tibor két elbeszélését ötvözte egyetlen forgatókönyvvé. (Szerelem; Két asszony). Irodalmi és történelmi tény, hogy az író saját sorsa szolgált modellül a novellákhoz. Amikor 1957-ben, hatvankét évesen Déryt börtönbe zárták a forradalom alatti írásaiért, beszédeiért, édesanyja már nem remélhette, hogy fiát viszontlátja. Hallgatni kellett tehát arról, hogy fia börtönben van. Déry felesége úgy döntött, hogy az író nem börtönben, hanem fontos munka miatt Amerikában tartózkodik. Rendszeresen hamisították anyjához írt leveleit, melyekben nagy amerikai sikereiről számol be. A matróna korú, német anyanyelvű anya valóban nem éri már meg fia szabadulását. Halálához közeledve saját gazdag múltjában él. (Az író és az anya levelezését azóta kötetben is kiadták, Liebe Mutter! címmel.)

A film, nagyrészt cenzurális okokból megváltoztatta a történet idejét. Makk művében az ötvenes évek elejét írják, s a hős (Darvas Iván) a Rákosi-korszak börtönéből szabadul amnesztiával. Ez a múlt olyan erősen különbözik a jelentől, mintha másik bolygón járnánk. „A bolygó neve: 1900”, mondhatnák a mai filmek némileg harsány modorában. 1900, vagyis a szecesszió, a bécsi és budapesti századforduló kora. Emlékképek töredékei, arcok, fénykép-részletek, múlt-pászmák, halványulóban is villódzóan szép napsugár- és árnyéksávok. Az árnyéksávok és fénypászmák varázsát az egyik legnagyobb magyar operatőr, Tóth János kamerája teremtette meg. Tóth János: ismételjük el néhányszor a nevét. A legszebb tárgyak fekete-fehérben nála csodálhatók meg, de a tárgyak igazsága Makk és Tóth János számára természetesen nem valami szépelgően hamis szecessziós múlt-idézés jegyében fénylik fel. Rácsok, korhadt lépcsők, fáradt arcok, vakolat-hullatta nagy falak, Szabad Nép (Népszabadság), Kossuth-cigaretta, Terv-cigaretta, rútul kisszerű és szürke, fáradt „valamik”.

A Szerelem három nagyszerű színész, Darvas Iván, Törőcsik Mari, és különösen a magyar filmben vagy színpadon évtizedek óta nem szerepelt Darvas Lili jutalomjátéka. Molnár Ferenc egykori felesége, a valahai Reinhardt-színésznő elképesztő finomsággal és erővel elevenít meg egy századeleji emlékekben élő idős nagypolgár-asszonyt.

A film igazsága azonban egyáltalán nem századeleji, még kevésbé szecessziós: a tovatűnt szépség csak felidéződik a mai csúfságok takarásában, ettől igazabb is, mint a sivár jelen csúnyácska kelléktára, de a film igazsága 1956-os és nem régebbi. Az „időcsere” jelentéktelenné válik, a film képsorai az 56-os forradalom leverése utáni megtorlás idejét sugározzák. Sőt, azt is mondhatjuk, a Szerelem az 1970-es jelenre vonatkozik – természetesen nem a nyers megtorlások, a börtönök világára a „puha diktatúrában”, hanem távlatosabb értelemben véve.
Mint minden nagyon jelentős alkotás: mindig jelenidejű marad. Makk Szerelem című filmje mai film.

 

Szerző: Bikácsy Gergely