Dublini Magyar Filmhét

A legjobbakból válogattak

2003. november 5. - filmhu
November elsején Magyar Filmhét vette kezdetét Dublinban, ahol az elmúlt két év legjobb magyar alkotásaiból mutatnak be egy szubjektív válogatást. A szinte no-budget rendezvény immár második alkalommal közvetíti a hazai termés legjavát az egyébként magyar filmekkel csak ritkán találkozó ír közönségnek.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
A dublini Magyar Filmhetet másodszorra szervezte meg Bánki Tamás, aki 2000 decemberétől 2001 júliusáig tartó dublini tartózkodása alatt teremetette meg először a magyar mozi bemutatkozásának lehetőségét. Idén a rendezvény szervezőjét az MMK támogatta repülőjeggyel és a szállás költségeivel. A nyomdai és tervezési költségeket egyelőre Bánki saját zsebéből finanszírozza, de később ezt is megpályázhatja majd a Közalapítványnál.

A vetítéseknek az Irish Film Institute (IFI) mozija ad otthont, a filmek szállítását pedig a nagykövetség és a Külügyminisztérium intézte. A dubliniak számára a Magyar Filmunió ingyen biztosította a filmeket, illetve a Hukklét DVD-n bocsátotta rendelkezésükre a MOKÉP.

Bánki Tamás a filmhunak elmondta, hogy a filmek kiválasztásánál két szempontja volt: mely filmek érhetők el éppen 35 mm-en a Filmuniónál, illetve ezek közül melyeket azokat, amelyeket ő a legjobban szeret. Így került a programba Jancsótól az Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél, Hajdu Szabolcs Macerás ügyek című filmje, a Felhő a Gangesz felett, a Fény hull arcodra, a Hukkle, a Chico, valamint Tarr Béla három filmje: a Kárhozat, a Sátántangó, és a Werkmeister harmóniák. Emellett animációs és rövidfilmek is színesítik a kínálatot. 

A tavalyelőtti vetítésekről Bánki elmondta, hogy összesen 420 nézőjük volt. Idén eddig 5 film ment le, s a hétvégi programon 75-80%-os volt a részvétel. Az utóbbi két napban ez jelentősen visszaesett. 

Írországban nem igazán ismertek a magyar alkotások. Tarr Béla filmjei azért ide is eljutottak, Cork-ban, a második legnagyobb ír városban vetítették. Ezenkívül a Hukklét a szerződés megkötése után hamarosan forgalmazni fogják az országban.

A dublini Filmhéten Bánki Tamás szerint igen kevés a magyar látogató. Nem is volt anyagi keret arra, hogy az eseményt jobban meghirdessék. Pedig Írországban nagy hangsúlyt fektetnek a kultúrára, így a filmre is. Európában többek szerint itt van a legjobb
filmfinanszírozási rendszer. Miután az országban nincs magyar intézet, így elég nehéz a kulturális közvetítés. A londoni intézet nem ér odáig, ráadásul az írek nem is igazán szeretik, ami hivatalosan Londonból jön. Bánki szerint kulturális jelenlétünket egy állandó képviselet tudná csak biztosítani.

Jövőre Bánki újabb filmes rendezvényt szeretne szervezni Dublinban. Az IFI támogatását élvező ötlet szerint Jancsó Miklós, Szabó István és Tarr Béla filmjeiből tartanának egy retrospektív vetítéssorozatot.


Címkék

hír
Blog Ajánló
youtube - 2010. március 8. 15:01

Alice in Wonderland 1903külső hivatkozás ikon

youtube - 2010. március 8. 15:04

Sandra Bullock az Arany Málnánkülső hivatkozás ikon

youtube - 2010. március 8. 15:05

Köszönőbeszédek 73 másodpercbenkülső hivatkozás ikon

szavazz!

Ki a legjobb fej Csodaországban?

Alice
Kalapos (The Hatter)
Tutyika és Mutyika (Tweedledum & Tweedledee)
Fehér királynő (The White Queen)
Vörös királynő (The Red Queen)
Kör Bubi (Knave of Hearts)
Nyalka nyúl (The White Rabbit)
Hőscincér (Dormouse)
Badar (March Hare)
Bölcselő (The Caterpillar)
Vigyori úr (The Cheshire Cat)