Szirmai mellett az égiek és a meteorológusok

Summertime – vihar előtt és után

2008. október 2. - filmhu
Szirmai mellett az égiek és a meteorológusok
A Szalontüdő és A süllyedő falu című alkotások rendezője, Szirmai Márton újabb rövid filmet forgatott le szeptember utolsó hétvégéjén. A Summertime  munkacímű produkció egy nyári strandot idéz meg egy kisgyerek szemszögéből, a rendezőt kérdeztük.

Amikor az időjárás is főszereplő

Jóformán a nyárutó végső perceit kihasználva, szeptember 27-28-án forgott le Szirmai Márton legújabb alkotása a Summertime. A rendezőtől az idei Szemlén az Esélyegyenlőségi díjat nyert A süllyedő falut láthattunk, tavaly pedig a több nemzetközi fesztiválon – Cleveland, Leuven (Belgium) - is vetített Szalontüdőt. Egyébként ez utóbbi „retrós” hangulatát Szirmai Márton szeretné megidézni a Summertime-ban is.

A 7-8 perc hosszúságúra tervezett rövid film egy kisfiú szemszögéből mutat be egy nyári strandot, amelyen váratlan esemény történik. A rendező elképzelése az volt, hogy mozgóképre adaptálja, miként gyűri maga alá a gyermeki fantázia a felnőttek nemtörődöm világát. (A 4-5 év körüli kisfiút a nemrég elhunyt Halász Péter fia, Halász Gábor alakítja – őt néhány hónap keresés után találta meg Szirmai Márton.)

Szirmai Márton rendező és Pálos György operatőr

A film egyik legfontosabb dramaturgiai eleme az időjárás, és mellette két emblematikus meteorológust is sikerült bevonni a filmbe, H. Bóna Mártát és a Vissy Károlyt. Rajtuk kívül  a Szalontüdő és Gigor Attila hamarosan mozikba kerülő A nyomozó című alkotásának főszereplője, Anger Zsolt is feltűnik a Summertime-ban.

Az időjárás nemcsak a filmben, hanem a film elkészítésében is fontos szerepet játszott, és végül az alkotók mellé állt. Igaz, szombaton még csak 15 fokot mértek Velencén, vagyis akkor még sehol nem volt az áhított nyáridő, de a stáb, bízva az égiekben és az előrejelzésekben - forgatókönyvi és gyártásszervezési módosításokkal -, vasárnapra szervezte át a napsütéses jelenetek forgatását,  amikor valóban kiderült az ég, így az eredeti koncepciót nem kellett megváltoztatni. Vasárnap A Summertime forgatása során a vihar érzékeltetéséhez még szélgép is munkába állt.

„Kipróbáltuk a jövőt!”

Ami a további technikai eszközöket illeti, Pálos György operatőr a Red Camera Systemmel (RCS) ismerkedhetett meg, amely rögtön winchesterre rögzít. Az eszközt korábban N. Forgács Péter is használta a Pillangók munkálatai során. Amellett, hogy az RCS  megkönnyíti az utómunkálatokat, Szirmai Márton azért is szerette volna alkalmazni a digitális eszközt, mert így „kipróbálhattuk a jövőt.” A rendező ugyan szívesen forgat  filmre, de abba már nem biztos, hogy néhány év múlva még mindig lesz lehetősége celluloidra dolgozni.

A világ (strand) egy kisfiú és az operatőr szemszögéből

A filmnek egyelőre nincs végleges költségvetése, az előkészítést és a forgatást önerőből finanszírozták, mert még annak összeszedése előtt, az időjárás miatt, el kellett kezdeni a munkát.  Hogy az utómunkálatoknak is nekivághassanak, Szirmai és a KVB a legutóbbi filmjük után járó normatív támogatást is felhasználják a Summertime-ban.

A rendező jelenleg több televíziós munkán, valamint egy korábbi animációs tervének megvalósításán is dolgozik. Szirmai szerint a hamarosan kezdődő utómunkálatok előreláthatóan decemberre fejeződhetnek be, így Summertime akár ott is lehet a következő, jubileumi Szemlén.

(* Fotót: Békési Gábor)




Blog Ajánló
youtube - 2010. március 8. 15:01

Alice in Wonderland 1903külső hivatkozás ikon

youtube - 2010. március 8. 15:04

Sandra Bullock az Arany Málnánkülső hivatkozás ikon

youtube - 2010. március 8. 15:05

Köszönőbeszédek 73 másodpercbenkülső hivatkozás ikon

szavazz!

Ki a legjobb fej Csodaországban?

Alice
Kalapos (The Hatter)
Tutyika és Mutyika (Tweedledum & Tweedledee)
Fehér királynő (The White Queen)
Vörös királynő (The Red Queen)
Kör Bubi (Knave of Hearts)
Nyalka nyúl (The White Rabbit)
Hőscincér (Dormouse)
Badar (March Hare)
Bölcselő (The Caterpillar)
Vigyori úr (The Cheshire Cat)