A miskolci Művészetek Házában tartották meg a 15. CineFest záróünnepségét, a zsűri a Sundance-ben debütált A bűnös-nek ítélte oda a fesztivál Pressburger Imréről elnevezett fődíját. A miskolci rendezvény az elmúlt években Magyarország legerősebb filmfesztiváljává nőtte ki magát, amelyet Európa-szerte jegyeznek. A seregszemle rangját mutatja, hogy több cannes-i premier, a Ne hagyj nyomot! és a Gyújtogatók is helyet kapott a versenyprogramban, illetve két, külföldön már díjakat nyert magyar film, az Egy nap és a Napszállta is megmérkőzött az elismerésekért. Meglepetésre a két hazai nagyjátékfilm közül csak Nemes Jeles László alkotásának adtak díjat.

A fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat a Darko Stante rendezte Ok-okozat film érdemelte ki, a velencei FIPRESCI-díj után most egy különdíjal kellett beérniük Nemes Jeleséknek, a legjobb kisjátékfilm kategóriában Dagbar Agami Végső tiszteletadás című alkotása nyert. A közönségdíjat egy feltörekvő finn metal-zenekarról szóló vígjáték, a Heavy Túra érdemelte ki. A magyar animáció ifjú tehetségének járó Dargay Attila-díjat Bucsi Réka, a Symphony no. 42 és a Solar Walk alkotója kapta, a CineNewWave kategóriában Kis Hajni Last Call című rövidfilmjét díjazták az alábbi indoklással: "Le a kalappal az alkotó előtt, amiért ilyen szokatlan hőst választott a filmjéhez! Egy hétköznapi világ bátor hősét látjuk a filmen, rendkívüli empátiával és érzékenységgel ábrázolva."

Bucsi Réka

A fesztivál nemzetközi zsűrijét az Arany Oroszlán-díjas Krzysztof Zanussi vezette, aki a Jameson CineFest nyitóünnepségén átvette Az európai mozi nagykövete-díjat, mesterkurzust is tartott és a szervezők retrospektívvel tisztelegtek az európai mozi meghatározó rendezője előtt.

Életműdíjjal tüntették ki a 90 éves Hildebrand István operatőrt, ő fényképezte a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas évek leglátványosabb hazai produkcióit, olyan sok milliós nézettségű filmeket jegyez, mint A kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, de neki köszönhetjük a Veréb is madár vagy a Psyché képeit is. Beszédében kitért arra, hogy amit akart, és amit engedtek neki, azt a nagyvásznon már elmondta.

Hildebrand István

Bíró Tibor, a fesztivál igazgatója a díjátadón úgy fogalmazott: az idei fesztiválon sokszínű és színvonalas filmkínálatot sikerült bemutatni, 38 ország filmjeit vetítették, a kisjátékfilmeken kívül 47 nagyjátékfilmet is bemutattak, közülük 19 volt a versenyprogram része. Pontos nézőszámot még nem tudott mondani, de majdnem 25 000 főre saccolta a látogatók számát. Megtisztelőnek nevezte, hogy az idei év két kiemelkedő magyar alkotása - Nemes Jeles László Napszállta és Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje - is szerepelt a versenyprogramban, ezek egyben hazai premierek is voltak.

A címlapi képen Kis Hajni, a Last Call rendezője látható.

Fotók: Baski Sándor

Forrás: MTI