Pénteken a 39. Magyar Filmszemle kisjáték- és kísérleti film programjából láthatott egy válogatást a szép számú közönség, majd következett az ünnepélyes megnyitó. 

A szombati versenyprogram Az ébrenlét mögött című dokumentumfilmmel kezdődött. Az alkotás a ’90-es évek elején több éven keresztül megrendezett szanticskai folktáborokat idézi meg, korabeli filmfelvételek, fényképek és mostanában forgatott interjúk segítségével. Szanticska, ez a kis csereháti falu kiváló terepe volt a tábornak, ahol sok új barátság, szerelem szövődött és egy igazi közösség kovácsolódott össze. Mindezt szinte klipesen gyors vágással valósították meg a készítők (Vereb Vean András, Csorvási László Ábel), és bár többször ismétli a film önmagát, mindvégig élvezetes marad.

Szép számú film érkezett az Egri Fiatal Filmesek Stúdiójából, de sajnos a mennyiség itt csak néhány esetben csapott át minőségbe. A jobbak közé tartozott Bartis Gábor Öntudatra ébredés című hatpercese, amelyben egy elvesztett kesztyű kel életre, rövid vándorútra indul, majd különböző kalandok után visszakerül a gazdájához. 

A szintén egri főiskolás Kiss Sándor alkotása, a Tévedés egy isteni baki által embertestbe teremtett varjú életét mutatja néhány snittben, mígnem kiderül, hogy még ennél is nagyobb a kavarodás „odafent”, és a fiatalember bármennyire is varjúnak érezte magát, mégsem az.

Az egri EGAL Klub történetét meséli el Eged Dávid és Orosz Richárd. A rendszerváltás után Más Klub néven alapított kulturális központ megalakulásáról, működéséről kapunk átfogó képet a tulajdonosokkal, üzemeltetőkkel, a város polgármesterével és az egykori kulturális miniszterrel készített interjúk segítségével. Mindezt az alkotók buli-felvételekkel fűszerezték.

A délelőtti vetítés végén láthattuk az Örökös körök című kísérleti filmet, ami leginkább egy VJ-munkára emlékeztet, a Baraka képi világát megidézve, de sok saját ötlettel. Felgyorsított, oda-vissza pergetett városi képek váltakoznak például üveggolyókkal, és egyéb látványos, egyszerű, de ötletes, gyönyörűen komponált képekkel. Kiss Ervin munkája nagy odafigyelésről, részletekbe menő kidolgozottságról tett tanúbizonyságot.

A függetlenfilmes veteránnak számító Dr. Oláh Imre Küszködése egy idős tanyasi parasztember mindennapjaiba enged betekintést. A betegeskedő főszereplőt csak egyetlen fia segíti a több marhából, sertésből, baromfiból és néhány hektár megművelendő földből álló gazdaságban.

Az első díjat nyert Tiszta szívvel (Pilló Ákos) a kétszeres olimpiai bajnok ping-pongozó Algács Dezsőt, és életkörülményeit mutatja be. Hogy sokunknak nem ismerős a név, az annak tudható be, hogy hősünk az értelmi fogyatékosok 2007-es Speciális Olimpiáján diadalmaskodott mind az egyéni, mind a páros versenyben. A dokumentumfilm az Algácshoz hasonlóan méltatlanul mellőzött tehetségekre próbálja felhívni a figyelmet.

Menedék a címe Grebely Gergely és Borbás László kisjátékfilmjének, ami egy magányos fiatal lány életébe enged betekintést. Szépen komponált fekete-fehér képeken láthatjuk a főszereplő lakásában játszódó történetet: a lány egy férfi mellett ébred, akivel előző éjjel ismerkedett meg… Ám a film erősségét nem a történet adja; sokkal inkább a kimunkált operatőri munka és a jó színészi játék.

Balogh Ferenc és Péter M. László Tandem című alkotása klasszikus értelemben vett amatőrfilm, amit a zsűri pozitívumként értékelt. A két bicikliből egyet gyártó nyugdíjas alkotók munka közben a tavalyi országos fesztiválról és a tandemkerékpár szükségességéről beszélgetnek, miközben a kamerával egymást veszik. A kameramikrofonnal rögzített beszélgetés alig hallható, nem úgy, mint amikor elkezdenek flexszelni! Szegény vetítőtechnikus nem győzte rángatni a potmétert!

A legjobb kisjátékfilm díját nyerő A természetfilmes esete Káldy László korábbi munkásságát idézi, bár a slusszpoén ez esetben nem sikerült túl eredetire. Az alkotótársakkal (Péter M. László, Hencz Alajos) készített mű egy Tisza-parti kempingben játszódik, ahol nyugdíjas korú férfiak töltik szabadidejüket. Egy régi nőügy kapcsán azonban elszabadulnak az indulatok.

A vetítés után hajnalig tartó konzultáció vette kezdetét, ugyanis a 36 versenyfilm alkotói néhány kivételtől eltekintve mind képviseltették magukat. Végül a zsűri (Merza Gábor, Hartyándi Jenő, Buzás Mihály) 12 filmet tartott díjazásra érdemesnek.