filmelemzések

Sára Sándor többször kezdte el filmes pályafutását. Először operatőrként mutatkozott be, még a magyar film első aranykorában, a hatvanas években. Ő fényképezte a kritikusok által bartóki vonulatnak vagy bartóki modellnek címzett irányzat legfontosabb alkotásait. Főként Gaál István és Kósa Ferenc filmjeiben volt első számú közreműködő. A Sodrásban (1963) és a Tízezer nap (1965 – bemutató: 1967) számára is nemzetközi ismertséget hozott.

1953-ban fordulat történt a magyar politikában, a reformer Nagy Imre lett a miniszterelnök, és megindult a személyi kultusz és a diktatórikus módszerek lassú, megfontolt, de céltudatos felszámolása. A magyar filmművészet gyorsan reagált a politikában érezhető „enyhülésre”, addig tiltott témák, hangulatok, szellemiség áramlott a szocialista álomgyárrá átalakított, sematikus filmeket ontó filmgyár díszletei közé. Új témát választani azonban mindig könnyebb, mint a stílust megtalálni hozzá. Csakhogy anélkül az új gondolat sem tud igazán új és hiteles lenni. Példa rá A 9-es kórterem.

Ál-olasz sláger harsogja az álmagyar valóság dalát, valahol a Vidám Parkban. „Holé, hoppá, csocsi, a kis Valentino!” (Az eredeti szöveg még figyelemre méltóbb.) A film hősét, aki munkahelyéről egy rábízott nagyobb összeggel meglép, hogy „szórakozzon”, hogy „éljen”, tán Lászlónak hívják. Vagy sehogy.

Jókai Mór heroikus regényeposza (1869), minden idők egyik legkedveltebb hazai olvasmánya, a számtalan kiadást megért mű  modern korunkban sem vesztett népszerűségéből. A nagy magyar mesemondó alkotásai a mozitörténet kezdetétől gyakran vászonra kerültek (Az aranyember, Az új földesúr, A cigánybáró több verzióban).

Amikor Fábri Zoltán elkészítette A Pál utcai fiúk filmváltozatát, Molnár Ferenc regénye – bár közszeretetnek örvendett és népszerűségével kevés más mű vetekedhetett – de még nem jutott el a kanonizációnak arra a fokára, mint napjainkban. Hogy csak egyetlen külsődleges apróságot említsek: a Pál és a Mária utca sarkán álló épület, vagyis a valahai „édes grund” helyére nőtt, meglehetősen jellegtelen bérház falán a film készültekor még nem volt emléktábla.

Gazdag Gyula első filmje egy nemzedék meghatározó filmélménye volt, még ha a filmtörténetben talán azóta sem került méltó helyére. Mindenekelőtt korábban tizenéves hősökről csakis felülről és kívülről született jobb-rosszabb mozgóképes híradás: föl sem merült, hogy ehhez a korosztályhoz közelebb lehessen kerülni, hiszen a „játékfilmre érdemesített magyar rendezők kora az igazán fiatal kortársak életkorát messze meghaladta, másrészt a fiatal filmesek önreflexiós képességeiket saját ifjú értelmiségi közegükre, huszonéves önmagukra tartogatták.

Bereményi Géza prózaírónak indult, a ”nagy generációhoz” tartozik, Cseh Tamás szövegíró-szerzőtársaként vált népszerűvé. Túlzás nélkül sorolhatjuk a hetvenes évek ellenkultúrájának kultikus alakjai közé. Színházi rendezőként is ismertté vált, a Pannónia Stúdió szinkrondramaturgjaként került kapcsolatba a filmmel és filmrendezőként is jelentős műveket alkotott. A tanítványok első rendezése. Eredeti, filmes őstehetsége, a legjobb értelemben vett profizmus és az elsőfilmesekre némelykor jellemző mindent elmondani akarás együttesen jellemzi ezt a filmjét.

A tanú, Bacsó Péter 1969-ben forgatott filmje elkészülte után „dobozba került”, s csak tíz év múlva mutatták be. (Úgy emlékszem, akkor is csak azért, mert külföldön „betiltott filmek fesztiváljára készülődtek”. Akkor is csak egy moziban, és kritikákat nem közölhettek róla.) Bacsónak a korai Fejlövés mellett talán máig legjobb filmje A tanú, és hosszú évekig kultuszfilmnek számított.

A tizedes meg a többiek a magyar film 1945 utáni korszakának legnépszerűbb vígjátéka. És ezt a félévszázados szűkítést is csupán a harmincas évek fehér telefonos mozidarabjai, a Hyppolit, a lakáj és a Meseautó indokolják: azok, ha lehet, még több, és emlékeiket még jobban őrző nemzedékek kultuszfilmként kerültek be a magyar néző virtuális filmmúzeumába.

Naivitás lenne azt hinnünk, hogy annak idején, a hetvenes években a Budapesti Iskola pusztán stiláris okokból kísérletezte volna ki a dokumentarista játékfilm műfaját.