magazin
Öt évvel ezelőtt készítette el utolsó kisjátékfilmjét, azóta első mozifilmjén, a Saul fián dolgozik, amelyet idén beválogattak a Cannes-i…
tovább
magazin
A szakma és a közönség is a cannes-i fesztivál első igazi revelációjaként értékelte Nemes Jeles László Saul fia című alkotását. Röhrig Gézával, a…
tovább
magazin
Idén májusban négyszeresen örülhettünk a Saul fia sikerének, amelyből az egyik elismerést, a Vulcan-díjat, Zányi Tamásnak köszönheti a film. A…
tovább
magazin
Clara Royer francia írónő, Nemes Jeles László Saul fia című Cannes-i Nagydíjas filmjének társ-forgatókönyvírója. Első regénye, a Csillag, két évvel…
tovább
magazin
A Saul fia elsősorban egyedi stílusával hódította meg a világot. Azonban ez a film sem a semmiből született, maga az író-rendező, Nemes Jeles László…
tovább
magazin
Szokás szerint idén is öt jelölt versenyez a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar szoborért. Megnéztük a Saul fia riválisait, hogy megvizsgáljuk…
tovább
magazin
A Saul fia alkotói drukkolva várták az Oscar-jelölések bejelentését csütörtök délután Budapesten, majd francia pezsgőt bontottak, amikor pontosan…
tovább
magazin
Nemes Jeles László Saul fia című filmje már a hivatalos cannes-i díjátadó előtt két fontos elismerést kapott: a magyar filmnek ítélték a nemzetközi…
tovább
magazin
Mától látható a mozikban a Saul fia, Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje, amely jövőre az Oscar-díjért folyó versenyben a „legjobb idegennyelvű…
tovább
magazin
Jövő héten mutatják be a Saul fiát, Nemes Jeles László Cannes-i Nagydíjas filmjét. Az alkotás kapcsán összegyűjtöttünk néhány olyan magyar filmet,…
tovább
hír
Az izraeli mozik február 11-től vetítik a Saul fiát, a produkció díszbemutatóval ünnepelte a premiert Tel-Avivban. Röhrig Géza, a film főszereplője…
tovább
magazin
Saul fia kritika pályázatunkra színesebbnél színesebb írások érkeztek és akadt közöttük egy, amely az egész szerkesztőséget megérintette. Gonda…
tovább
magazin
Július 11-én, a Saul fia magyarországi premierjének napján kritikusi pályázatot hirdettünk, amelyre 15 írás érkezett. Szerkesztőségünk a legjobbnak…
tovább
magazin
Július 11-én, a Saul fia magyarországi premierjének napján kritikusi pályázatot hirdettünk, amelyre 15 írás érkezett. A szerkesztőség által…
tovább
magazin
Tegnap mutatták be a 68. Cannes-i filmfesztivál magyar versenyfilmjét, Nemes Jeles László első nagyjátékfilmjét, a Saul fiát. Az óriási várakozással…
tovább
hír
Cannes óta mondogatjuk, hogy a Saul fia az év filmje, úgy látszik megérezték ezt az amerikaiak is: ma délután az Amerikai Film Akadémia…
tovább
hír
A Saul fia kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjat, Nemes Jeles László rendező munkája az első magyar alkotás, amely ebben a…
tovább
hír
Az amerikai operatőrök szakszervezete (ASC) tegnap este tartotta éves díjkiosztóját, és a Spotlight-díjat, azaz a mozikban szűkebb körben bemutatott…
tovább
hír
Vetítéssorozat indul iskolás diákok számára az Uránia Filmszínházban, Nemes Jeles László Oscar-jelölt filmjéből, a Saul fiából. A vetítéseken 50…
tovább
hír
César-díjra jelölték szerdán a legjobb idegen nyelvű filmek között a Saul fia című magyar filmet. Nemes Jeles László nagysikerű alkotása hat művel…
tovább
hír
A New York-i National Board of Review az év legjobb külföldi filmjének választotta Nemes Jeles László első mozifilmjét. Az amerikai Variety, a brit…
tovább
hír
2015. november 27-én, pénteken este adták át a Xll. Aranyszem Fesztivál díjait. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának jóvoltából az…
tovább
hír
Nyilvánosságra hozták a 31. Independent Spirit Awards jelöltjeit ma Los Angeles-ben. Az amerikai független filmesek rangos díjára 25 év után először…
tovább
hír
Nyilvánosságra hozták Londonban a Brit Független Filmdíjak (Moët British Independent Film Awards) idei jelöltjeit. Az öt legjobb külföldi film…
tovább
hír
Nemzetközi elismerésben részesült ismét a Saul fia című magyar film. Péntek este ünnepélyes díjátadóval ért véget Luxemburgban a közép- és…
tovább
hír
Magyar sikerrel zárult az operatőrök rangos nemzetközi filmfesztiválja, a „Manaki Brothers” Bitolában. A zsűri Erdély Mátyásnak ítélte a fődíjat a…
tovább
hír
Nemes Jeles László Hollywood egyik legnagyobb ügynökségéhez, a UTA-hez (United Talent Agency) szerződött. Az ügynökség olyan rendezőkkel dolgozik…
tovább
hír
Két magyar vonatkozású filmet, Nemes Jeles László Saul fia című alkotását és Alexander Nanau román-magyar-német koprodukcióban készült Totó és…
tovább
hír
Az Oscar-díjra nevező bizottság 2015. június 10-i ülésének döntése értelmében Magyarországot a 2015. évi "legjobb idegennyelvű film” kategóriában…
tovább
magazin
Hosszú idők óta a 2015-ös cannes-i fesztivál volt a magyar film számára a legfontosabb és legnagyobb ünneplésre okot adó filmes esemény. Ahogy a…
tovább
magazin
Magyar sikerrel zárult vasárnap este a 68. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál. Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje, a Saul fia elnyerte a világ…
tovább
hír
A francia Riviérán összesen négy díjat bezsebelő Saul fia vasárnap este megkapta Vulcan Award elismerést is, amelyet Zányi Tamás, az alkotás…
tovább
hír
Nemes Jeles László első filmje, a Saul fia elnyerte a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját a 68. cannes-i filmfesztiválon,…
tovább
hír
Várva vártuk a mai napot, mert most derült ki, hogy mely alkotások kerültek be a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába. Örülhetnek a magyarok,…
továbbFriss
Enyedi Ildikó és Sophy Romvari filmjei az év egyik legfontosabb toplistáján
Februárban érkezik a mozikba Lovas Rozi és egy mániákus család tortúrája
Enyedi Ildikó Adolph Zukor-díjat kapott
A jövőd filmje már forog – megérkezett a 12. BIDF versenyprogramja
Ismerd meg újra a The Doors-t a nagyvásznon!
Alföldi eastern, generációs roadmovie és Curtis-dokumentumfilm is készülhet
November 21-én tartják meg a Nemzeti Filmintézet 10. Inkubátor pitchfórumának döntőjét, ahol tíz pályakezdő filmes fogja prezentálni az első egészestés (és egy rövid animációs) filmtervét. A következő két hétben az összes alkotót bemutatjuk.
Megvannak a 10. Inkubátor Pitch Fórum nyertesei
Inkubátor 10 – Budavári Balázs: Alvó Emberek
Inkubátor 10 – Kotsis Gergely: Kill Boat
a teljes dosszié
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciódráma. Dyga Zsombor valós eseményeken alapuló filmjének főbb szerepeit Jászberényi Gábor, Mészáros Blanka, Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András alakítják.
Afganisztánban szolgáló magyar katonák igaz története érkezik a mozikba
Megérkezett a Kabulban játszódó magyar akciófilm előzetese
Izzasztó katonai akciók a zsámbéki sivatagban
a teljes dosszié22. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál
A 22. Verzió Filmfesztivál idei szlogenje az "Együtt létezünk". November 11. és 19. között Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm-fesztiválja 11 szekcióban mutatja be újra a világ legaktuálisabb és legerősebb kreatív dokumentumfilmjeit.
Közös létezésünket dolgozza fel a 22. Verzió programja
Mikroszkopikus közelség és izgalmas távlatok – magyar verseny a Verzión
A Verzióval együtt idén is érkezik a DocPro
a teljes dosszié
Nemes Jeles László történelmi családkereső-trilógiájának záródarabja az apaság kérdését, az apai szerep ellentmondásosságát állítja a középpontba. Az Árva Velencében debütált, a magyar közönség először pedig a Cinfesten láthatta először.
Nemes Jeles arról mesél, milyen egy diktatúra közepén, apátlanul
Nemes Jeles László: A saját eredetem foglalkoztatott
Kemény Ildikó: Nagyon szeretem az ambíciót
a teljes dosszié