Varga Gabriella, a filmszínházat működtető Apolló Mozi Alapítvány kuratóriumi tagja, a mozi vezetője az átadót megelőzően elmondta, hogy a felújítás során új digitális vetítőt szereztek be, Dolby-hangrendszert építettek a helyiségbe, amely a korábbinál jóval nagyobb, ívelt vetítővásznat is kapott. Hozzátette, az április 8-án indult, alig két hétig tartó munkálatok során kicserélték a klubterem padlózatát, üléseit, falai új burkolatot kaptak, a felújítást pedig kéthetes - sikeres - próbaüzem követte.

Varga Gabriella felidézte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kifejezetten az art mozik digitalizálását célzó pályázatából - a pécsi önkormányzaton keresztül - 8,5 millió forintos forrást nyertek, amelyhez a Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) érkezett 800 ezer forintos támogatás is; a beruházás fennmaradó részét saját forrásból finanszírozták.

Az alapítvány által 2014 szeptembere óta üzemeltetett Apolló mozinak évente mintegy 21 ezer nézője van, naponta átlagosan hat filmet vetítenek. Az átadott negyvenfős klubterem mellett 107 fő befogadására képes vetítőteremmel is várják a művészfilmek kedvelőit. Varga Gabriella kitért arra is, hogy filmszínházuk tavaly hárommillió forintos működési támogatást nyert az Europa Cinemas nevű nemzetközi szervezettől, amely azon filmszínházakat segíti így, amelyek vállalják, hogy legalább hatvan százalékban vetítenek európai gyártású filmeket. A mozi vezetője megjegyezte, hogy 2015-ben ugyanekkora összegű működési támogatást biztosított számukra a pécsi önkormányzat. A megújult klubteremet szerdán Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere adta át, csütörtökön kezdik meg a filmvetítést a közönség számára.

(Forrás: MTI)