A Viharsarok a Proton Cinema produkciójában, az I’m Film és a Café Film együttműködésével készül, producere Petrányi Viktória és Gyárfás Eszter. A 120 millió forint összköltségvetésű koprodukció német partnere a berlini székhelyű Unafilm. A Viharsarok a kamaszkor, a szerelem és az ébredő szexualitás megélésének drámája: mozgalmas, érzelemmel telt története önmagukat kereső kamaszok felnőtté éréséről szól. A főszerepekben Sütő András, Varga Ádám és Sebastian Urzendowsky (Viszlát, első szerelem, Pénzhamisítók) lesz látható.

Császi Ádám 2010-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televízió rendező szakán, több kiemelkedő rövidfilmet jegyez: 1 hét című filmjéért 2004-ben különdíjat nyert a Filmszemlén, a Gyengébb napok-ért pedig a legjobb rövidfilm díját 2008-ban.

A Viharsarok című filmmel Császi mellett több pályakezdő is bemutatkozik. Rév Marcell operatőrnek (Itt vagyok, Külalak, Varázslatos gladiátorok) és Takács Nóra látványtervezőnek is a Viharsarok lesz az első játékfilmje, sőt a Filmkolóniához köthető Péli Sári felvételvezetőnek is ez lesz az első nagyjátékfilmje. 

A forgatókönyvet, melyet az alkotók a Filmalap szakmai és anyagi támogatásával fejlesztettek, a rendező Szabó Ivánnal közösen jegyzi. A Magyar Nemzeti Filmalap a Viharsarok forgatókönyv fejlesztését 2,6 millió, a film gyártását 60 millió forinttal támogatta.

A Filmalap kiemelt figyelmet fordít a pályakezdő filmesekre, tavaly november óta összesen 11 első játékfilm terv részesült támogatásban. Jelenleg is 6 elsőfilmes forgatókönyv fejlesztése van folyamatban a Filmalap szakmai és anyagi támogatásával, továbbá már 4 elsőfilm gyártásának támogatásáról is döntés született. Ujj Mészáros Károly a napokban fejezte be a Liza, a rókatündér forgatását, Bodzsár Márk Isteni műszak című filmjének forgatása októberben kezdődik.

(A fotót Fekete Miklós instagramjáról loptuk.)