A pályakezdők első egész estés mozifilmjei támogatására létrehozott Filmalap Inkubátor Programra 69 filmterv (treatment) érkezett. Az idei kiírás újdonsága volt, hogy nem kizárólag diplomás, de még első mozifilmjük előtt álló filmrendezők jelentkezhettek, hanem azok az ifjú direktorok is, akik rövidfilmjeikkel nemzetközi fesztiválokon díjat nyertek. A legtöbb pályázat a Színház- és Filmművészeti Egyetem, az ELTE filmszak és a Metropolitan egyetem diplomásaitól érkezett, továbbá 7 pályakezdő filmes külföldi fesztiváldíj alapján jelentkezett. A program sikerét bizonyítja, hogy a hazai intézményekben végzett fiatalok mellett 13 külföldön diplomázott pályakezdő is jelentkezett, köztük a Sapientia és az Újvidéki Egyetem diplomásai.  

A 69 jelentkező közül a program mentorai – Enyedi Ildikó forgatókönyvíró-rendező, Kerékgyártó Yvonne forgatókönyvíró-rendező, Pataki Ági producer, Petrányi Viktória producer és Pusztai Ferenc producer – szavazás útján október közepéig választják ki azt a tíz tervet, amelyeket a fiatal filmesek a novemberi prezentációs, azaz „pitch” fórumon bemutathatnak. A tíz filmterv közül a három nyertest a mentorok és további kettőt a szakmai közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választ majd ki szavazás útján.  

A forgatókönyv-fejlesztésre idén is 2 millió, filmgyártásra játékfilmeknél 62 millió, dokumentumfilmeknél 22 millió, animációs filmeknél pedig 82 millió forintig igényelhető támogatás, mely filmenként 2 millió forint marketingtámogatást foglal magában. Az „inkubátorosok” az anyagi támogatás mellett a filmkészítés minden fázisában igénybe vehetik a Filmalap szakmai támogatását.  

A tavaly először meghirdetett Inkubátor Program keretében Vékes Csaba már leforgatta Hetedik alabárdos című vígjátékát, amelynek főhőse – Bánki Gergely alakításában – egy vidéki színházban mellőzött csoportos szereplő. Jelenleg is forog Zurbó Dorottya Hat könnyű lecke című dokumentumfilmje egy Magyarországra került szomáliai menekült lány hétköznapi küzdelmeiről. Januárban kezdi forgatni Szilágyi Zsófia Egy nap című hiperrealista drámáját, tavasszal pedig Csuja László Virágvölgy című coming-of-age történettel keresztezett road movie-jának a forgatása kezdődhet. Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Műanyag égbolt című sci-fi animációja gyártás-előkészítésben van, amely egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok egy hihetetlenül tápláló, ám emberi húsból táplálkozó növényt kísérleteznek ki.  

A Filmalap ötéves fennállása alatt számos kiemelkedő tehetségű fiatal alkotó tűnt fel, és készítette el első mozifilmjét a Filmalap támogatásával. Külföldön szinte mind a legnagyobb, úgynevezett A-kategóriás filmfesztiválokon mutatkoztak be, mint például az Isteni műszak, a Viharsarok, az Utóélet és a Szerdai gyerek. A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan és a Liza, a rókatündér a külföldi fesztiválsikereken túl a hazai mozikban is kiemelkedő eredményt ért el, és szintén elsőfilm volt az elmúlt évtizedek legjelentősebb és világhírű magyar filmsikere, a Saul fia.  

Az Inkubátor Program a Facebook-on