A Midpoint Feature Launch száz jelentkező közül összesen 9 projektet választott ki a nagy presztízsű workshop-sorozatra, az egy éves munkafolyamat alatt az alkotók négy alkalommal személyesen találkoznak, a köztes időszakokban pedig online konzultációra kapnak lehetőséget. 2018 első felében (január 20-26 és április 27. – május 3. között) tartott két workshop során a filmterv fejlesztés mellett a projektek finanszírozási és korprodukciós lehetőségeire koncentrálnak.

Forrás: KVIFF

A Midpoint Center partnerei nagy múltú fesztiválok, így januárban a Trieszti Filmfesztivál, júliusban pedig az A-kategóriás cseh fesztivál látja vendégül a programot és résztvevőit. A fejlesztés végén Fabricius Gábor a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál döntéshozói (rendezők, producerek, sales agentek) előtt pitcheli majd a projektjét, a szakmai program így a megvalósulás korai szakaszában biztosít nemzetközi figyelmet az új magyar projektnek, és előremozdíthatja a koprodukciós partnerek bevonását is.

A MIDPOINT program 2010-ben jött létre azzal a céllal, hogy a forgatókönyv fejlesztés során a kreatív csapatmunkát erősítse író, rendező és producer között. Egyik társ-alapítója Martin Daniel, aki a napokban a Filmalap Fast Forward képzés keretein belül oktatja a magyar fiatal forgatókönyvírókat. A workshopot korábban olyan szakemberek vezették, mint Naomi Foner, Oscar jelölt és Golden Globe nyertes író New Yorkból, akinek a filmjét többek között a Sundancen mutatták be, Erik Jendersen aki Robert Redforddal közösen jegyez több filmet, Gazdag Gyula filmrendező, vagy Tereza Polachová, az HBO Europe producere. A Midpoint korábbi résztvevői az egy éves képzés után a legnagyobb fesztiválokon értek el sikereket filmjeikkel, úgy mint a Cannes IFF, a Berlinale, vagy épp a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál. Olyan projektek szerepeltek náluk többek között, mint György Kristóf Cannesban debütáló nagyjátékfilmje, az OUT, vagy Iveta Grofova Berlinale-díjas Little Harbour című játékfilmje.

Gazdag Gyula a Midpoint-on / Forrás: Midpoint

Fabricius Gábor a londoni Central Saint Martins College of Art and Design MA-diplomása, 2010 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) tanára, 2010-től rövidfilmjeivel rendszeresen szerepel nemzetközi filmfesztiválokon: Sintér című rövidfilmje a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) mutatkozott be, Dialogue című menekültekről szóló rövidfilmje elnyerte a FICC (Fédération Internationale des Ciné-Clubs) zsűri Special Mention-díját, azóta Zürichben, Luxemburgban is vetítették, és meghívásokat kapott többek között Bostonba és Mumbaiba is.

Tovább részletek a programba bekerült filmtervekről itt olvashatóak.

Címlapfotó: Valuska Gábor / Könyvesblog