A The Rub Lichter Péter második nagyjátékfilmje (és első közösen jegyzett filmje Máté Borival), amelyben Shakespeare Hamletje mosódik össze a 20. századi amerikai filmtörténetének olyan kultikus darabjaival, mint például a Terminátor. A pszichedelikus utazás teljes egészében talált filmtekercsek (found footage) manipulálásával készült, saját anyagot nem forgatott a rendezőpáros, emellett nem látni vagy hallani benne egyetlen párbeszédet sem. Hamlet elméjének belseje, a talált filmek nyersanyagával és Hajdu Szabolcs drámai narrációjával teremtődik meg. 

A 35 mm és 16 mm-es filmszalagokat festéssel, karcolással, egymásra exponálással és más különböző technikákkal manipulálták (néha elásták őket a földbe), a végeredmény pedig egy különleges és utánozhatatlan kísérleti utazás lett, melyet a Kritikusok Hetének közönsége fog először nagyvásznon látni.

A 2016. október 8. című kisfilm szintén avantgárd eszközökkel emlékezik meg a magyar szólásszabadság és szabad sajtó egyik fekete napjára, amikor bő két évvel ezelőtt, előzetes jelzés nélkül, szabálytalan eszközökkel bezáratták a Népszabadság szerkesztőségét. A politikai témákat kedvelő fesztivál ezzel a gesztussal is próbálja folytatni a folyamatos párbeszédet Európa szélsőséges helyzetéről. Máté Bori Headless Appearance című kísérleti kisfilmjét szintén a Kritikusok Hetén vetítették tavaly ilyenkor, rövid interjúnk a rendezővel itt olvasható.

A 68. Berlinálét február 15. és 25. között rendezik meg, az eddigi hírek szerint Bucsi Réka Solar Walk című animációs kisfilmje a hivatalos versenyprogramban szerepel, Tenki Réka színésznő az idei Shooting Stars egyik tagja, Enyedi Ildikó Az én XX. századom című filmjének felújított változtatát pedig a Berlinale Classics programjában vetítik majd. A filmhu a helyszínről tudosít az egész fesztivál alatt.

Borítókép: The Rub Facebook