A legkedveltebb magyar sztárok, Bodrogi Gyula, Csuja Imre, Derzsi János, Dobó Kata, Eszenyi Enikő, Gálffi László, Gáspár Sándor, Gryllus Dorka, Hámori Gabriella, Koltai Róbert, Kulka János, Pindroch Csaba, Rudolf Péter, Schell Judit, Szabó Győző is igent mondott már a Filmalap felkérésre, és részt vesz a Vissza a moziba! – Nézzünk magyar filmeket! címmel Antal Nimród rendezésébén készülő filmben.

Antal Nimród a hétvégén érkezik Budapestre, hogy egy különleges rövidfilmet rendezzen magyar stábbal és magyar színészekkel. A Vissza a moziba! – Nézzünk magyar filmeket! címmel készülő film fontos ügyet szolgál: célja, hogy a nézők újra beüljenek a magyar filmekre a mozikba. A kisfilm operatőre Juhász Imre.

A Los Angeles-i születésű Antal Nimród az utóbbi években Hollywoodban rendez, az ő nevéhez fűződik az Elhagyott szoba, a Ragadozók, a Szállítmány és legutóbb a Metallica együttesről forgatott koncertfilm, amit világszerte mindenütt bemutattak a mozik.

A magyar filmszakma képviselőinek, fiatal forgatókönyvíróknak, rendezőknek és filmszakos hallgatóknak lehetőségük lesz arra is, hogy találkozzanak Antal Nimróddal egy szakmai beszélgetés keretében november 23-án a Puskin moziban. (A részvétel regisztrációhoz kötött, bővebb információ ITT.)

A Vissza a moziba! – Nézzünk magyar filmeket! a tervek szerint az év végétől lesz látható a televíziókban, online felületeken és természetesen a mozikban.

(fotó: MTI - Kallos Bea)