A Filmművész Szövetség Gyermek és Ifjúsági, valamint Kritikusi Szakosztálya november 18-i A média és a gyerekek, avagy a jövőnkkel játszunk címmel megrendezett összejövetelén közleményt fogalmazott meg, amelyet a megfelelő fórumokra kívánnak eljuttatni. Mint azt Báron Györgytől, a Kritikusi Szakosztály titkárától megtudtuk, a szakemberek a saját készítésű gyerekműsorok számának csökkenése miatt már korábban, 1998-ban és 2002-ben is felemelték a szavukat. A mostani javaslat kiváltója amellett a tény mellett, hogy az utóbbi fél évben egyetlen gyerekműsor sem készült hazánkban, az a statisztika volt, amelyből kiderül, a gyermekek által leggyakrabban nézett műsorok közül a Való Világ végzett az első helyen. Báron György szerint az a generáció, amelyik ilyen műsorokon nő fel, nem lesz egészséges. Ha a külföldi produkciók közkedveltségével nem is vehetik fel a versenyt, igenis szükség van magyar gyártású gyermekműsorokra, hiszen nagyon is elképzelhető, hogy a gyerekek szívesen fogadnak bármit, ami róluk, hozzájuk és az ő nyelvükön szól. Legalábbis, ha abból indulunk ki, hogy a mai gyerekek alig különböznek a húsz-harminc évvel ezelőttiektől.

Ha az alkotóknak majd nem a játékfilmes vagy animációs szakkollégiumoknál kell pályázniuk egy gyermekfilmmel, kényszerűen versenyezve egy Jancsó- vagy Tarr-filmmel, esetleg egy felnőttrajzfilmmel, akkor újra lesz kedvük gyerekfilmet forgatni, s akár egy Keménykalap és Krumpliorr-szintű munka is születhet. – véli Báron. A Filmművész Szövetség javaslatai között szerepel, hogy a közszolgálati televízió saját készítésű gyerekműsorokat sugározzon, ahogy azt a Médiatörvény is előírja. Mivel ilyenek mostanság nincsenek, legalább a régi gyerekműsorokat vetíthetné a televízió egy arra kijelölt műsorsávban. A gyártást illetően kétféle megoldási módozat is létezik. Vagy az MMK-n belül kellene létrehozni egy Gyermek- és Ifjúsági Szakkollégiumot, vagy -Báron szerint ez volna a jobb, de nehezebben megvalósítható megoldás- külön közalapítványnak kellene pályázati úton szétosztania az ORTT, NKA és az MMK által felajánlott összegeket.