A magyar és a nemzetközi zsűri is a legjobb táncfilmnek ítélte Szabó Réka, a Tünet Együttes vezetője Gyászfilm című alkotását a 27. Mediawave Fesztiválon. A 2014-ben bemutatott, képzőművészeti igényű filmben művész kísértetek érkeznek egy temetésre, akik még a túlvilágról is produkálják magukat a gyászszertartáson, amelyről kiderül: az övék.

Forrás: Tünet Együttes

A Gyászfilm a Katona József Színház és a Tünet Együttes koprodukciójában 2010-ben bemutatott Gyász című előadás alapján készült, annak alapgondolata szerint és elemeiből építkezik, de teljesen új képi világot teremt. A film operatőre az I love Budapest, Hukkle, Fekete kefe és Taxidermia című filmeket fényképező Pohárnok Gergely, producere a Saul fiát jegyző Laokoon Filmgroup.

 

A Tünet Együttes ma Magyarország egyik meghatározó előadó-művészeti társulata, mely 2002 óta van jelen a kortárs tánc- és színházi életben. 2002 óta a társulat 27 produkciót hozott létre, amelyeket folyamatosan játszott, illetve játszik a legfőbb független tánc- és színházi társulatokat bemutató fővárosi és vidéki helyszíneken. Működése alatt 17 díjat nyert el különböző belföldi és külföldi fesztiválokon, szemléken. Az együttes rendszeresen turnézik külföldön is, eddig Európa 30 városában, 15 különböző országban lépett fel, valamint 2014-ben a tengerentúlon, New Jersey-ben tett eleget egy 4 estés előadássorozatra való felkérésnek.

Forrás: Tünet Együttes

Az itthon ritkán látható, számos külföldi táncfilmfesztivált megjárt alkotás most megnézhető a Kino Café moziban május 17-én 20.00 órakor, az első Szerpentin Táncfilm Fesztiválon. A tánc és a prózai színház határán egyensúlyozó Tünet Együttes rendszeresen fejezi ki magát filmes eszközökkel is. Jelenleg nagyszabású dokumentumfilm készül Sóvirág – avagy a létezés eufóriája című előadásuk próbafolyamatáról, melynek főszereplői a 90 éves holokauszt-túlélő Fahidi Éva, és a kortárs táncszínpadok fiatal sztárja, Cuhorka Emese. A Sírással nem megyünk semmire című film egy őrült vállalkozás krónikája, melyben egy nagyon is jelenidejű kihívás kapcsán tárul fel Éva különleges személyisége, élete és traumáinak sora, huszadik századunk történelme.

Forrás: Tünet Együttes