A Pázmányon Péter Katolikus Jogi Egyetemen tervezett kurzus fontos átmenetet képezhet a filmszakma és a jogásztársadalom között, megfelelően illeszkedik a Filmalap által is kijelölt oktatási célkitűzésekbe, idővel pedig akár a jelenleg hibádzó magyar "producerképzés" egyik fontos sarokpontja lehet. Az ún. Entertainment Law oktatására a tengerentúlon külön iparág épült, amelynek oktatásával komoly versenyelőnyt tehet szert az ország a régióban.
 
A tárgy keretében a filmkészítés folyamatát alapul véve bemutatásra kerülnek a terület legfontosabb hazai és nemzetközi jogforrásai, intézményei, szereplői, többek között olyan témákat érintve, mint a koprodukciók, a szakszervezetek, a forgalmazás kérdése, a filmgyártás szerződéses háttere, vagy éppen filmkészítés szerzői jogi kérdései.

Az óra szabadon választható tárgyként lesz elérhető, és heti 2 órában kerül oktatásra.
 
Forrás: Takó Sándor, a PPKE JÁK oktatója, producer
Fotó: Fridvalszky János