"Higgyétek el, hogy szívesebben rendeznénk meg a szokásos februári szemlét, szívesebben vetítenénk filmeket, szívesebben beszélgetnénk róluk és szívesebben örülnénk az eredményeinknek. Mert a februári Filmszemle mindig a magyar film ünnepe volt. Az idei az első év amelyben nem tudjuk megrendezni. NINCS MIT VETÍTENÜNK! NINCS MINEK ÖRÜLNÜNK!" - áll Tarr Béla levelében.

"A magyar filmgyártás két éve áll, kiváló kollégáink munka nélkül maradtak, és egyre reménytelenebb élethelyzetekbe, gyakorlatilag az éhhalál szélére kerültek. A magyar filmgyártás nem csak a nemzet kultúráját reprezentáló művészeti ág, hanem egyben egy iparág is, amelyben több száz családos ember dolgozott, munkája révén biztosítva családja megélhetését. Mára ez az iparág felmorzsolódott. Úgy gondolom, hogy elérkezett annak az ideje, hogy számba vegyük szakmánk reális helyzetét, hogy közösen vitassuk meg dolgainkat és alakítsuk ki a jövőre vonatkozó elképzeléseinket. Úgy látom, hogy tényleg az utolsó órában vagyunk és nem sodródhatunk tovább, meg kell mutatnunk, hogy felnőtt emberek vagyunk akik képesek a saját sorsuk irányítására. A dokumentum-, animációs-, ismeretterjesztő-, gyerek- és játékfilmes alkotók mind, együtt jelentik a magyar filmet. Mi, magyar filmesek, világosítók, sminkesek, kellékesek, berendezők, gyártási szakemberek, asszisztensek, hangosok, vágók, operatőrök, producerek és rendezők, a mozisokkal és kritikusainkkal együtt, egy nagy család vagyunk. Szeretünk és tudunk filmet csinálni, tudásunkat és hozzáértésünket számtalanszor bizonyítottuk. A magyar filmet mi, így együtt jelentjük, együtt hoztuk létre és együtt is fogjuk csinálni." - áll a folytatásban.

A Magyar Filmművész Szövetség 2013. február 2-án 9:30-tól az Uránia mozi nagytermében tartja rendkívüli közgyűlését.

 

Az esemény a Facebookon