A történet főhőse, Attila biztonsági szakértő, aki nehéz időszakot él át: nem szűnő fejfájása miatt elveszítette a munkáját, miközben nem csak neki van szüksége a pénzre, de húgának is, aki súlyosan megsérült egy autóbalesetben, amiért bátyja magát is okolhatja. Több hónapnyi sikertelen munkakeresés után különleges csapat találja meg, és bevonja egy küldetésbe. Egy Vakfolt nevű újfajta chipet – amely kameraként funkcionál – kell beültetniük egy kutató szemébe. Hamar kiderül azonban, hogy Attilát rászedték, és egy nemzetközi kémjátszmába keveredett.  

Arról, hogy „magyar függetlenfilm”, leginkább az Ernelláék Farkaséknál és annak nagy sikere juthat eszünkbe, de állami támogatás nélkül készült nemrég a Cop Mortem is, és persze most a Vakfolt. Utóbbi kettő egyaránt B-filmként kategorizálható, ami annyit tesz, hogy vállaltan szórakoztatásra kihegyezett zsánerfilmek, azon belül is akcióthrillerek. Kis pénzből, magántőkéből készültek, ezért persze nemcsak a hollywoodi mozikkal, de a Filmalap produkcióival és a jobb tévéfilmekkel (pl. Kölbi Norbert és Lajos Tamás munkái, interjúink itt és itt) sem vehetik fel a versenyt, noha akció-szcénáik a büdzséhez képest pozitív csalódást is okozhatnak.  

Viszont ezen a kategórián belül a két film jobban nem is különbözhetne. A Cop Mortemben hemzsegnek a profi színészek, köztük olyanok, mint Kamarás Iván, Anger Zsolt és Szabó Győző. És nem is csak apró szerepeket játszanak, mint Kálid Artúr, akit a szintén cameózó Osvárt hozott a Vakfoltba. A Cop Mortem rendezője, Kovalik Joe debütált ugyan direktorként, de távolról sem laikus, mivel veterán kaszkadőr szakértő. A Cop Mortemet B-filmként, a Vakfoltot amatőrfilmként aposztrofálták saját alkotói is, és előbbi formailag valóban profibb kivitelezésű, mivel utóbbiban jónéhány középkorú szerepet is a huszonéves stábtagok alakítanak, ami kissé kizökkentően hathat a közönségre, hiába növesztettek mind bajuszt és szakállat.  

Ennek ellenére megkockáztatjuk, a Vakfolt a jobb film, ebben van több talentum. (Már ha a színészeket nem számítjuk.) A markáns különbségek dacára a két film gyengéi alapvetően hasonlóak. Az újonc forgatókönyvírók legtipikusabb hibáiról van szó, amilyenek például a rossz párbeszédek. A dialógusok gyakran életszerűtlenek, túlírtak, expozíciósak, tehát az egyébként is túlgondolt cselekményt rágják a néző szájába, a logikai bukfenceket hivatottak megoldani. Nem ritka a „beszélő fejezés”, azaz dialógusokon keresztül való elmesélése olyan cselekményes jeleneteknek, amiket inkább megmutatni kellett volna, csak vagy a pénz, vagy a forgatókönyvírói kreativitás hiányzott hozzá. Hiányzik a subtext is, a karakterek expliciten kimondják az érzéseiket.  

Viszont alapvetően a Vakfolt cselekménye működik, összeáll, mivel követi a hollywoodi filmírás alapelveit: lehet azonosulni a főhőssel, mivel ártatlanul keveredik bajba, de határozott céljai vannak. A fordulatok a helyükön vannak, rejtélydramaturgia munkál a cselekményben, a filmnek ráadásul humora is van, amiből látszik, hogy Slemmer Ádám író-rendező-mindenes kétségtelenül tehetséges. A történetről lerí, hogy fiatal alkotók munkája: nem karaktervezérelt, hanem inkább nyaktörő fordulatokra épül, a nagy revelációk mestere, Christopher Nolan munkássága, főleg az Eredet ihlette, kissé túl is van spilázva. A Vakfolt moziélményként leginkább kuriózumként érdekes, mivel reprezentatív amatőrfilm, ugyanakkor alkotóira nagy jövő vár egy ilyen showreellel a tarsolyukban.  

Interjúnk a rendezővel itt, Osvárt Andreával pedig itt olvasható. A film január 26-án érkezik a mozikba.