A sors úgy hozta, hogy március 4-én, a 90. Oscar-átadón Enyedi Ildikó revansot vehet a 37 évvel ezelőtt elszenvedett vereségért. A Legjobb idegennyelvű film díjáért versengő ötösfogatban a Testről és lélekről négy vetélytársának egyike nem más, mint Andrej Zvjagincev világszerte ismert orosz rendező legfrissebb munkája, a Szeretet nélkül. Ugyan az orosz film sokak szerint a kategória legnagyobb esélyese, bízzunk benne, hogy a szavazásra jogosultak többsége a végtelen szeretet és a totális reménytelenség művészi ábrázolása közül az előbbit preferálja.
Térjünk rá arra a három nagyjátékfilmre, amelyről vétek volna lemaradni az előttünk álló négy napban. A 2017-ben mozikba került, egészben vagy részben magyar gyártású nagyjátékfilmek közül 18 létrejöttéhez járult hozzá a Nemzeti Filmalap - ezeket kivétel nélkül bemutatják február 8-11. között, így Enyedi Ildikó filmje is vászonra kerül. A tavalyi év kétségkívül legsikeresebb, legérzékibb magyar filmje mégsem kapott helyet hármas listánkon. Mielőtt bárki abbahagyná az olvasást és darabokra törné a laptopot: nemrég a Filmhu hasábjain is beszámoltunk az örömteli hírről, mely szerint a Testről és lélekről február elejétől visszakerül az országos moziforgalmazásba, ennek köszönhetően az ország közel 40 mozijának műsorát gazdagítja majd. A döntésünk mögött tehát praktikus szempontok állnak: aki még nem látta volna, vagy újra megnézné Oscar-jelölt filmünket, az a Filmhéten kívül is könnyűszerrel megteheti azt.
Ezzel szemben Török Ferenc történelmi drámája, a második világháború végét követő hónapok bizonytalanságát és a vidéki lakosság kollektív pszichéjének állapotát egy magyar falu egyetlen napjának eseményeivel illusztráló 1945 már csak elvétve látható 1-1 fővárosi vagy azon kívüli moziban. Ez önmagában még nem indokolná a németek kivonulása után, de a szovjet megszállás előtt játszódó film ajánlását, az viszont annál inkább, hogy ha Enyedi Ildikó alkotására 2017 legsikeresebb, legszebb, vagy legpoétikusabb mozgóképeként hivatkozunk, az 1945-öt bátran kiálthatjuk ki a tavalyi év legnagyobb jelentőséggel bíró magyar mozijának.
A közel két évtizedes pályát maga mögött tudó Török Ferenc Szántó T. Gábor Hazatérés című kisregénye alapján hozta tető alá eddigi legfontosabb filmjét, melyben metszően éles képekkel mutatja be történelmünk fentebb említett periódusát. A film itthon mind a közönség, mind a kritikusok körében pozitív fogadtatásban részesült, nem beszélve a külföldi elismerések, vagy a begyűjtött díjak garmadájáról. Mint az egyöntetű siker fontos összetevője, mindenképp megemlítendő az alkotók által következetesen végigvitt, apolitikus hozzáállás, amelynek köszönhetően a néző egy pillanatig sem érezheti, hogy a rendező elvárná tőle a témával kapcsolatos állásfoglalást. A látottak hatására megtesszük azt magunktól, alkotói ráhatás nélkül.
Török az 1945-tel nem csak az akkori eseményekkel kapcsolatos, több, mint fél évszázados hallgatást töri meg, hanem a nemzet egésze felé fordul, kezében egy tükörrel, de nem tartja elénk, nem nyomja az arcunkba, egyszerűen felkínálja a lehetőséget, hogy közelebb lépjünk hozzá. Az ábrázolt téma súlyához képest magasnak mondható nézőszám arról tanúskodik, hogy sokan kerültünk közel a tükörhöz, és valószínű, hogy szinte kivétel nélkül bele is néztünk. Még akkor is, hogyha sejthető volt: a szégyennel kerülünk szembe. (Vetítik: február 9., péntek, 14:20)
Míg Enyedi és Török Berlinben, Mundruczó Kornél ismét a Cannes-i Filmfesztiválon képviselte a magyar filmművészetet a kizárólag rögreálban gondolkodni képes ember és az agyunk értelmezési tartományát meghaladó mirákulum viszonyát egy materialista orvos és egy lebegésre képes szír menekült fiú kapcsolatán keresztül vizsgáló Jupiter holdjával. A szerzőiséget korábban több munkájával, leginkább talán a 2005-ben szintén Cannes-ban debütáló operafilmmel, a Johannával csúcsra járató Mundruczó már a 2014-ben készült és a Croisette-ről az Un Certain Regard szekció fődíjával távozó Fehér Istennel is egyértelmű jelét adta abbéli szándékának, hogy szinkronban a rétegfilmes státusz elhagyásával, a jövőben minél szélesebb közönséghez kíván eljutni filmjeivel.
Ezt igazolja a Jupiter holdja is, amely a rendező eddigi leglátványosabb filmje a migráns fiú lebegését nagyszerű kameramunkával rögzítő képsoraival, vagy az egyébként is feszített tempójú cselekmény dinamikáját még inkább felpörgető akciójeleneteivel. A fentiekből egyáltalán nem következik a gondolatiság háttérbe szorulása, az viszont igen, hogy Mundruczó filmje nagyvászonért kiált. Az érdekes kérdéseket felvető tartalom és a mesterien kivitelezett forma mellett nem lehet szó nélkül hagyni az orvos szerepében brillírozó, grúz Merab Ninidze színészi teljesítményét sem. (Vetítik: február 11., vasárnap, 21:00)
2017 a magyar film szempontjából a Testről és lélekről éveként marad emlékezetes, de az egészen más hangszeren játszó Herendi Gábor kosztümös, történelmi kalandfilmje, a Kincsem 450 ezres nézőszámát sem fogjuk egyhamar elfelejteni. Listánk harmadik helyére mégsem Herendi kasszasikerét választottuk – aki kíváncsi volt rá, valószínűleg már ott van a 450 ezer néző között. Jóval indokoltabbnak tartjuk egy olyan film pótlását, amely nagyságrendekkel szerényebb nézőszámot produkált, mégis vitathatatlan jelentősségel bír, teljesen közérthetően és tetszetős stílusban foglalkozva egy manapság különösen fontos, aktuális témával. Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy mind az 1945, mind harmadik választásunk, Az állampolgár jóval több nézőt vonzott külföldön, mint itthon, és a két film remek fesztiválszereplése is a magyar film nemzetközi renoméjának acélosságát mutatja.
Az állampolgár egy évek óta Magyarországon élő, a nyelvet szinte tökéletesen beszélő, becsületesen dolgozó afrikai menekült életének felfordulását követi nyomon, melyet az anno a hazájában dúló háború elől menekülő és itt letelepedő férfi elsősorban annak „köszönhet”, hogy a sok évig tartó, nyugodt, de elszigetelt hétköznapjai után beleszeret egy családos asszonyba.
Még ha a fenti alaphelyzetet ki is egészítjük azzal, hogy a nő egyrészt viszonozza a felé irányuló érzelmeket, másrészt, némi gondolkodás után, elhagyja csőlátású férjét és két, legalábbis korban felnőtt gyermekét, így sem beszélhetünk extrém szituációról: mindannyian ismerünk zátonyra futott házasságokat, elképzelhetetlennek hitt szakításokat vagy épp egymásra találásokat. Rendszerint egyik sem lesz címlapsztori. Vranik Roland filmjében viszont egy afrikai menekült katalizálja egy magyar család szétbomlását, ez pedig már egészen más megítélés alá esik a társadalom szemében. Nem beszéltünk a film minden fontos száláról, de már a fenti folyamat bemutatása is elég lenne ahhoz, hogy bátran merjük ajánlani, sőt, erősen javasoljuk Az állampolgár megtekintését. (Vetítik: február 11., vasárnap, 14:00)
A 4. Magyar Filmhét teljes programját a hivatalos oldalon lehet tovább böngészni.
