A tolonc címszereplője egy fiatal nő, Liszka, akinek apja a halálos ágyán vallja meg, hogy valójában a nagybátyja, mert a biológiai apát megölte a hősnő anyja, aki ezért gyermeke születése óta is börtönben ül. A lány elindul munkát keresni, cselédnek szegődik egy gazdag családhoz, ahol viszont kikezd vele a ház ura, ráadásul meggyanúsítják, hogy lopott a családtól, pedig a tettes valójában egy véletlenül arra tévedt rabló. Közben egy párhuzamos cselekményszálon látjuk, hogy a nő anyja (Jászai Mari alakítja, ez az egyetlen fennmaradt filmje) börtönbüntetése leteltével hazatér, és izgulhatunk, megtörténik-e a nagy egymásra találás.
A tolonc prototipikus thriller. Könnyű azonosulni a karakterrel, mert a néző a főhőssel együtt tudja meg az igazságot a nő szüleiről, aki csak sodródik az árral, reagál, nem tesz vagy gondol olyat, amit a néző ne tudna vagy akarna követni. Liszkával együtt új környezetbe csöppenünk a gazdag családnál, ahol a lány rosszkor van rossz helyen, ártatlanul keveredik bajba, balszerencsés véletlen áldozata. A párhuzamos vágások - amelyek hol a valódi tolvajt, hol a nő anyját mutatják - feszültséget is teremtenek. A film a maga korábban kifejezetten mozgalmasnak számított, megelőzte a korát és szokatlanul intenzív moziélmény lehetett. Nem csak thriller-elemei miatt, de azért is, mert elsősorban képekkel mesélt, és ez Janovicsnak köszönhető: túl irodalminak tartotta a korabeli mozikat, ezért igyekezett külföldön is egzotikusnak számító látványfilmeket készíteni, ezért is nyúlt magyarországi szerzők helyi miliőben vagy történelmi múltban játszódó műveihez.
Mivel egy több mint százéves némafilmről van szó, ami, ha nem számítjuk thrilleri cselekményét, napjainkra már óhatatlanul elavultnak hat, és az is óriási szerencse, hogy legalább a kópiája dacolt az idő múlásával. Ahogy a felújított változat bemutatója kapcsán írtuk, „A tolonc 2008-ban, a Duna Televízió filmállományának átvizsgálásakor került elő rozsdás, agyonázott dobozokból, angol inzertes filmtekercseken. A Filmarchívum munkatársai alig hittek a szemüknek, amikor a képeken Jászai Marit pillantották meg. A lelet beazonosítása Balogh Gyöngyinek,a Filmarchívum munkatársának köszönhető, és viszonylag egyszerűen ment, miután Jászai Mari mindössze két filmben játszott, Gertrudisként a Bánk Bánban, és egy öregasszony szerepében A toloncban”.
A toloncot akár remake-elni is lehetne, ugyanis a némafilmes színészi játék és rendezés mára legfeljebb kuriózumként érdekes. Viszont még izgalmasabb játékfilmet lehetne készíteni Janovics Jenő életéről. A dokumentumfilmes változat már kész van, és szintén rákerült a MaNDA kiadványára. A kolozsvári Filmtett Egyesület által készített, Zágoni Bálint Janovics-kutató rendezte dokuból kalandos, egyúttal tragikus életút rajzolódik ki. Janovics színészként és színházi rendezőként indult Kolozsvárott, és korán érdeklődni kezdett a filmezés iránt. 1913 és 1920 között filmgyárat üzemeltetett, sőt komplett ipart, egy erdélyi Hollywoodot épített ki: több mint hatvan mozit készítettek, amiből Janovics is kivette a részét forgatókönyvírói, rendezői, produceri és színészi munkákkal. (A hatvan-egynéhány alkotásnak a magyar némafilmek viszonylatában is alacsony a túlélési rátája, négy kivételével mind elveszett). A gyáralapító meggazdagodott, és olyan, később nagy nemzetközi sikereket halmozó rendezőkkel dolgozott, mint Korda Sándor (Sir Alexander Korda) és a később Oscar díjat nyert, a Casablancával nevet szerzett Kertész Mihály. 1914-ben mutatták be A toloncot is, ami Tóth Ede színművéből készült, főszerepben a kor nagy sztárjaival amilyen Jászai mellett Berky Lili és Várkonyi Mihály.
Hogy az üzlet ennyire felpörgött, abban az is szerepet játszott, hogy az I. világháború alatt nem juthattak angolszász filmek az országba, így nagy volt a kereslet a magyar mozgóképek iránt. Erdély elcsatolásával viszont a kolozsvári filmipar elsorvadt, Janovics vagyona pedig hamar semmivé lett, részben azért, mert zsebből biztosított fizetést a helyi magyar színtársulat tagjainak, akiket szintén nem hagytak dolgozni a román hatóságok. Janovics viszont innen is talpra állt: megtanult románul, nyitott Bukarest és Budapest felé is, mindkét nagyvárosban megpróbálta meghonosítani a kolozsvári üzleti modellt, és egyszerre forgatott dokumentumfilmeket a románoknak és a magyaroknak. De ezzel még korántsem volt vége a nehézségeknek: noha 1940 és 1944 között Kolozsvár újra magyar fennhatóság alá került, zsidó származása miatt Budapest elfordult tőle, majd a Kincses Városban nem egészen tisztázott, de thrillerbe illő körülmények között csúszott ki az SS kezéből. A fáma szerint színészi képességeit latba vetve, hidegvérrel közölte a nácikkal, hogy egy másik Janovics Jenőt keresnek, és megadta nekik egy korábbi címét, majd feleségével együtt azonnal elutazott. Budapesten rejtőzködve vészelte át a II. világháborút, és amikor visszatért az ismét Romániához csatolt Kolozsvárra, hogy másodjára is felálljon egy mélypontról, 73 évesen elhunyt.
Ahogy A tolonc hőse, ő is rossz korba és rossz helyre született, meghurcolták, és akármilyen keményen is dolgozott, bármilyen tehetséges is volt, bedarálta a történelem, mint oly sokakat. Mivel alulreprezentáltnak számít, kalandos és a XX. századi Magyarországról sokat eláruló életutat járt be, érdemes lenne nem csak pártfogolt rendezőjéről, Kertész Mihályról, de róla is készíteni egy életrajzi filmet.
