Filmhu: Az Árulók című készülő filmed a Guszev-ügyön alapul. Miért nem hagyott nyugodni ez az eset?
Köbli Norbert: Mert a médiáról szól, ahol én is dolgoztam, dolgozom. Írókent történeteket találok ki, igaz történeteket fikcionalizálok, így mindig dilemma, meddig mehetek el felelősségteljesen a valóság dramatizálásában. Az Árulók egy olyan író története, aki számára a cél szentesíti az eszközt. Ha hazudni kell a pártért, neki az is belefér.
Filmhu: Fontos számodra, hogy karakterközpontú történeteket írj és ne eseményvezérelteket? Előbbiekben egy markáns karakter generál konfliktust a környezetével, utóbbiban pedig nem a főhős(ök), hanem a szituáció szokatlan. A hoax - amiből kiindultál - esemény.
K. N.: A történet egy izgalmas karakterre épül. Illés Béla rejtői kalandor volt, egy megrögzött hazudozó, aki túlélte a sztálinizmus első tisztogatási hullámát Moszkvában a ‘30-as években. Kun Béla titkára volt. Kunt kivégezték, őt nem. Illés egy olyan veszélyes légkörből jött, ahol a hazudozás és az elvtelenség jó túlélési stratégiának bizonyult. Érdekelt ez a figura. Sokféleképpen fel lehetett volna dolgozni a történetét, mondjuk A csendestárs mintájára, amelyben Whoopi Goldberg kitalál magának egy férfi csendestársat, hogy komolyabban vegyék a tőzsdén, és el kell hitetnie mindenkivel, hogy az illető létezik. De mondhatnám a Főfőnök című filmet Triertől is, annak is hasonló az alaphelyzete. Ugyanakkor tartottam tőle, hogy a szatirikus hangnem elidegenítené a nézőt, távolságtartóan mutatná be a főhőst, ezért a történetet végül egy apa-lány kapcsolatra hegyeztem ki, ahol az idealista lány szemén át látjuk megelevenedni a legendás apa alakját. 
Filmhu: Azzal a forgatókönyvírói alapvetéssel egyetértesz, hogy a karakterközpontú filmek jobbak, mint az eseményvezéreltek?
K. N.: Csakis karakterre érdemes építeni, mert a karakterből erednek a döntések és a tettek. Számomra a film nem más, mint különböző karakterek egymásnak eresztése egy vizuális arénában. Mindegyik karakterem éli a maga életét, a saját élete főszereplője, nem is teszek különbséget aközött, hogy ki antagonista és ki protagonista. Ezek a karakterek céljuk elérése érdekében cselekednek, és mivel egyikük sincs egyedül a kozmoszban, ezért összeakadnak egymással, keresztezik egymás útját. Félre kell állítaniuk a másikat, hogy elérjék a céljukat. Le kell játszaniuk a meccset egymás között.
Filmhu: Ilyen lesz a háborús tematikájú Szürke senkik is? Annak egy csapat a főszereplője, ami különböző nemzetiségű katonákból áll össze.
K. N.: Végső soron igen. Talán ez lett a legvizuálisabb, legszófukarabb film, amit valaha írtam. Anyukám szerint a Szürke senkik egy filmballada.
Filmhu: Azért dolgozol főleg tévéfilmeken, mert ehhez jobban illik az általad preferált kamaradráma?
K. N.: Világszerte a tévé az írók médiuma, szemben a mozifilmmel, ami rendezőközpontú. Ez a legideálisabb közeg az elképzeléseim érvényesítésére. A tévében komolyabban veszik az írót: kisebb a büdzsé, a hiányosságokat nem lehet látványelemekkel vagy sztárokkal kompenzálni, így fontos a jó történetírás. De szerettem és szeretnék is még mozira írni. Például most készítjük elő Szász Attilával közösen az Apró mesék munkacímű filmtervünket.
Filmhu: Hogyhogy nem érdekelnek jobban a tévésorozatok?
K. N.: Nagyon érdekelnek, most is írok spec (saját kezdeményezésre, nem felkérésre készülő - a szerk.) pilotokat, az HBO-nak pedig három éve dolgozom egy sorozaton. Ez egy történelmi témájú minisorozat lesz, már kész az első évad mind a négy része. A sorozatprojektek sokáig, 3-4 évig is írodhatnak, hosszú a fejlesztési folyamat. Ha meg akarsz írni egy pilotot, akkor az egész első évadnak a fejedben kell lennie, és nem árt, ha sorozatbibliát is írsz hozzá. Nagyobb világot építünk, hosszabb történetet találunk ki, ehhez kell a több idő.
Filmhu: A Szürke senkik ötlete honnan jött? Igaz történet, vagy teljesen fikciós és te találtad ki?
K. N.: Az ihlet számomra gyakran származik fotókból, nem írott történetekből, nyilvan azért, mert a film vizuális művészet. A Félvilág Mágnás Elza fotójából született, A berni követ alkalmával a korabeli svájci sajtóban közölt fényképek indították be a fantáziámat, A vizsgánál pedig Az ügynök élete című dokumentumfilm képsorai. A Szürke senkik esetében találtam egy fényképet egy galambdúcról A Nagy Háború blogon, és ez a fénykép nem hagyott nyugodni. Nem gondoltam volna, hogy valaha galambokról fogok írni, nem a kedvenc állataim. De itt egy katonai galambdúcról van szó. Az I. világháborúban még nagyon fejletlen volt a távközlés, a galambokra jobban lehetett számítani a front és a parancsnokság kommunikációjában, mint a telefonra. Minden parancsnokság mellett volt egy galambdúc hol kirepülő, hol hazatérő madarakkal, és külön őrszemélyzettel, akik elolvassák és továbbítják az üzeneteket. Azt éreztem, ez jó alaphelyzet lesz egy I. világháborús történethez.
Filmhu: Az Apró mesék saját ötlet. Azt mi inspirálta?
K. N.: Korabeli apróhirdetések, amik egyben a történet középpontjában is állnak, erre utal a cím is. A II. világháború után sokan nem találták a szeretteiket, és apróhirdetésekben keresték őket, ki a férjét, ki az apját. A főszereplőnk olyasvalaki, aki már-már hivatásszerűen jelentkezik az ilyen hirdetésekre. Körötte forog a történet. Thriller lesz sok fordulattal.
Filmhu: Mit lehet tudni a Trezor című ‘56-os filmtervedről?
K. N.: Ha minden jól megy, év végén fogom írni, és jövőre pályázunk vele gyártásra. A Belügyminisztérium épületében játszódik, ez korábban bank volt, egy óriási, kétszintes trezorral, nem ám akkorával, mint egy szoba, hanem mint egy kétemeletes könyvtár. A II. világháborúban óvóhelynek használták, utána az állam beköltöztette oda a belügyminisztériumot, és azóta is a titkos irattáruk van ott. A trezorajtót a saját szememmel láttam, iszonyú vastag, nagyon bonyolult zárakkal, aminek a kulcsai nem is hasonlítanak kulcsokra. A zárakat nyitó fémlapok elvesztek az ‘56-os zűrzavarban, Kádárék aztán hiába keresték, ezert kihoztak a börtönből egy mackóst, hogy segítsen feltörni a belügynek a saját trezorját. Ő a főhős: ha sikerül feltörnie, szabad ember.
Filmhu: Lehetett olvasni a Katafóbia című projektedről is, ami, úgy tűnik, visszatérés a korai romkomjaidhoz.
K. N.: Azt még 2008-ban írtam, és nem tudom, hogy lesz-e belőle valaha film, de azt se bánom, ha nem. A 9 és fél randi után írtam, afféle gyógyulásnak szántam. Személyes történet, kedves kicsi, low-key rom-kom, Dyga Zsomborral sokáig szerettük volna megcsinálni, de aztán mindkettőnket elragadtak más projektek.
Filmhu: Te is dolgoztál filmkritikusként, és a Katafóbia főhősének is ez a foglalkozása.
K. N.: Nem is értem, miért nincs olyan magyar film, aminek filmkritikus a főhőse. Itt a különféle fóbiákkal küzdő fiatalember szomszédjába beköltözik Kata, a színésznő, akiről kritikusunk éppen rosszat írt, és ahogy a lány újítja fel a lakást, a válaszfalból kiesik egy darab, így pár napot úgy kell eltölteniük, hogy van egy lyuk a közös falon, és ez elindítja köztük a kommunikációt.
Filmhu: A vizsga után azt mondtad, hogy az a történet azért személyes számodra, mert korábban a karriered egy pontján te is túlléptél a mentorodon. Az Árulóknak és az Apró meséknek pedig egyaránt élénk fantáziájú főhőse van, aki történeteket talál ki.
K. N.: Az Apró mesék arról szól, hogy a fantázia egyfajta túlélési stratégia is lehet. A történetmesélés reményt ad. Mostanában több cinikus befejezésű történetet is írtam, ezért szerettem volna, ha végre úgy jöhetnek ki például a tinédzserek a filmemről, ahogy én kijöttem tinikoromban a moziból: hajtóerőt, üzemanyagot kaptam, nem pusztán annyit, hogy a világ ilyen, és ezzel kell együtt élni.
Filmhu: Kreatív produceri szerepet is vállalsz, hogy legyen kontrollod a filmed utóélete fölött. Kijársz a forgatásokra?
K. N.: Ha jól halad a forgatás, akkor az írónak legfeljebb szórakozásként érdemes kijárni. Nekem ott már nincs dolgom. Legfeljebb beszélgetni tudok a stábbal és a színészekkel, akik viszont inkább dolgozni akarnak, ők akkor vannak abban a tudatállapotban, amiben én az íráskor. Ha rosszul halad a forgatás, akkor meg azért nincs értelme kimenni, mert csak frusztrációt okoz. Azért is vagyok író, mert engem nem a forgatások doppingolnak, nem ilyenkor érzem magam elememben.
Filmhu: Hogyan írsz? Elengeded a fantáziádat, vagy mindent átgondolsz fejben, és csak a végső fázisban írod le, amit kitaláltál?
K. N.: Pályám elején írtam én is úgy, hogy nem gondoltam ki előre a történet minden részletét, legfeljebb az alaphelyzetet. Még a Katafóbia is így született. Féltem, hogy ha túl sokat érlelem fejben a sztorit, menet közben el fogom unni az írást. De aztán rá kellett jönnöm, hogy muszáj részletesen, outline szinten előre kitalálni a forgatókönyvet. Biztos koncepcióval kell nekiülni az írásnak, de nyitva kell hagyni a lehetőséget arra, hogy menet közben változtassunk. Az írás másmilyen koncentráció, mint a kitalálás, írás közben mélyebb összefüggéseket veszek észre. Abban rejlik a profizmus, hogy a menet közben eszközölt változtatások szerves részei maradjanak az egésznek, ne bizonytalanodjak el miattuk félúton, ne kelljen abbahagynom vagy elölről kezdenem az írást.
Filmhu: Te fordítottad Syd Field tankönyveit. Korábban említetted, hogy te is szívesen írnál könyvet a forgatókönyvírásról. Tehetség kell az íráshoz, vagy minden tanítható?
K. N.: Annak látom a legtöbb értelmét, ha a diák hoz egy saját forgatókönyv-kezdeményt, és azon a tanárral/mentorral közösen dolgoznak. Egyetlen tanár, egyetlen diák, mint a zongoraórán. Diákkent érdemes forgatókönyveket olvasni, legyen szó új filmekről vagy kedvenc klasszikusainkról. Figyelni kell rá, hogy milyen a szöveg tempója, a fogalmazásmód, mennyire részletes, például hány szó egy akciójelenet.
Filmhu: Látod már a következő korszakodat? Voltak a romkomok, aztán a történelmi filmek.
K. N.: Mind a romkomos, mind a történelmi korszakom öt-öt évig tartott, és már látom, hogy nálam is jön a „Marvel harmadik fázis” (nevet). Az elmúlt hónapokban azt éreztem, hogy valami újra van szükségem. Mostanában olyan filmtervek foglalkoztatnak - konkrétan még nem beszélnék róluk, mert nagyon törékenyek és intimek -, amik a mában játszódnak, és az eddiginél is szélesebb műfaji spektrumon mozognak. Már van konkrét ötletem sci-fire, horrorra, kémtörténetre. Szeretnék megérkezni a mába.
