Mafsz: Független jelentés a medencéből

57. Országos Függetlenfilm Fesztivál, Szentes

2010. október 1. - Dudás Miklós
Mafsz: Független jelentés a medencéből
Idén 57. alkalommal osztották ki a díjakat vasárnap az Országos Függetlenfilm Fesztivál ünnepélyes záró ceremóniáján. A Magyar Független Film- és Video Szövetség (MAFSZ) négynapos rendezvénye ezúttal Szentesen zajlott, olyannyira ideális körülmények között, hogy jövőre ide szervezik a következőt is.

 
 
 
 

Kiállítási tárggyal (értsd: Trabant) indultunk útnak Szentes irányába, ugyanis az idei helyszín egyik apropója, A kis utazás című film 10 éves jubileuma volt, aminek kapcsán NDK-beli tárgyakból rendeztek kiállítást a szervezők. Az említett nyitófilm után az Üdülőközpontban zajlott az ünnepélyes megnyitó, ami után a publikum egy werkfilmet is megtekinthetett, akár a medencékből, és a simogató termálvízben szürcsölgethette pohár borát. (A teljes film megtekinthető az indavideón itt.)

mafsz_megnyito_medencevel
A megnyitó


Az ország minden tájáról Csongrád Megyébe sereglett függetlenek a péntek délelőtti információs vetítések után délután már a versenyprogram filmjei közül csemegézhettek. Az első nagy derültséget A mindszenti kisrév gondnoka okozta szabad szájú anekdotázgatásával. Káldy László, a független filmesek doyenje ismét egy olyan figurát talált portréfilmjéhez, akinek egyszemélyes jelenléte jókedvre derítette az egész nézőteret. (A film megtekinthető Káldy László honlapján)

mafsz_kaldy_dij
Káldy Laci bácsi a díjával


A Dirt című dokumentumfilmben egy fiatal bringásokból álló csoportot ismerhetünk meg, akik „csináld magad” módon ásóval, lapáttal és rengeteg energiaráfordítással építették meg saját szabadidős tevékenységük helyszínét: egy biciklis akadálypályát. A rendező-operatőr Eged Dávid a félórás alkotást esztétikus, már-már természetfilmekbe illő képsorokkal teszi még látványosabbá. (A Dirt teljes hosszában megtekinthető a vimeo-n.)

Az animációs filmekben igen erős mezőnyből a zsűri többet is díjjal jutalmazott. Míg Zsupkó László Factory című hárompercese az egyre nagyobb körben teret hódító mesterséges testmódosításnak tart görbe tükröt (a filmet itt lehet megnézni), Németi Fanni a képzőművészet felől közelít a műfajhoz (Vizuális zenei átiratok három variációra, a teljes film a youtube-on), addig Gévai Bálint és Tersánszky Anna hatalmas falfelületekre kivetített, kézzel festett, dia- és írásvetítővel megjelenített üveglap-kompozícióit fűzi mozgóképpé (Fényszórók, teljes film).

mafsz_fenyszorok
Fényszórók


A vegyes technikával készült a BuSho-n már különdíjazott Ez titok az ilyesmi… (r.: Ágói Krisztina), amelynek kezdő képsorait is animáció váltja fel, mégpedig egy hímzett falvédő figurái kelnek önálló életre. Az eredeti koncepciót erősíti a sok évtizeddel ezelőtti párkapcsolatokról, szerelmi életről mesélő ízes narráció. A közönség hangos tetszésnyilvánítással, a zsűri pedig fődíjjal jutalmazta a filmet.

mafsz_ez_titok
Ez titok az ilyesmi


A szabad-kőműves, azaz a bugaszegi Téglagaléria építőjének munkásságába ad betekintést Kalász József. A hat éven keresztül forgatott mű egy vidám, céltudatos férfit mutat be, aki egymaga, két kezének munkájával építi élete főművét, a Téglagalériát. Közben egyfolytában mesél: munkáról, a régi időkről, természetesen saját élményeit beleszőve mondandójába. (A teljes film)

A hagyományos portréfilmmel szemben a kreativitás, a fikciós szál becsempészése és a színekkel való játék adja A tüke fenomén erősségét. Az alkotók (r.: Dr. Százados Miklós) dramatizált dokumentumfilmje a 84 perces játékidő ellenére végig fenntartototta a figyelmet az ekkor már sok óra mozgóképet megtekintett publikumban. A pécsi lokálpatrióta hírességek interjúit szellemesen szerkesztett, humoros betétek váltják, és a végére még a tüke szó jelentésére, és a cirfandli gyökerének hosszára is fény derül. (A film ajánlója)

mafsz_ndktargyak
NDK: Wartburg ésTrabant


A képzőművész és fotós Kotnyek István ismét egy festészetből táplálkozó, szemet gyönyörködtető, több éven át készített, meditatív alkotással képviseltette magát. A mester időnként átfesti tájait c. alkotásban a hegyvidék állandó változását mutatja meg, a városi ember által soha nem látott képekben. (A Kamera67 honlapja)

A szép számú, és többségében igen professzionális kivitelű kisjátékfilmek közül több komoly támogatással bíró alkotás is felbukkant, ami aztán az esti konzultáción egy hosszabb diskurzust indikált: mit is jelent a független film fogalma? A konzultáció egyébként a független szemlék kiemelt fontosságú programja, itt ugyanis a zsűrin kívül minden alkotó, és a közönség is elmondhatja a véleményét egy-egy filmről, aminek eredménye a legtöbb esetben egy konstruktív eszmecsere.

mafsz_zsuri
A zsűri

Foszfor című kisjátékfilm (r.: Csuja László) főszereplő-párosa, a kerekes székben kamasz fiát egyedül nevelő apa, és magányos gyermeke hétköznapjait hozza közel, igen szuggesztív színészi játékkal. Az igényességéről ismert fiatal rendező ezúttal egy élethelyzetet mutat be, lezáratlan történetének folytatását a néző fantáziájára bízza. (Egy jelenet a filmből)

A filmek mellett a pénteki független pálinkaverseny és zenés medence-partik emelték a rendezvény hangulatát, és még a szombati, esősre fordult időjárás sem szegte kedvét a többségnek: éjszakába nyúló beszélgetéssel múlatták az időt, új ismeretségek, barátságok születtek. A közösségi programok mindvégig az Üdülőközpontban zajlottak, így a pihenés is mindenki számára biztosított volt.

A vasárnapi díjkiosztón a MAFSZ újonnan megválasztott elnöke, Czabán György bejelentette, hogy ezzel a fesztivállal kezdetét vette az egyesület 80. jubileumi éve, és tekintettel az ideális körülményekre jövőre is Szentesen rendezik meg az ország legfontosabb függetlenfilmes mustráját.

A díjak és díjazottak listája.





- Le is fekszel vele?
- Nem. De leszopom, ha ez megnyugtat.

Cikkek, hírek, interjúk és videók az elmúlt években Cannes-ban járt magyar alkotásokról.bővebben

Article ikonMagyar kisfilmek a Short Film Cornerben: Géczy Dávid és Dombrovszky Linda

zacherlászló - 2012. május 16. 08:47

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Ez a film annyi pénzből készült, amit utómunkára szoktak adni. De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy készült egy VILÁGSZENZÁCIÓ magyar film. (Láttam!) Remélem, hogy a cannesi meghívás elősegíti a forga[...] forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum