Az emberi arcok fontosak számomra

A költségvetés drasztikus csökkentése természetesen érintette a történet kidolgozását is: mivel kiesett a tíz-tizenkét napra tervezett kínai forgatás, így a kínai főszereplő háttérsztorija sem jelenik a filmben, ami a krimi fő szálát képezte volna. "Az emberi arcok fontosak számomra, A zöld sárkány gyermekei három ember története." - állítja a rendező. "Nem a magyar-kínai kultúra különbségeiről, vagy a magyarországi kínaiak beilleszkedéséről akarok beszélni, alkatilag sem vagyok erre alkalmas, és egyébként sem a Discovery számára készítek filmet" - tette hozzá Miklauzic. "Engem az érdekelt, hogy a két főszereplőm minél távolabb álljon egymástól, és azt gondoltam, hogy egy kínai-magyar páros eléggé eltérő karakterű lesz."

A kínai főszereplőre a kínai statisztákat kereső hirdetésük útján találták: a Pacsirtamező utcában lévő kínai étterem tulajdonosa, a Yu Debin számos színészi tréningen vett rész Lengyel Ferenc vezetésével, ahol helyzeteket és szituációs gyakorlatokat végeztek. A magyar ingatlanos szerepében Rátóti Zoltánt láthatjuk majd, a női főszerepet Bánfalvi Eszter alakítja.

A dobozokkal körülhatárolt kis tér jelenti az otthont

A kerettörténet szerint a kínaiak eredetileg raktárnak használják az épületet, ahol Yu Debin nemcsak dolgozik, de él is, ám az ingatlan tulajdonosai szeretnék eladni, így a vevőkre várakozó ingatlanos és a dobozok között élő kínai hamar barátságot kötnek, nekik szállítja a  pizzát Bánfalvi Eszter. "A Magyarországon élő kínaiak támogatják egymást, kölcsönökkel, szívességekkel segítik a másikat az elindulásban. A mi főszereplőnk sajnos nem tud élni a neki is megadott lehetőséggel egy kártyatartozás miatt, amit le kell dolgoznia, ezért lakik a dobozok között abban a raktárban, amit az ingatlanosnak minél hamarabb el kell adnia."

A film legfőbb helyszíne ennek megfelelően a Pesterzsébeti Papírgyár raktára, a legtöbb jelenet itt játszódik, illetve a kínai piacon is forgatnak majd. "Hivatalosan minden engedélyünk megvan ahhoz, hogy a kínai piac területén forgassunk, ennek ellenére mégis vakrepülésre készülünk. Bemegyünk a kínai piacra statisztákkal, áruval is, de azt azért tudni kell, hogy a kínai árusok általában elfutnak a kamerák láttán, úgyhogy fel vagyunk készülve a legrosszabbra" - mondta a producer. A kínai főszereplő, Yu Debin a magyarországon élő kínaiakhoz hasonlóan törve ugyan, de beszéli magyar nyelvet, így a film magyar nyelvű lesz, de természetesen a kínai nyelv is fel-felcsendül majd a filmben.

A férfiakat felkavaró nő szerepében Bánfalvi Eszter

Az éjjel-nappal a raktárt őrző-védő, fenntartó Debin számára a dobozokkal körülhatárolt kis tér jelenti az otthont, itt van az ágya, konyhája, itt zajlik magányos élete. Ebbe érkezik a pánikbeteg, frissen elvált ingatlanos, aki kezdetben idegenkedve figyeli a kínait, majd szépen lassan feloldódnak a köztük lévő határok. Közös kárhozaton osztoznak: a munkájuk mindkettőjüket a raktárhoz köti, kényszerűen egymásra vannak utalva, noha nem, illetve alig beszélik egymás nyelvét, így a kommunikációjuk speciális nyelvrendszere a raktárban található, különféle abszurd tárgyakat is segítségül hívja. A címadó zöld sárkányról nem sikerült kideríteni, hogy mi is pontosan, várhatóan a kínaihoz köthető fontos történet része lesz.

A kínai segít legyőzni a magyar eluralkodó pánikbetegségét különböző gyakorlatok segítségével, így a két férfi szoros barátságot köt, és mivel a frissen elvált ingatlanost senki nem várja otthon, egyre több időt kezd a raktárban tölteni, munkaidőn kívül is - áll a szinopszisban. A Bánfalvi Eszter által alakított pizzafutárlánynak előbb a kínai kezd vadul udvarolni, majd a kezdetben idegenkedő ingatlanos is feloldódik, és emiatt konfliktus támad a két férfi között, amit csak tetéz, hogy a kínait sakkban tartó főnöke szándékosan szabotáltatja az épület eladását.

Legnagyobb álma, hogy focicsapatot hozzon létre

A hazájába visszavágyó kínai legnagyobb álma, hogy focicsapatot hozzon létre Kínában, ezért minden szabadidejét a futballnak szenteli, a filmhu éppen akkor járt a forgatáson, amikor Yu Debin a raktár előtt rúgta a kínai focilabdákat. A kamera mögött Vecsernyés János ül, a rendező előző filmjét testvére, Miklauzic Márton fényképezte, de ő éppen Sas Tamással forgatja A szinglik éjszakáját.

A producer szerint A zöld sárkány gyermekei viszonylag humoros, a rendező szerint is vannak benne vígjátéki elemek, de sem nem klasszikus vígjáték, sem nem súlyos dráma, a rendező szerint talán a dramedy a helyes kifejezés. A forgatás befejeztével az utómunkára szeretnének bőven időt hagyni, így A zöld sárkány gyermekei egészen biztosan nem lesz ott a 41. Magyar Filmszemlén, viszont a következő mustráig sem szeretnék tartogatni, így valószínűleg valamikor 2010 tavaszán vagy őszén már a mozikban lehet a film.

Fotó: Valuska Gábor