Filmhu: Eddig minden filmedben jelen volt helyszínként a Kopaszi gát. Mi az, ami ennyire vonz benne?

Nemes Gyula: Amikor a Papagáj című filmemhez kerestem helyszínt, Mihok Barna – aki akkoriban a Kopaszi gáton lakott - szólt, hogy tud egy remek helyszínt. Béla bácsi nyaralójáról volt szó, aki rögtön belement a forgatásba, aztán egy hét múlva bekopogtam, hogy nincs hol laknom, és lakhatnék e itt. Ebből lett aztán három év forgatás.

Majd hallottuk, hogy elkezdik rendezni a terepet, nekiláttunk felvenni ezt a folyamatot, és azóta sem hagytuk abba. Én egyébként is olyan vagyok, aki nem tudja abbahagyni a filmezést, és mindig ugyanazt a filmet csinálom meg, mindig újravágom, ahogyan ezt is. Éreztem annak a súlyát, hogy mekkora felelőssége van annak, amikor az ember bekapcsolja a kamerát.


Filmhu:Az, hogy tíz évig forgattad a filmet, inkább a költségvetésen múlt, vagy nem tudtad elengedni a témát?

N.Gy.: A fő ok az volt, hogy ennyi ideig bontották a gátat. De költségvetési problémák is voltak. Amikor elkezdtünk forgatni, akkor még nem írták ki az MMK pályázatot, később pedig, amikor kaptunk pénzt, akkor nem volt éppen mit forgatni. A Mulandóság gátjánál az történt, hogy amikor elkezdtek dózerolni, akkor mi kirohantunk, és elképesztő körülmények között vettünk fel mindent. A labortól nem mertünk üres dobozt kérni, úgyhogy a dzseki alatt vittük a nyersanyagot, tehát Lumiere korszak előtti szinten csináltuk a filmet, és aztán amire jött pénz, akkor nem történt a helyszínen semmi érdekes.

A Mulandóság gátját beválogatták a Karlovy Vary filmfesztiválra, ennek ellenére évekig nem kaptam pénzt a film folytatására. Végül a finn televízió szállt be koproducerként, és ezután már itthon is kaptunk támogatást.

Abból a kevés pénzből, amink volt, vettünk egy tekercs lejárt nyersanyagot, meg a padláson találtam nyersanyagokat előző filmekből, és ezekre kezdtünk el forgatni. Nem csoda, hogy Magyarországon videóra készülnek a dokumentumfilmek, mert mire megpályázod a pénzt, mire az adminisztráción végigmész, addigra rég odalett a téma. Mi valamiért nagyon ragaszkodtunk ahhoz, hogy 16-asra forgassunk, és ettől lett egy sajátos technikája a filmek, ami ha finoman fejezem ki, akkor archaikus jellegű lett, letűnt technika, de úgy is lehet mondani, hogy egy szándékos tökéletlenség, amatőrizmus, amivel megfogalmaztuk a témát.




Filmhu:Mennyit dolgoztatok ezen az „amatőrizmuson”?

N.Gy.: Sokat dolgoztunk azért, hogy ez a film így nézzen ki. Mikor jöttem haza Karlovy Vary-ból, a repülőtéren a film nagy mestere, Zsigmond Vilmos megkérdezte, hogy hogyan készült a film. Elmeséltem neki, hogy fogtuk a 25 éves nyersanyagot, beraktuk a kamerába, aztán időnként kinyitogattuk, hogy bele menjen a fény, aztán a rugós kamerán úgy nyomkodtuk a gombot, hogy besalátázódjon… Szegény mesternek olyan kifejezéseket meséltem el - picit viccből is persze-, ami nagyon távol áll attól, ahogy filmet kéne csinálni. Mi az ellenkező utat választottuk. Arra törekedtünk, hogy minél rosszabb, minél tökéletlenebb legyen a film, mert ettől lett személyes lüktetése, ritmusa az anyagnak.


Filmhu: Úgy szokták emlegetni a Mulandóság gátját, mint a Letűnt világ első részét. Miközben az első film mintha előtanulmánya lenne ennek az alkotásnak, hiszen sok kép az első filmből bele van gyúrva ebbe.

N.Gy.: Összesen 6 perc került bele az előző filmből. Az én olvasatomban a Mulandóság gátja egy vázlat, ami már elvesztette az értelmét, de lehet, hogy majd egyszer valaki előveszi, és megvizsgálja, mert azt bizonyos szempontokból másféleképpen vágtuk, az egy lírai dokumentumfilm volt, ami egy állapotot tükrözött, más vágási eljárásokat folytattunk. A Letűnt világ arról szól, hogy mi történt ezen a helyen az elmúlt tíz évben, az időről, ez pedig a Mulandóság gátjában nincs benne. Tehát azt nem első résznek nevezném, az csak egy átmeneti állapot volt.


Filmhu:A film képi világa és az audió része külön szálon fut. A zene nem elősegíti a képet, hanem, mintha egy külön történetet mesélne el, mintha külön életet élne.

N.Gy.: Már az eddigiekben is felmerült az orosz montázselmélet hatásának jelenléte. Persze, hogy a hangnak az ellenpontos használatára törekedtünk, messzemenően nem a hangra vágtuk a képeket. Pont ezért nem videoklip, amit csinálok, mert soha nem a zenére vágunk. Az Egyetleneimben is az volt, hogy először megvágtuk a képeket, és utána keresünk hozzá zenéket, és addig tologatjuk azokat, amíg véletlenszerű, nem várt, és ellenpontozó események keletkeznek a filmen belül. Olyan jelentések jönnek létre, amelyek összetettebbé teszik az anyagot. Ez pedig teljesen ellentétes a videóklip készítéssel.




Filmhu:Az én értelmezésemben három részből áll a film. Az első rész a húszas évek némafilmes világát idézi, a második mintha egy ’80-as évekből származó homevideó lenne, a vége pedig egy nagyon mai rész. Jól látom?

N.Gy.: Igen, igen. Van egy nagyon erős választóvonal, amikor lenyugszik a film, amíg tart a lírai rész. Valóban van némafilmes utalás, amely egész életművemet meghatározza. Számomra a csúcs a szovjet montázsfilm. Ezért szokták „levideóklipezni” a filmjeimet. Számomra pedig az döbbenetes, hogy nem mindenki ebből inspirálódik, mert ez az eddigi filmművészet csúcsa.
 
Úgyhogy magában a vágásban is vannak ilyen megoldások, és valóban, a második részben átmegyünk szocióba, ott nem annyira a képeken meg a ritmuson van a hangsúly, hanem kemény akciók vannak. Csak az a különbég a humanista dokumentumfilm és e között, hogy mi valóban végigcsináltuk, mert mi is ott éltünk. Béla bácsi nyaralóját javítgattam, amikor félig elkapta a dózer.

A harmadik résznél is valóban így van. Ott tulajdonképpen egy szocialista termelési film paródiáját láthatjuk. Szerintem azért jó ez a film, mert nem foglal állást. Azt is lehet mondani, hogy jó, hogy letűnt ez a világ. Mi csak bekapcsoltuk és kikapcsoltuk a kamerát.


Filmhu:Beszéltünk már a montázs játékaidról, ami az összes filmedben benne van, és ami itthon nem annyira megszokott. Ebben a FAMU keze benne van?

N.Gy.: A FAMU-nak annyiban van benne a keze, hogy a mesterem, Karel Vahek azt mondta, hogy rajtam már semmi nem segít, én teljesen taníthatatlan vagyok. Nem, nem, egyáltalán nem a FAMU-ról jön ez a szemlelet. Már gimnazista korom óta a meggyőződésem, hogy az orosz montázsiskola a filmművészet csúcsa, tehát nyilván minden ebből ered. Bár a FAMU-n megvan a korszak reneszánsza, a falon ki van rakva az Egy birodalom végnapjai montázstáblázata.

Én komolyan veszem azt, hogy egy film az kockákból áll. Tényleg kockánként kellett vágni, hiszen nagyon régi kamrával forgattunk, és a fény az állandóan befutott, nem futtatta rendesen a filmet, ettől ilyen tökéletlen a kép. Egyébként sokszor generáltuk is ezeket. Természetesen semmilyen trükk nincs benne, ez mind mind kémiai folyamat.




Filmhu:A te filmjeid stílusa nem igazán megszokott Magyarországon. Aztán Karlovy Varyban nyertél, majd a Cinefesten is kaptál díjat. A Szemlén viszont nem szerepel a Letűnt világ a versenyprogramban.

N.Gy.: Szakmailag hibásnak tartom az előzsűri elutasító döntését. A Filmszemle feladata, hogy az adott év magyar filmművészetét reprezentálja, és ebbe feltétlenül beletartozik a fesztiválsiker. A Filmszemlék történetében tudtommal még nem volt példa arra, hogy egy A-kategóriás fesztiválon fődíjat nyert film nem versenyezhetett. A Filmszemle nem filmfesztivál, ahol ízlés alapján csak úgy kiválogatható egy külföldön sikert aratott film. Ez a döntés a Magyar Filmszemle színvonalát gyengíti, és kérdőjelezi meg. Ellentmondásosnak látom, hogy a Filmtörvény és az MMK a fesztiválsikereket helyezi előtérbe, és közben egy előzsürinek lehetősége van egy ezeknek az irányelveknek megfelelő filmet negligálni.

Az már ettől független probléma, hogy vajon a Filmszemle előzsűrije miért tart rossznak egy olyan filmet, melyet egy A-kategóriás fesztivál nemzetközi zsűrije a legjobbnak tart. Dokumentumfilmes közízlésünk ennyire távol állna a nemzetközitől? De ez a probléma nem csak a dokumentumfilmet érinti.
Nagyon örülök, hogy a Filmszemle Tanács igyekezett orvosolni a problémát, és kiemelt vetítést biztosít a Letűnt világ számára a Kongresszusi Központban.


Filmhu:Úgy tudom, hogy most két filmterveden is dolgozol.

N.Gy.: A sikereken egy kicsit felbuzdulva, értelmét látva annak, hogy az ember tíz éven keresztül képeket gyűjt, azt gondoltam ki, hogy ha eddig a „semmiről” csináltam filmet, akkor most csinálok a „mindenről”. Erre persze megint ugyanolyan nehéz pénzt találni. A kétezres évek keresztmetszetének filmjét próbálom összehozni, amiben azt szeretném elmesélni, hogy a mindennapi életünknek milyen rejtett összefüggései vannak, beleértve azt is, hogy mondjuk ezt a diktafont a kínai rabszolgamunkások gyártják megalázó körülmények között, de közben a kóla, amit iszom, hogyan utazza körbe a világot harmincszor, míg ideér. Mindezt egy olyan project keretében, amibe már nagyon sok rendezőnek beletört a foga.
 
Ám nekem az az előnyöm, hogy nem kell semmi más, mint egy kamera, és egy operatőr, mert a hangot, a világítást, a stábot, és minden egyéb technikát szeretem mellőzni, tehát úgy gondolom, hogy én ezt meg tudnám csinálni. Tulajdonképpen ugyanaz lenne, mint a Letűnt világ, csak nem időben, hanem térben kivetítve.




Filmhu:Van egy anarchista-terrorista filmterved is, a Zéró.

N.Gy.: Ez az első rendszerellenes magyar film lesz a rendszerváltás után. Mert eljutottunk egy olyan korszakba, amikor meg szabad kérdőjelezni azt, amit kivívtunk. Tehát most tartunk mi ’68-unknál, mi magyarok. Most kell megkérdőjelezni ezeket a dolgokat, mielőtt végképp beleépülünk egy teljesen steril világba.

Egy olyan figuráról szól a történet, aki önmaga akar maradni, de persze ez lehetetlen ebben a világban. Kívülálló akar maradni, de ez nem megy neki, viszont beépülni sem tud. Nem tudja elfogadtatni magát, és a lázadás sem működik. Ez a baloldaliság elárulásának a filmje lesz. Rettenetesen ironikusan fogja megfogalmazni magát a lázadást, és a forradalmiságot is, mert az én álláspontom az, hogy a lázadás az csak individuális módon lehetséges.
Azt látom, hogy klisékben és marginális jelenségekben ragadjuk meg a társadalom fenntarthatatlanságát, hogy pont az egész rendszert nem kérdőjelezzük meg, és pont azért, mert egy nagyon képmutató, alattomos rendszerben élünk, és nem tudjuk, hogy ebben pohár italban és ebben a diktafonban rejlik a rendszer képtelensége és fenntarthatatlansága.


Filmhu:Mindig Kisvakondos trikóban vagy. Idehozod Csehországból a Vakondot, tőlünk hozzájuk mit viszel?

N.Gy.: A magyar kísérleti filmes mentalitást viszem. Mert a Letűnt világ nem készülhetett volna el olyan mesterek nélkül, mint Tóth János, vagy Szirtes András, aki egyébként a Kopaszi gát lakója is volt. Itt létrejött egy olyan szubkultúra, egy olyan filmes áramlat, ami Csehországban soha. A vakond egyébként nem ennek a jelképe, hanem annak, hogy tényleg bármilyen műfajban lehet zseniálisat alkotni. Mindkét dolog jogosult. Én abszolút lila ködöket csinálok, de nagyon szeretem a kommersz dolgokat is. A Vakond a városban című film az emberiség egyik legnagyobb műve.