Filmhu: Amikor megérkezett a felkérés a dél-koreai fesztiváltól, az öröm mellett volt benned aggodalom is? Hiszen régen készítettél rendes költségvetésből filmet.

Pálfi György: Elsősorban nagy megkönnyebbülést és örömöt éreztem. Azért is választottam ezt a szakmát, mert hihetetlenül jó élményeket ad az embernek. Ki tudja teljesíteni az életet. Vannak olyan hetek vagy hónapok egy rendező életében, amikor a stábja egy felé tart. Ez igazi flow élmény.

Tavaly októberben, amikor megérkezett a felkérés, én tényleg ott tartottam, hogy más munka után kell néznem. Azon gondolkoztam, hogy tűzoltó legyek, katona, vagy vadakat terelő juhász. Úgy tűnt, hogy a választott életcélom annak ellenére elérhetetlen, hogy én mindent megtettem érte. Sok dolog érdekel, amit bizonyára meg is tudnék tanulni, de nem olyan mélyen, mint a filmkészítést, amire 12-13 éves korom óta készülök. Ezért a dél-koreai ajánlatot isteni segítségnyújtásnak éltem meg, egy jelnek, hogy mégis a film világában van dolgom.

palfi2 600
Pálfi György (fotó: Valuska Gábor)

Filmhu: Annak, hogy a Szabadesés szkeccsfilmként jött létre, praktikus okai voltak, hiszen fél év állt rendelkezésetekre, hogy megírjátok a forgatókönyvet, leforgassátok a filmet és az utómunkát is befejezzétek. A szorongás témája már korábban is érdekelt? Volt olyan filmterved, ami erről szólt volna?

P. Gy.: Konkréten a szorongás témájával nem fogalakoztam előtte, de mindegyik filmemet valamilyen kibeszéletlen probléma köré helyezem. Szerintem minden eddigi alkotásom hasonlít ebben egymásra. Már Hukkle is azzal foglalkozott, hogy a társadalom erkölcse miképpen alakul: ha a mi világunkban a hasznosság miatt szabad ölni - hiszen a csirkét és a disznót is azért tartjuk, hogy megöljük és megegyük -, akkor már tényleg csak egyetlen lépés az, hogy azokat a körülöttünk lévőket, akiket nem szeretünk, elkezdjük szép lassan leépíteni.

Szerintem a Nem vagyok a barátod merült el abban a kérdésben leginkább, hogy kik vagyunk mi és hogyan érezzük magunkat. Egy lenyomat volt arról, hogy mi történik az emberek fejében és szívében Budapesten, 2008 januárjában. Már akkor, abban a filmben megtörtént minden, amiből mára kialakult az a társadalmi rendszer, amiben most létezünk. Ezért nekem azt a filmet visszanézni önigazolás: lám, amiről akkor nem beszéltünk, a filmben már akkor benne volt, most pedig pontosan annak a következményét éljük.



Nézd meg a Szabadesés előzetesét!

Filmhu: A sokféle szorongásból hogyan választottátok ki, hogy melyeket dolgozzátok fel a Szabadesés egyes jeleneteiben?

P. Gy.: Az ember azt tudja elmondani, amit ismer. De nem is csak szorongásnak mondanám ezeket az érzéseket, mert egyben vágyak is. Az írás közben Ruttkay Zsófiával megalkottuk a teljes film szerkezetét. Különböző életszakaszokra, nagyjából hétszer hét évre bontottuk az átlagos emberi életet, és ezek mintájára írtuk meg a történeteket. Így például lett olyan jelenet is, amely egy hat-hét éves gyerek problémáját dolgozza fel. Mi is megéltük ezeket a félelmeket, de mivel nekem van egy tíz és egy nyolc éves gyerekem, nagyon közelről ismerem most ezt az életszakaszt.

palfi1 600
Pálfi György (fotó: Valuska Gábor)

Volt olyan jelenet is, amely egyszerre két élethelyzetet is bemutat, de erre csak a forgatókönyv kidolgozása közben jöttünk rá. A házasság korszakának kérdéseit boncollgatja az a rész, amelyben felmerül, hogy mi lenne, ha a társadalom megengedné, hogy behoznak ebbe a kettősbe még egy partnert. Nem tudom, hogy mindenki vallja-e, de amikor az ember már hosszabb ideje együtt él valakivel, megfordul a fejébe, hogy annak ellenére, hogy szereti a társát, mi lenne, ha az életét mással töltené. Amikor eldöntöttük, hogy nem azt a szokványos képletet használjuk, amikor egy férfi él több nővel, hanem fordítva, nagyon érdekes analógiára jöttünk rá. Kiderült, hogy ez pont ugyanolyan mint, amikor új testvér születik a családba. Ekkor az idősebb testvérnek azt mondják a szülők, hogy itt fog velünk élni ez a kis csomag, aki ugyanolyan része lesz a családnak, mint te, és ugyanúgy szeretni fogjuk, mint téged. Nincs ember, aki ezt elhiszi, bármennyi idős is.

szabadeses forg
Pálfi György és Ruttkay Zsófia a forgatáson (fotó: Valuska Gábor) - Olvasd el forgatási riportunkat!

Filmhu: A film alatt azt éreztem, hogy felszabadultan játszott az egész stáb, szinte tét nélkül. Mertetek talán még groteszkebbek lenni.

P. Gy.: Nagyon felszabadító élmény volt, hogy csak az esztétika, a nézők és a saját határaink voltak azok a tényezők, amikkel el kellett számolnunk. Ennél jobb hangulatú forgatáson még nem voltam, mert senki sem a pénzért, hanem az ügyért, a Szabadesésért dolgozott. Az is felszabadító volt, hogy nem kellett megtorpanni, visszafordulni, újragondolni a forgatókönyvet, amelyet általában az ember rövid idő alatt ír meg, az igazán sok idő annak az alapnak a javítgatásával megy el.

Úgy készült el a könyv, hogy minden jelenetre írtunk egy-egy rövid szinopszist, amelyeket szétosztottunk a felkért szereplők között. Ekkor már rögtön a ruhapróba következett, ami után beszélgettünk a színészekkel a szerepről. Ezekből a beszélgetésekből, a karácsonyi szünetben, Zsófi két nap alatt megírt egy-egy jelenetet párbeszédekkel. Én eközben helyszínt kerestem, és előkészítettem a forgatást.

palfi3 600
Pálfi György (fotó: Valuska Gábor)

Filmhu: Már a harmadik filmedet csinálod szinte nulla költségvetésből (Nem vagyok a barátod, Final Cut, Szabadesés). Nincs benned félsz azzal kapcsolatban, hogy kialakul rólad egy olyan kép, hogy te úgyis mindig megoldod, hogy mindig kitalálsz valamit, amit pár forintból meg lehet valósítani?

P. Gy.: A karrier szempontból veszélyes tud lenni, ha az ember benne ragad egy bizonyos költségvetésű kategóriában. Ha engem mostantól a nyugati produceri csapat elkönyvel olcsó, kísérleti filmesnek, akkor nagyon nehéz lesz kitörni ebből. Most tartok annál a határnál, amikor nekem tényleg igazi költségvetésből kéne valamit csinálni és megmutatni, hogy én abból is tudok filmet forgatni.

szabadeses bemutato 600
Pusztai Ferenc producer, Pálfi György és Pohárnok Gergely operatőr a budapesti premieren (forrás: a film Facebook oldala) - Olvasd el kritikánkat is!

Filmhu: Sok hírt kaptunk arról, hogy mekkora sikert ért el karlovy Varyban ez a film. Viszont a megrendelő fesztiválon lévő visszajelzésekről szinte semmit sem tudunk.

P.: Gy.: Őszintén szólva ezt én sem tudom, mert nem igazán kaptam onnan visszajelzést. A fesztivál nem emelete ki külön az általa támogatott filmeket, a Szabadesést is berakta a száz valahány, az eseményen vetített alkotás közé, nem volt kiemelt premierje egyik általuk megrendelt filmnek sem. Nekik az volt a céljuk, hogy a programjukkal európai filmet is támogassanak. Még a forgatás előtt sem akarták látni a forgatókönyvet. Ránk bíztak mindent. Nagyon más kultúrában élnek. De természetesen be fogják mutatni, és forgalmazni is fogják Koreában a Szabadesést.

palfi5 600

Filmhu: Az előző Filmhus interjúdban elmondtad, hogy jelenleg Nagy V. Gergővel írsz egy forgatókönyvet. Hogy áll ez a könyv?

P.: Gy.: Ez lehet a következő olyan tervem, amiből film is születhet. Lem egyik sci-fijét szeretnénk vászonra vinni, de nem klasszikus módon nyúltunk hozzá az anyaghoz. Most is játszunk a műfajokkal, és megpróbálunk majd belőle egy egységes filmet létrehozni. Nagy része angol nyelven forog majd, de nem azért mert nemzetközi piacra szánjuk, hanem ez a megoldás történetből fakad. Egy amerikai titkos kutatás történetét meséljük majd el, amelyben nagyon sok tudós vesz részt a világ minden tájáról és a közös nyelvük az angol. Ez a film is a világmindenség és az egyén összeütköztetéséről fog szólni.

Jelenleg egy forgatókönyv workshopon veszünk részt vele, de egy hónappal ezelőtt elnyertük a Media program előkészítési támogatását, tehát beindult a folyamat. Ha a Filmalappal végleges dűlőre jutunk, hogy mikor indul el a Toldi forgatása, akkor az is eldől, hogy melyik filmet fogom először elkészíteni.