Filmhu: A Férfikor egy személyes hangvételű szerzői művészfilm. Melyik szál áll hozzád a legközelebb?
P.P.: Saját élményekből is merítettem. Vas “Frank” Péter szála talán a legszemélyesebb: ez egy középkorú dolgozó apa története. Nem mondom, hogy velem történt meg, se azt, hogy pont így. Samu, az iskolás fiú szála nyomokban tartalmaz saját élményeket a gyermekkoromból, szerelemről, barátságból. Ami viszont az édesanyjával történik, az fikció. Szipál Márton szálában pedig nincs személyes ihlet, az egy angol zenész-házaspár igaz történetén alapul. Szipál egy idős lemezkiadót játszik, aki, miután meghal a híres zongorista felesége, hamis lemezeket ad ki a neve alatt. Érdekelt, hogy miért tesz valaki ilyet. Ez a három sztori elkezdett összeállni, mert valójában mind ugyanarról szól, a férfilét különböző stációiról. Három önálló rövidfilm is lehetett volna, de úgy éreztem, hogy egyben látva erősítik egymást.
Filmhu: A történetek indokolták a nagyjátékfilmes formátumot, nem az, hogy debütálni akartál egy mozifilmmel?
P.P.: Is-is. Már majdnem sikerült 2010 környékén nagyjátékfilmet rendezni, ez lett volna a Szimfónia Morbid című film, ami egy klasszikus nagyzenekar története volt, de az is rövid történetekből állt össze. Egy jelenet egy zenész története. Egy fiktív, 30-50 fős nagyzenekar tagjainak láttunk így bele az életébe. 18 nagyjelenet volt megírva, amik utalások és visszatérő szereplők útján kapcsolódtak egymáshoz, és a végén volt egy nagyjelenet, amiben az összes szereplőt látjuk zenélni. Beadtuk nagyjátékfilmként, de az MMKA bedőlése miatt nem lett belőle semmi, viszont rövidfilmként is pályáztunk rá, abból lett az Eroica, ott találkoztam Frankkel.
Vas "Frank" Péter
Filmhu: Melyik a kedvenc férfikorod?
P.P.: Mindegyiknek megvan a szépsége. Gyerekként nincs felelősség, minden csupa játék és szórakozás. A húszas évek a bulikról szólnak, a középkor pedig pedig a munkáról, a párkapcsolatról és a gyereknevelésről.
Filmhu: Átnyergelsz vágásból rendezésre?
P.P.: Nem. Amióta leforgattam a Férfikort vágtam játékfilmet, tv-sorozatot, dokumentumfilmet, reklámokat. Mindig is párhuzamosan voltak rendezői és vágó ambícióim, bár utóbbiként dolgoztam többet. A rendezésnek vannak roppantul felemelő, katartikus részei is, elsősorban a forgatáson, mivel az előkészítést például ki nem állhatom.
Filmhu: Miért lettél annak idején vágó?
P.P.: 1993-ban egy gimnáziumi osztálytársammal pályáztunk egy helyi tévéhez egy ifjúsági műsorral, a Soros Alapítvány támogatta. Megkaptuk a pénzt, le is adták a műsorunkat. Amikor bekerültem a vágószobába és elkezdtem összerakni az anyagot, az mágikus élmény volt. Aztán évekkel később olyanokkal jártam az ELTE filmszakára, mint Nemes Gyula és Kenyeres Bálint, akikkel barátok lettünk, és amikor jelentkeztek rendező szakra, én vágtam a filmjeiket, így kerültem a szakmába.
Filmhu: A Férfikor miért állami támogatás nélkül készült?
P.P.: Ellentétben a Szimfónia Morbiddal, ezúttal nem volt részletes forgatókönyv, improvizálni akartam. Nagyon kis büdzsés film a Férfikor, mindenkinek a saját családja van benne, gyakran a lakásukon forgattunk. Egy lámpával és két fényképezőgépekkel vettük fel, kameramozgató eszközök nélkül, fekete-fehérben. Nem csak hogy nem akartam átesni a Filmalap forgatókönyvfejlesztő procedúráján, várni sem volt kedvem éveket arra, hogy elkészíthessem ezt a filmet.
Filmhu: Nehéz volt független filmet csinálni?
P.P.: Csodás az a szabadság, amit az ilyen filmkészítés nyújt, ha elfogadom azokat a korlátokat is, amiket ez jelent közben. Sokat köszönhetek Angelusz Ivánnak és a Katapult filmnek, nélkülük nem jött volna létre a film. Iván nem csak anyagi támogatást adott, de lelki támasz is volt.
Fotó: Kósa Péter
