Till Attila a 2008-as Pánik és a 2011-es Csicska után tért vissza újból a rendezéshez: legújabb filmjének főszereplői egy szedett-vedett, kerekesszékes gengszterbanda, amelyben Thuróczy Szabolcs mellett a Fenyvesi Zoltán és Fekete Ádám játsszák a főszerepet. A filmmel mi is sokat foglalkoztunk: elbeszélgettünk Till Attilával és a film producerével, Stalter Judittal is, részt vettünk a díszbemutatón, és végül mi is megírtuk róla a véleményünket.

Pályázatunkban egy maximum 4500 karakteres filmkritikát kértünk, a beérkezett írások közül hármat választottunk ki, amiket most nektek is bemutatunk. Június 1-ig, azaz jövő szerdáig tudtok szavazni az oldal alján lévő dokumentumban, a szerintetek legjobban sikerült írásra. A legtöbb közönség- és szakmai szavazatot kapott cikk írójának a Tiszta szívvel alkotói személyes ajándékcsomagokat ajánlottak fel.

Íme a három döntős cikk:

Szőnyegi Júlia: A szívre céloz, és talál

„Precíz karakterépítéssel hagyományos műfaji kereteken belül univerzális emberi drámák bomlanak ki az apa nélkül felnőtt fiú vívódásairól, egy tragikus esemény következtében váratlanul mindenét elvesztett férfi küzdelmeiről, úgy általában véve veszteségekről és azok feldolgozására irányuló lehetséges kísérletekről, kitörési pontok kereséséről. Ennek köszönhetően bátran elfeledkezhetünk arról, hogy főhőseink jelen esetben mozgássérültek, így a film bárkinek képes kapcsolódási pontokat teremteni saját életeseményeivel."

Tamás Katalin: Akadálymentesített bűnesetek

„A műfaj sokrétű, hiszen bár akciófilmes és vígjátékos elemekkel operál, mégis kőkemény dráma. A szereposztás kifogástalan, a kerekesszékekbe valóban mozgássérültek ülnek, ezáltal a film dokumentarista jelleget is kap. Ez pedig akarattalanul tovább erősíti a fikció és valóság bizonytalanságát. Menekül a valódi elől, de felteszi a kérdést: mekkora eséllyel lehet jobb ennél a leképezett világ, ha pusztán tapasztalat útján szerezhet kellő anyagot az alkotáshoz? Akár a képregényírásban, a filmkészítésben is csak az őt körülvevő világ lehet a minta."

Varga Ákos: Az időzített bomba

„A közelmúltban a Víkend (Mátyássy Áron, 2015) és a Hurok (Madarász Isti, 2016) elkészültével felerősödni látszik a hazai filmesek kísérletező kedve, azonban ahogy az említett két film, úgy a Tiszta szívvel sem sorolható be egyetlen kizárólagos műfaji skatulyába. Till idézett meghatározása is egyfajta hibridet sejtet, a filmmel kapcsolatban gyakran hangoztatott „kerekesszékes gengszterfilm” besorolás viszont talán még szerencsésebb, és rámutat a Tiszta szívvel mögött rejlő valódi alkotói szándékra és a film midcult jellegére."