hír
November elején rendezik meg Los Angelesben a magyar filmek fesztiválját, a kaliforniai közönség többek között az Oscarra nevezett Akik maradtak-ot…
továbbhír
Összesen kilencvenhárom ország küldött nevezést nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra - jelentette be az Amerikai Filmakadémia. Több ország…
továbbhír
Szabó Réka gyönyörű dokumentumfilmet készített Fahidi Éváról, Tóth Barnabás a meghitt történelmi drámájával ismét Oscar-közelbe került, Joker…
továbbmagazin
A héten mutatták be a mozik Tóth Barnabás Akik maradtak című filmdrámáját, amely a második világháború megpróbáltatásait túlélő orvos és egy szüleit…
továbbmagazin
Az Akik maradtak ott veszi fel a fonalat, ahol a legtöbb holokauszttal foglalkozó film véget ér. Hogyan lehet feldolgozni a traumát? A túlélők…
továbbmagazin
Néhány hét leforgása alatt a teljes ismeretlenségből előlépve vált az idei év eddigi legizgalmasabb magyar filmjévé az Akik maradtak. Méltató cikket…
továbbhír
Az Oscar-díjra nevező bizottság döntése értelmében Magyarországot a 2019. évi nemzetközi film kategóriában Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje…
továbbhír
A Menemsha Films megvásárolta a Susotázs rendezője és a Testről és lélekről producereinek legújabb nagyjátékfilmje, az Akik maradtak amerikai…
továbbhír
Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjének világpremierje a sokak által az Oscar előszobájaként számon tartott coloradói Telluride Filmfesztiválon…
továbbvideó
Tóth Barnabás legújabb nagyjátékfilmje a II. Világháború utáni Budapesten játszódik, és egy lélekemelő, könnyedséggel és melegséggel teli történetet…
továbbFriss
Nagyvásznon élheted át Park Chan-wook határmenti tragédiáját
Kurta Nikével érkezik új magyar horrorfilm a mozikba
Ők nyerték a 34. Mediawave Fényírók Fesztiválját
Budapesten és Los Angeles-ben is díjazták Oláh Kata filmjét
Meghalt Jan A.P. Kaczmarek Oscar-díjas filmzeneszerző
A Dögkeselyűt láttam már vagy százszor, itt forgott lent a körúton
Május 14. és 25. között rendezik a filmvilág egyik legrangosabb seregszemléjét, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált. Francis Ford Coppola, Andrea Arnold, David Cronenberg, Jorgosz Lanthimosz, Paolo Sorrentino és Paul Schrader is versenyben van. A Filmhu ismét a helyszínről jelentkezik a legfrissebb beszámolókkal és kritikákkal.
Emma Stone még a saját ujját is levágja egy szerep kedvéért
Összeállt az idei cannes-i filmfesztivál zsűrije
Cannes próbára teszi az igazságérzetünket
a teljes dossziéRendezőnők a magyar filmtörténetben
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.
Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő
Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők
Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben
a teljes dossziéRégen még számítottam, hát emlékszel? Megmérgezték a kutyámat, rám gyújtották a garázst, figyeltek rám, érted?