A cikkhez az Arcanum adatbázisát is felhasználtuk.

Orvosok filmje parasztokról – szólt a szalagcím, amely nem sejtette a rendezőnő személyét a Hétfő reggel című lap 1939. augusztus 21-i számában. Egy másik tudósítás aztán már részletesen feltárta az összefüggéseket és rokokó stílusban leírta, hogy pontosan miről is van itt szó. „A mosolygós magyar falu levegőjét és a falusiak tiszta derűjét sugározza ez az első magyar népi film. Merész és érdekes kísérlet, mert a filmnek szereplői nem hivatásos színészek, hanem a falu egyszerű gyermekei, kik szívüket és lelküket úgy tárták ki a felvevőgép elé, mint ahogy a harmatos vadrózsa felnyílik a napsugárban. A film Csuhay Kata szerelmi története egy testőrőrmesterrel. Egy-egy jelenete olyan a filmnek, mint a mezei virágokból font virágcsokor” – olvasható a Függetlenség című újság 1940-es beszámolójában.

Az írásokból kiderül, hogy a Matyóföldön zajlott forgatás mozgatórugója valóban egy orvos, rendezője azonban Riedl Klára, „etnográfus”. Sajnos a Néprajzi Múzeum dokumentumai között nincs nyoma Riedl Klárának. A Vitéz Nagybányai Horthy Miklósné által, 1931-ben kiadott Asszonyok lexikonában viszont igen. Az albertirsai születésű Riedl Klára „iskoláit Budapesten végezte, s a Szentkirályi-utcai tanítónőképzőben kézimunkatanárnői oklevelet nyert. A székesfővárosnál másfél évig volt tanítónői minőségben.

A korabeli újságcikkek tanúsága szerint az első világháború idején többször is fellépett, jótékonysági rendezvényeken, szavalt és énekelt, mint „chanson-énekesnő”. Hangverseny-rendezőként 1915 májusában mutatkozott be a Budai Vigadóban és utána a tavaszi és őszi szezonokban rendezett előadásokat. Az első világháború után 1920-ban és 1921-ben már Horthy Miklós tiszteletére csendült fel a klasszikus zene a Várszínházban, Riedl Klára rendezésében. 1926-ban „magas támogatással” a Magyar Királyi Operaházban dolgozott egy díszelőadáson. Az esetről így tudósított a korabeli újság „Színre kerül: Riedl Klára: Képek a Magyar Történelemből pantomim, az előkelő társaság közreműködésével.

1926 októberében ezt az előadást Riedl meg is filmesítette. A forgatásról készült bennfentes riport beszámolóját olvasva, lelki szemeink előtt plasztikusan megjelenik a magyar sors: „Filmre viszik az Operaház történelmi élőképeit. A múlt szezonban a társadalom előkelőségei theatre parée keretében történelmi élőképeket mutattak be az Operaház színpadán. A műkedvelők és részben színészek által bemutatott élőképsorozatnak olyan nagy sikere volt, hogy a rendezők elhatározták, hogy ezt megfilmesítik. Tegnap délben kezdték meg a felvételeket. Az autók egész sora táborozott a Szépművészeti Múzeum feljáratánál. A múzeum lépcsőjére egymás után jöttek ki a magyar történelem alakjai. Szent István, Szent László, Szent Margit, Szent Erzsébet, Mátyás, Rákóczi fényes, pompás kísérettel vonult le a lépcsőn. A felvételeket egy gyönyörű csoportképpel kezdték meg. A múzeum lépcsőjén két oldalt fölállott a pompás ruházatú társaság. Középen Nagymagyarország gyászfátyollal letakart képe látszott, amely fölött arcát két kezébe temetve, állott koronás fővel Patrona Hungáriáé. Ezután az egész társaság a közeli Vajdahunyadvárába vonult, ahol a jáki templom előtt azt a jelenetet fotografálták, amelyben Szent István fölajánlja Magyarországot a Szent Szűznek. Utána elkészítették Mátyás király bevonulását. (…) A film fotográfiáit a kiváló magyar operatőr, Almayer István készítette, míg a rendezés nem könnyű munkáját Riedl Klára és Temesváry László végzik. A filmet a közeljövőben fogják fényes külsőségek között bemutatni.”

A dicső premiernek azonban újságban nincs nyoma. Ezután Riedl Klára egy időre eltűnik. Előbb Nagy Riedl Klára, majd Nagy Tiborné Riedl Klára néven bukkan fel tudósításokban. 1935 és 1939 között forgatta az Isten tenyerén című filmet Matyóföldön, amelyről a cikk elején írtunk. Riedl Klára ezidőtájt a „művésznő”, a „társaságbeli úrileány” és a „rendezőnő” mellé már az „etnográfus” címet is megkapta a korabeli sajtóban. Illetve az is kiderül a cikkekből, hogy „Riedl tábornok” unokahúga és „Bornemissza Adél bárónővel a mezőkövesdi háziipart szervezi évek óta”. 1939-ben az Urániában az őfőméltóságú pár előtt mutatták be az Isten tenyerént, a „száz percentig” magyar filmet. (A bevételt a nyomorenyhítő ligának ajánlották fel.) Az Isten tenyerént a sajtó dícsérte, és még legalább két évig játszották a mozik. Kísérőfilmje általában a Noé bárkája című, magyarul beszélő trükkfilm volt. Riedl Klára további sorsa egyelőre ismeretlen.

Rendezőnők a magyar filmtörténetben

Portrésorozatunkban a magyar filmrendezőnőket mutatjuk be, szándékaink szerint a kezdetektől a rendszerváltásig. Szederkényi Olga kutatásának nem titkolt célja, hogy a magyar filmtörténet első száz évét más megvilágításban tárja az olvasók elé.

A sorozatban szereplő filmrendezőnők közül alighanem mindegyiküknek megérne egy regényt az élete. Jelen kutatás fókusza az, hogy bemutassa, honnan jöttek ezek az úttörő nők és miért szerettek volna filmet rendezni? Hogy érték el, hogy filmet készíthessenek? Miért nem adták fel álmaikat vagy éppen miért hagytak fel a szakmájukkal? Mi volt a specialitásuk? Hova jutottak el?

Amit biztos ne várj a sorozattól: az életmű teljes részletezését, értékelését vagy bármely film kritikáját. Történeteket mesélünk el, amelyek főhősei közül egyesek eltűntek a történelem süllyesztőjében, míg másokra emlékezünk. Viszont ők együtt taposták ki az utat a későbbi generációknak. Hiszünk abban, hogy érdemes megismerni a történetüket. A portrék nem lesznek egyformák, nem is törekszünk az uniformizálásra, hiszen szerencsére a szereplők élete, életműve sem egyforma. 

Korábbi részek:

 

Szederkényi Olga: Rendezőnők a magyar filmtörténetben című kutatását az NKA és az NFI Filmarchívum támogatta. Eme sorozat részeinek vagy egészének átvétele, valamint továbbközlése a szerző, a kutatás címe és az első közlés platformja (Filmhu) feltüntetésével jogszerű.

címlapkép: Riedl Klára / forrás: Színházi élet/Arcanum