Az Ópium víziószerű kulisszák és jelenetek közepette játszódik, a tér nem kórházé, hanem erődítményé, sőt várbörtönbeli celláké, ahol gyógyítás helyett a páciensek módszeres kínzása zajlik. A tudomány embert kiiktató hatalma -- amely rímel az embertelen társadalmi-hatalmi viszonyok, az elmaradottság állapotára -- ugyanúgy fantáziadús képződmény, akár a vele szemben fellázadó személyiség képzelete. Ezen a ponton Szász filmje autonóm módon jut el ugyanahhoz a szellemi látomáshoz, amely Csáth Gézának és az egykori magyar századelő traumatikus szecessziójának egyaránt jellemzője volt: a lélek benső fenyegetéseitől és a külvilág külső agresszivitásától satuba fogott ember szorongásához. S minthogy a Csáth óta eltelt évszázad ezt a szorongást nemhogy oldotta volna, hanem a végletekig fokozta, az Ópium napjainkból beszél hozzánk anélkül, hogy az áthallásokat erőltetné.


JAPÁN VS. AMERIKA
A csendes-óceáni hadszíntéren játszódó filmekben a propagandát korán felváltotta a háború abszurditásának realista ábrázolása, Hollywoodban éppúgy, mint a japánoknál. Clint Eastwood kettős tükre a japán-amerikai háborúról kétszeresen merész: háborúellenes és képes megérteni az ellenfelet.

ARGENTO
Dario Argento hátborzongató giallói, egyszerre zsánerfilmek, különleges és rémes történeteket elmesélő látványos és hagymázas víziók, ugyanakkor nagyon személyes, fájdalomról, megbánásról, maszkulin szorongásról szóló vallomások.

DREYER
Carl Theodor Dreyer (1889-1968) a modern lélektani filmdráma első nagy képviselője, a Bresson, Bergman, Tarkovszkij által tovább csiszolt spirituális stílus megteremtője. Dreyer szuggesztív mozgóképeit egy dán posztimpresszionista festő ihlette: Vilhelm Hammershoi.