Persze nem ez lesz az első alkotás, amely a legendás pofozógép életét veszi górcső alá. A számos dokumentumfilm mellett 1993-ban Rob Cohen (XXX, Lopakodó) rendezésében játékfilm is készült A Sárkány – Bruce Lee élete  címmel. A pusztán névrokon Jason Scott Lee főszereplésével forgatott életrajzi darab hitelességét a Lee-család egyetlen tagja sem vonja kétségbe, lévén a Cohen-opusz Bruce Lee özvegyének, Linda Lee Cadwellnek emlékiratai alapján készült. Ugyanakkor a család tagjai úgy vélekednek, a tizenhárom évvel ezelőtti A Sárkány nem volt képes lerombolni a Bruce Lee életéről kitalált hamis mendemondákat, ezért aktuális egy újabb könyv és persze egy újabb mozi.

Hiteles, de nem hatékony
Bruce Lee szerepében
Jason Scott Lee
Bruce Lee öccse, aki a hivatalos Bruce Lee Club elnöki pozíciójából igyekszik bátyjának - túlzásoktól mentes - legendáját ápolni, Bruce Lee halálának 33 éves évfordulójára időzítette azt a nyilatkozatot, amelyben – a család többi tagjának és a film gyártásában résztvevő pekingi Jian Yongjia Stúdió támogatását élvezve – ismertette a Lee-család álláspontját a megjelenés előtt álló könyvről és az alapján forgatandó filmről.  „Bruce Lee életéről és korai haláláról mind a mai napig olyan légből kapott hírek terjednek, amelyeket a család eddig nem kívánt hivatalosan cáfolni, mivel megértik a rajongók szenvedélyes igyekezetét, hogy magyarázatot találjanak Bruce Lee életének sötét foltjaira. Most, hogy Bruce testvérei és özvegye beléptek az öregkorba, úgy érzik, elérkezett az idő, hogy nyilvánosságra hozzák Bruce Lee igaz történetét.” - áll a nyilatkozatban.

Bruce Lee 1940. november 27-én a kínai horoszkóp szerint a Sárkány évében született San Francisco kínai negyedében. Miután Hong-Kongban elvégezte a katolikus fiúiskolát, és a harcművészetet is kitanulta, 1959-ben visszatért San Franciscóba, majd beiratkozott a washingtoni egyetem filozófia szakára, és megalkotta saját harcművészetét, a kung-fu elemekből építkező Jeet Kun-Doo-t. Ezt nem csak saját harcművészeti iskolájában tanította, de hamarosan a vásznon is kamatoztathatta.

1966-ban tört be az amerikai filmiparba A Zöld Lódarázs (The Green Hornet) című televíziós sorozat egyik sztárjaként. Leghíresebb filmjei: A tomboló ököl (Fist of Fury, 1969), A Sárkány útja (Way of the Dragon,1972), és A Sárkány közbelép (Enter the Dragon,1973). 33 éves korában tragikus körülmények között halt meg, agyvérzésben. A személyéhez kötődő legtöbb legenda épp halálának körülményeivel kapcsolatos, a legnépszerűbb szerint a kínai kung-fu mesterek végeztek vele, amiért kiadta az ősi tudást a "kívülálló" amerikaiaknak. 
 
Úgy tűnik a Lee-család kötődik az évfordulókhoz. A 33 éve elhunyt Bruce Lee életének 33-ik évében távozott el, s a nyilatkozat dupla 33 éves apropóján kívül a család az életrajz megjelenését is fontos dátumhoz igazítja, a Bruce Lee című könyv idén november 27-én, a  harcművész-színész születésnapján kerül a kínai és amerikai boltokba. Azt egyelőre nem tudni, hogy a család által hitelesített film milyen dátumhoz igazodva kerül majd a mozikba.

A Lee-család sajtóközleménye szerint a forgatás jövő év elején veheti kezdetét, s a címszereplő kiválasztása még a nyáron megtörténhet. A kínai sina.com hírportál értesülései szerint Bruce Leet a honkongi komédia újdonsült királya, Stephen Chow (A pofonok földje, Shaolin soccer) alakítja majd. A film előzetes költségvetése körülbelül 13 millió dollár, s a Bruce Lee hagyatékát kezelő amerikai Concord Moon által befektetett USA-dollárokat leszámítva kínai tőkéből valósul majd meg.