Egy magyar koprodukció leverte az Avatart Bulgáriában

A Londoni küldetés Új Budapest Filmstúdió bolgár sikerfilmje

2010. április 28. - filmhu
Egy magyar koprodukció leverte az Avatart Bulgáriában

Egy szatirikus fekete komédia, sorai közt egy Guy Ritchie-szereplővel tarol Bulgáriában - a senior producer és szereplő Kántor Lászlót kérdeztük a filmről.

Egy magyar kisebbségi koprodukcióban készült film, a bolgár-magyar-macedón-angol-svéd Londoni küldetés (Mission London) szolgáltatja a szenzációt Bulgáriában: a filmet az első hétvégén 47500 néző látta (18 kópiával mutatták be mozik), 10 nap után 141 500 nézőt mondhat magáénak, és azt a bravúrt, amit a régióban egy film sem: első heti box office eredménye jobb volt az Avatarénál.  

A filmet ráadásul egy első filmes alkotó, Dimitar Mitovski rendezte, és a producerének, Ivan Doykovnak is ez az első produkciója, így a filmötletbe a szarajevói filmvásáron még négy évvel ezelőtt belefutó Kántort fel is kérték senior producernek. Az Új Budapest Filmstúdió vezetőjének tetszését elnyerő fekete komédia ötletéből két és fél évig tartó fejlesztés nyomán lett forgatható könyv - amúgy a film alapját képező regény itthon is megjelent, Alek Popov: Londoni küldetését a József Attila Kör adta ki.

 

missionlondon1_500

A történet szerint Bulgária EU-csatlakozásának megünneplésére Varadinnak (Julian Vergov) meg kell szerveznie egy koncertet a londoni bolgár nagykövetségre, és azt is, hogy Erzsébet kriálynő megjelenjen az eseményen. Ám a szervezésbe természetesen számos Kelet-Európa-kompatibilis baki, hiba csúszik, melynek éppúgy része a korrupció, mint a nyelvi nehézségek miatti
félreértés-sorozat.

A film intelligens fekete komédia, ahogy Kántor László fogalmaz, és olyan színészek játszanak benne, mint a Blöffben és A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacsőben is játszó Alan Ford, s A végső megoldás: halálban látható Ralph Brown vagy a 24 pár epizódjában és A Bourne-csapdában játszó Tomas Arana. Esetleg említhetnénk magát Kántor Lászlót, aki egy londoni zsidó vendéglőtulajdonost alakít. Az együttműködés magyar oldaláról Lemhényi Réka vágó, Simon Gabriella díszlet- és jelmeztervező és Zságer Balázs zeneszerző lépett még a produkcióba.

missionlondon2_500


A politikai-szatirikus vonalat képviselő film nem tekinthető bolgár Guy Ritchie-filmnek, bár vannak párhuzamok, mondja Kántor. Mivel nem szimpla szórakoztató film, hanem vannak mélységei, a készítők nem számítottak ekkora sikerre. Tény azonban, hogy az elmúlt 25 évben a bolgár közérdeklődést csak néha felkeltő hazai mozi történetében páratlan sikert ért el a Londoni küldetés - ahogy a Variety cikke is írja, csak két film zárt jobb első hétvégét nála, a Baljós árnyak, és a Jégkorszak 3. És a történetnek még koránt sincs vége, ugyanis a filmre az elkövetkező két hétre minden jegy elkelt.

A Londoni küldetés itthon is láthatják az érdeklődők, a nyári fesztiválköröket futva először a pécsi CinePécs vetíti le, majd késő ősszel indul az országos forgalmazás, remélhetőleg hasonló sikerrel.

missionlondono_500

 





- Le is fekszel vele?
- Nem. De leszopom, ha ez megnyugtat.

Cikkek, hírek, interjúk és videók az elmúlt években Cannes-ban járt magyar alkotásokról.bővebben

Article ikonMagyar kisfilmek a Short Film Cornerben: Géczy Dávid és Dombrovszky Linda

zacherlászló - 2012. május 16. 08:47

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Ez a film annyi pénzből készült, amit utómunkára szoktak adni. De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy készült egy VILÁGSZENZÁCIÓ magyar film. (Láttam!) Remélem, hogy a cannesi meghívás elősegíti a forga[...] forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum