Kremsier Edit 1960-ban lett a Magyar Televízió szerkesztője. 1997-ben ment nyugdíjba, de azóta is rendszeresen készített műsorokat a televízió számára a legkülönbözőbb műfajokban. A negyvenöt év alatt készített magazin műsorokat, dokumentum- és riportfilmeket, televíziós játékokat, filmsorozatokat.

Elsősorban gyermek- és ifjúsági korosztály számára készültek műsorai, de felnőtteknek szóló filmek, műsorok is kapcsolódnak nevéhez, mint szerkesztő-rendező.

Emlékezetes sorozatai:
a Fabula, Hétszínvilág, Fotográfia, Kölyökidő, Szervusz Szergej, Akarsz-e bohóc lenni?,  Játsszunk bábszínházat, Különbözöm tehát vagyok, Kívül-belül

Műsorai:
Kacagóra, Milyen a háború? (dok.film), Énszerintem az élet, Mi s más, Játékos bestiárium

Kremsier Edit készített egyedi filmeket is (portrék, dokumentumfilmek). Egyik  kiemelkedő munkája  a Jajgatán című dokumentumfilm, amelyet Sós Máriával készített 2010-ben.

A gyermek- és ifjúsági korosztálynak szóló műsorok készítését tartotta egyik legfontosabb feladatának, s a terület utánpótlásának sokszor nehéz, háládatlan feladatában is részt vállalt.

Felismervén a médiának a gyermekek fejlődésében játszott szerepét, fontosságát, több alkalommal is konferenciát szervezett a gyermek és ifjúsági korosztály számára készülő filmek, műsorok megszűnéséről, illetve ellehetetlenüléséről, a káros amerikai rajzfilmdömpingről, s memorandumban fordultak az illetékes hatóságokhoz, hogy felhívják a figyelmet a problémára.

A Magyar Filmművészek Szövetsége saját halottjának tekinti.